Szekszárdi Vasárnap, 2015 (25. évfolyam, 1-44. szám)

2015-04-05 / 12. szám

2015. április 5. SZEKSZÁRDI VASARMAP Turisztikában egymást is erősíti a szekszárdi és a bajai térség Még látványosabb lesz ezután egy keselyűsi kirándulás Merre tovább turizmus címmel szakmai tanácskozást szervezett a Szekszárd és Térsége Turisztikai Egyesület, amelyen eme szakte­rület munkaszervezetei (TDM), az ágazatban résztvevő vállalko­zások, szolgáltatások képviselői vettek részt - elsősorban Baja és Szekszárd vonzáskörzetéből. Merthogy a helyszín a Gemenc Zrt. Pörböly mellett található, az elmúlt években komoly fejlesztéseken át­esett, országosan is meghatározó ökoturisztikai központja volt. Mint azt Csontos Pétertől, a Ge­menc Zrt. osztályvezetőjétől megtudtuk, a híres gemenci erdő turisztikai célú fejlesztése ezzel nem fejeződött be, már is zajla­nak beruházások, átalakítások a Szekszárdhoz közeleső, látniva­lóban gazdag, Keselyűshöz köze­leső erdőrészekben. Nem csak a fogadóépület készült el, hanem a Sió holtágon, a Sáraija elnevezésű helyen, egy meglehetősen nyugodt holtágon a madármegfigyelő is, ahol nagy a madárforgalom. Ide valóban érdemes kisétálni a látni­való miatt, mindössze néhány száz méterre van a fogadóépülettől. Innét keleti irányba elindulva, egy nemrégiben átadott tanösvény fogadja a turistát. „ Ez egy új sétaút a Holt-Sió másik partjára. A vo­natra várást, vagy annak visszaér­kezéséig rendelkezésre álló időt, ha valaki szeretne még többet az erdő­ben maradni, egy kis kirándulással jól el lehet majd ütni - jegyezte meg Csontos Péter. Ha Keselyűsből kisvasúttal el­indulunk a Duna-partra, mind­járt a legszebb megállóval, a Ge- menc-Dunapart elnevezésűvel találkozunk. A Gemenc Zrt. úgy alakította ki a környezetet, hogy ott legalább egy másfél órát érde­mes legyen eltölteni. Az itt kialakí­tott tanösvény a Forgó-tóhoz vezet, ami ezt megelőzően a látogatóktól elzárt, nehezen megközelithető tó volt, ám ma már az út egészen a nádas széléig bevezet, ahonnét egy újabb madárlesről a táj, a teljes vízfelület látható. Ahogy elkészült, a 2013-as árvíz fogságába került a terület, s ebből való kiszabadulásra, a vele járó át-, illetve visszarende­ződésre ráment a tavalyi év, ám a hamarosan induló idei főszezon­ban újra minden a helyére került. A látnivalók koncentrálásával az eddigiekhez képest nagyobb vonatforgalmat tervez a Gemenc Zrt. Keselyűsből. Azt szeretnék ez­zel elérni, hogy sokféle kirándulási lehetőséget biztosítsanak a gemenci erdő, illetve vadrezervátum megis­merésére. Van aki autóval, van aki társasgépkocsival érkezik, de egy­re többen vannak a kerékpárosok, akikkel egyre gyakrabban lehet ta­lálkozni a töltéseken. „A Kék-Túra útvonal átrendeződésével azt is el­érjük, hogy Lassi állomásnál lejöj­jenek a kerékpárosok a töltésről és Nagyrezéti erdőn át ide, a pörbölyi ökoturisztikai központba érkezhes­senek. Az a tervünk, hogy innét mihamarabb tovább folytathassák az útjukat Baja felé. így teljesülhet a szekszárdi és a bajai kerékpáros turisták azon régi álma, hogy biz­tonságos körülmények között a Duna egyik oldalán fölfelé, a má­sikon meg lefelé teljesíthető legyen a Szekszárd-Baja távolság - és az M9-es hídján lehet majd visszaér­kezni Szekszárdra. Nem kell már sokat várni erre, az idén ugyanis megvalósul ez a már régebben felvetődött fejlesztés - újságolta Csontos Péter, aki a témával kap­csolatosan arról is szót ejtett, hogy a bajai hídnál, annak a környezet­be simuló lábánál kialakítanak egy olyan kerékpáros vándorpontot, ami a nemzetközi követelmények­nek is meg tud felelni. Lesz itt kerékpáros szerviz, lesz­nek öltözők, pihenők tisztálkodási lehetőséggel. Az épület első emele­téről nagyszerű panorámában lesz része az ideérkezőknek, akiknek természetesen internetes hozzáfé­rési lehetőséget is biztosítanak. Et­től a vándorponttól azt is várják a Gemenc Zrt.-nél, hogy idővel egyre több előre meghirdetett hajókirán­dulást tudnak majd megszervezni. A szakmai konferencián Nasz- vadi Balázs, a megyei önkor­mányzat illetékes osztályvezetője beszámolt a papíron már létező,- Tolnában nagy érdeklődéssel várt Sió-projektről. Arról, hogy a mos­tani európai uniós ciklusban, a megye területfejlesztési koncep­ciójában, a turizmus területén kiemelt elképzelésként szerepel a folyó meglehetősen hosszú Tolna megyei szakaszán a kishajó forga­lom beindítása, az ehhez szükséges mederkotrások elvégzése, s a vízi turistákat kiszolgáló célállomások, szálláshelyek, úgy általában az ala­pinfrastruktúra létrehozása. Ez a fejlesztés természetesen Szekszár- dot is mindenképpen érinti majd. Semsei Sándort, a TDM Szö­vetség országos elnökét, az egyik észak-balatoni munkaszervezet vezetőjét, mint elmondta, a kíván­csiság hozta el erre a tanácskozásra. Meg akarta tudni, hogy a gemenci erdő közelében ténykedő turisztikai szervezetek, hol tartanak az általa sokat emlegetett brand kitalálásá­ban, ennek felépítésében. A szak­ember Dél-Tirol építkezéséből ho­zott olyan példákat, aminek átvétele nem elsősorban pénzkérdés, hanem szervezettségnek, önmagunk kitalá­lásának, az összefogásnak a magas iskolája. „Az első lépés, meghatá­rozni, hogy mi az az egy dolog, eset­leg kettő, ami miatt tényleg ide akar jönni a turista, és e köré szervezve el tud itt tölteni akár 3-4 napot is! Na­gyon fontos, hogy a térségben fellel­hető szolgáltatások össze legyenek kötve valamüyen mobüitással. ami nálunk sok térségben nincs megold­va. Ez lehet sima bicikli, elektromos kerékpár, csónak,kenu, fogat és bár­mi más. Továbbá nagyon lényeges, hogy tolakodás nélkül, ott legyünk a turista közelében, kísérjük el oda, amit látni, érzékelni, megragadni, egyszóval: fogyasztani akar. Ennek segítésében, kordinálásában látom a TDM-szervezetek egyik legfonto­sabb feladatát”- mondta a szövetség elnök Mint arról annak idején beszá­moltunk, Szekszárd és Baja önkor­mányzatai együttműködési megál­lapodást írtak alá 2012-ben, hogy a turisztikai szervezeteik összefog­nak azért, hogy ide, a gemenci tér­ségbe még több turista érkezzen, mint eddig - és lehetőleg több napra. Ennek lényege, hogy a két térség egymás „termékeit”, lehető­ségeit, programjait is kiajánlja. A Szekszárd és Térsége Turisz­tikai Egyesület mostanra építette fel magát a komplex infrastruk­túra területén, és napjainktól da­tálódik az az érdemi turisztikai együttműködés Baja és Szekszárd között, amikor mindkét fél beépí­ti csomagjaiba a másik térség nála nem megtalálható kuriózumait. Szekszárdon egyértelműen fellen­dülés várnak ettől az elkövetke­zendő években. Baja a halászléfesztivál, a Pe- tőfi-sziget, a Sugovica kínálta lehetőségekre építve próbálja több napon a városban tartani a turistát. Szekszárd és környéke a bor, a gasztronómia és néprajz, az ökoturisztika által kínált régi és új lehetőségek kihasználásával lehet képes - a nagy sikerű Szekszárdi Szüreti Napokon innen és túl is - vonzó programokkal idecsalo­gatni és itt is tartani a reménybeli turistákat. (x) (00322}

Next

/
Thumbnails
Contents