Szekszárdi Vasárnap, 2015 (25. évfolyam, 1-44. szám)

2015-04-05 / 12. szám

8 2015. április 5. , SZEKSZÁRDI VASARMAP Rell Kata műveitől „szebb a világ” Az Alkotók Baráti Körének egy évre tervezett bemutató sorozata hamarosan hetedik állomásánál tart. A rendsze­resen új kiállítással jelentke­ző művészek - Acélosné Soly­már Magdolna, Biszák László, E. Nagy Mária, Horváth János, Hucker Ferenc, Keller Joli, Rell Kata, Rühl Gizella, Stekly Zsuzsa és Zsíros Ari - a Szek­szárdi I. Béla Gimnázium Kol­légiumi Galériájában mutat­ják be műveiket. A baráti kör tagjai közül ezúttal Rell Kata mutatkozik be. Rell Jakabné, Ament Katalin va­gyok. Textilképeket készítek és verseket írok. Diósberényben születtem, de az élet Szekszárd- ra sodort, itt élek már közel 50 éve. Itt érettségiztem a Közgaz­dasági Technikumban és csalá­dom, munkám is ide kötött. Sok egyéb elfoglaltságom mellett is mindig szerettem valamit kreálni, alkotni. Kö­töttem, horgoltam, hímeztem, varrtam. A rajzolás, festés nem volt jellemző rám. Nyugdíjas koromban ért utol a késztetés, hogy textilképeket készítsek. 2004-ben készült el az első al­kotásom, ami az Éjszaka címet viseli. Ez egy 140x55 cm-es kép, amit egy 2005-ben meghirde­tett kiállításon bemutattam jel­igével, név nélkü. A közönség szavazatai alapján megkaptam a fődíjat: úgy hiszem, hogy az új stílust díjazták, hisz ilyet még nem láttak. Ez nem foltvarrás, hanem va­lami más. A fantáziám és a kép igénye szerint a textildarabokat varrom egymásra. Használok gyöngyöt, füttert, miegymást. A munkáimat kézzel, géppel és kicsit a szívemmel varrom. Valójában újrahasznosítom az elhasznált textíliákat. Vagyis egy új, egyéni stílust alakítottam ki. Nem ismerek senkit, aki e stílus szerint dol­gozik. Amikor munkálkodom: kikapcsolódom. Az első közös kiállítás óta (ahol díjazták munkámat) már eltelt 10 év, és én még nagyobb hévvel kreálok, játszom, mint akkor. Formálom, alakítom stí­lusomat. Csiszolgatom, tanulok, hisz lelkem mindig követelőzik, hogy még szebbre, szárnyalóbb- ra, kifejezőbbre alkossam textil­képeimet. Az első (2005-ös) közös ki­állítás óta eddig 38 önálló ki­állításom volt. De már ott van­nak tarsolyomban a következő meghívások. Tagja vagyok a BÁRKA Művészeti Szalonnak, ahol számtalan közös kiállítá­son vettem részt. Pár mondatot arról is kell szólnom, hogy a textilképek mellett (vagy egy időben) ver­seket is írok. Tehát nem csak a „rongyaimmal”, hanem a sza­vakkal is „játszadozom.” 2013 őszén megjelent a „Csak a fényt keresem’című képes-verses könyvem. A könyv textilképe­im fotóját és a hozzájuk tartozó verseimet tartalmazza. Akinek igénye van egy kis csendre, har­móniára, nézze meg textilképei­met és olvassa el verseimet. ígé­rem, hogy a leikébe egy csepp fényt, nyugalmat varázsolok. Egyik kiállítás alkalmával egy lelkes tárlatlátogató azt írta a vendégkönyvbe, hogy „szebb tőlük a világ”. S én már biztosan tudtam, jó úton járok, mikor Csak a fényt keresem! „Csak a fényt keresem / Szürkülő alko­nyon, / Mikor árny motoz már / A lélek ablakon. // S amikor meglelem / Elveszni nem ha­gyom. / Szebb legyen a világ / Hát visszaragyogom. Rell Kata mym pake II. Tisztelt Szekszárdi Lakos! Az új atomerőművi blokkok létesítésére létrehozott MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. a környezetvédelmi engedélyezés keretében összesen 40 településen tart lakossági fórumot, köztük Szekszárdon. A LAKOSSÁGI FÓRUM TÉMÁI:- Az új atomerőművi blokkok létesítését szolgáló beruházás aktuális állapota- A környezetvédelmi engedélyezés és a Környezeti Hatástanulmány részletei A lakossági fórum helyszíne és időpontja: 7100 Szekszárd, Piac tér 1.„F"épület (Közösségi Tér) 2015. április 15., 17:00 Az előadásokat követően felteheti kérdéseit és megoszthatja véleményét Társaságunk vezetőivel. Kérjük, vegyen részt a lakossági fórumon, hogy első kézből értesülhessen az évszázad legjelentősebb ipari beruházásáról! Tisztelettel, Mittler István kommunikációs igazgató MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. fÖ00029) A Wosinsky Mór Megyei Múzeum tisztelettel meghívja a költészet napja alkalmából megrendezésre kerülő Irodalmi estre 2015. április 11-én, szombaton 16 órára a Babits Mihály Emlékházba ” (Szekszárd, Babits u. 13.) Program: Erdélyi 1. János A Cet könyve WOSINSKY MÓR MEGYEI MÚZEUM 7100 5zekszárd, Szent István tér 26.. Tel/Fax: +56 74/316-222 e-mall. wmmm@terrasoft.hu • www.wmmm.hu Orbán György A részvétel ingyenes Magyar Könyvvizsgálói Kamara Tolna megyei Szervezete A Magyar Könyvvizsgálói Kamara Tolna megyei Szervezete az MSZSZE Tolna megyei Egyesületével közös szakmai előadást tart. Helyszín: Babits Mihály Kulturális Központ Szekszárd, Szent István tér 10. Időpont: 2015. április 14. 10:00-12:00 óra EKAER szabályok: elméleti és gyakorlati alkalmazása Április 1-től jelentős változások léptek életbe, valamint már elindult a szigorú szankcionálás! Előadók:- Fausztné Czirják Zsanett, NAV Tolna megyei igazgató - dr. Fülöp Ferenc, Tolna megyei Vám és Pénzügyőrség igazgató Az előadáson való részvételért a Magyar Könyvvizsgálói Kamara 1 kredit pontot számol el. Részvételi díj: Az MKVK és MSZSZE tagjainak ingyenes. Kívülállóknak: 5000.-Ft/fő + Áfa, melyről számlát állítunk ki, fizetés a helyszínen készpénzben. Jelentkezni 2015. április 12. 16.00 óráig az alábbi helyen: szekszard@mkvktolna.t-online.hu Várjuk az érdeklődő szakembereket! MKVK Tolna megyei Szervezet Elnöksége must

Next

/
Thumbnails
Contents