Szekszárdi Vasárnap, 2017 (27. évfolyam, 1-45. szám)

2017-11-12 / 40. szám

2017. november 12. , SZEKSZÁRDI VASARMAP Szabó Magdára emlékeztek „Benne remek mestert leltek” A Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozat keretében, a Babits Mihály Emlékházban rendezték meg a Szabó Mag­da 100 című előadást, ahol az írónő élettörténete mellett műveiből kapott válogatást a hallgatóság. Szabó Magda születésének (1917. október 5.) 100. évfor­dulója alkalmából országszerte programokon vehettek részt az írónő alkotásainak kedvelői. Szekszárdon a Babits emlékház­ban Lovas Csilla főmuzeológus és Rubányi Anita előadómű­vész, múzeumpedagógus idézte meg Szabó Magdát. „Ha meghalok, magammal viszem minden titkomat, s nem lesz irodalomtörténész, aki meg tudja fejteni, mikor ki voltam, melyik figurám, vagy mi volt valóban igaz ebben vagy ab­ban az ábrázolásban” - mondta magáról az írónő. Szabó Magda népszerű és termékeny író volt, sok művet hagyott hátra. Köz­tük olyan kedvelt alkotásokat, mint az Abigél vagy az Okút. Ez utóbbiból is hallhattak idézetet a szekszárdiak a Babits Mihály Emlékházban. Szabó Magda élettörténetét Lovas Csilla vázolta - az írónő műveiben saját családja jele­nik meg, akik kiemelt szerepet töltöttek be életében. írása­it, gondolatait Rubányi Anita tolmácsolásában hallhatták az érdeklődők. - mwj -A november 5-i Vasárnapi Ma­tinén mintegy kétszázan lát­ták a Mekk Elek, az ezermester című előadást a kulturális köz­pont rendezvénytermében. „Gyertek, gyertek, hogyha mer­tek, benne remek mestert leltek!” - az ismerős mondatot Mekk Elek, az ezermester papagája harsogja. Romhányi József - a Doktor Bubó és A Mézga csa­lád mellett - többek között ezt a remeket alkotta. A Pannónia Filmszínház 1973-ban bábfilmet készített a meséből, amelynek zenéjét Ránki György szerezte. A Mekk Elek, az ezermester című történet főszereplője egy kecske, aki ezermesternek adja ki magát, ám valójában nem ért semmihez. Több mesterséggel próbálkozik, sokféle munkát, megbízást vállal, de mindig al­kalmatlannak bizonyul. A falu­beliek újra és újra igénybe veszik „a messzeföldön híres ezermes­ter” szolgáltatásait, amelyet a kecske káposztáért cserébe vé­gez. A Dumaszínház előadá­sában „rímhányó” Romhányi József fergeteges szövegeivel és dalaival idézték meg a televízió­ból már jól ismert, felejthetetlen mesesorozatot. A ’70-es évek gyermekeinek kedvence így vált gyermekeik kedvencévé is. Az előadásban Mekk Eleket Végh Péter alakította, a papa­gájnak a darab rendezője, Pille Tamás kölcsönözte a hangját.- mwj -EB----■ Szekszárdi Diákétkeztetés Szekszárdi Diákétkeztetési Kft. 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 23. Telefon: +36-74/314-580, web: www.diaketkeztetes.net Pécsi Tudományegyetem KPV Kari étlap november 13-tól november 17-ig. 7100 Szekszárd, Rákóczi u 1. (bejárat a Mátyás K. utca felől) MENÜ November 13. November 14. November 15. November 16. November 17. Jókai bableves Lebbencsleves Zellerkrém­leves Karfiolleves Almaleves „A" 1050 Ft Mákos guba, vanilia sodó Tejfölös­kapros tökfőzelék, sertéspörkölt Bolognai spagetti, sajt Szárnyasmáj rizottó, sajt Zöldfűszeres csirkecomb, steak burgonya, savanyúság Jókai bableves Lebbencsleves Zellerkrém­leves Karfiolleves Almaleves „B" 1050 Ft Rántott karfiol, párolt rizs, tartármártás Gyros, pirított burgonya, tzatziki Fokhagymás tarja, tepsis burgonya, savanyúság Csülökpörkölt, sós burgonya, savanyúság Gomba­paprikás, galuska Napi ajánlat 950 Ft Csirkecomb­fiié füstölt sajtos bundá­ban, kukoricás jázmin rizs, marinált prita­­min paprika Csirkecomb­fiié füstölt sajtos bundá­ban, kukoricás jázmin rizs, marinált prita­­min paprika Csirkecomb­fiié füstölt sajtos bundá­ban, kukoricás jázmin rizs, marinált prita­­min paprika Csirkecomb­fiié füstölt sajtos bundá­ban, kukoricás jázmin rizs, marinált prita­­min paprika Csirkecomb­fiié füstölt sajtos bundá­ban, kukoricás jázmin rizs, marinált prita­­min paprika Fitness ajánlat 1190 Ft Mozzarellás­pestós csirkesaláta Mozzarellás­pestós csirkesaláta Mozzarellás­pestós csirkesaláta Mozzarellás­pestós csirkesaláta Mozzarellás­pestós csirkesaláta Törzsvásárlói kártyával 10% kedvezmény. | Jó étvágyat kívánunk! Az étlapváltoztatás jogát fenntartjuk! 3 QJJSOSmüO JÁTSSZ VELÜNK! NOVEMBER 18. SZOMBAT A játszóház 3 turnusban Szekszárd, Városi Sportcsarnok Gyermekjegy: 1800 Ft, kisérőjegy: 400 Ft, napi gyermekjegyé hhbhkhhí : 2400 Ft látogatható: 10:30-12:30,13:00-15:00, 15:30-17:30 (ij) Husqvarna MUNKÁRA FEL! Az akció október 2-től november 24-ig, illetve a készlet erejéig érvényes. HUSQVARNA 445 LÁNCFŰRÉSZ 144.900 Ft HUSQVARNA 435 LÁNCFŰRÉSZ 104.900 Ft Hickory fanyelű fejszék már 12.900 Ft-tól Üvegszál erősítésű műanyag nyelű fejszék már 14.900 Ft-tól HUSQVARNA135 LÁNCFŰRÉSZ 78.900 Ft HUSQVARNA236 LÁNCFŰRÉSZ 64.900 Ft Jantner Erdő-Mező Kft. Vásárlás esetén I 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 21. használt gépet 8 Tel.: +36-74/510-026 beszámítunk!

Next

/
Thumbnails
Contents