Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)
2014-03-23 / 10. szám
FOTÓ: KISS ALBERT 201 4. március 23. 3 SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2015 szeptemberében indul be a Fadd-Dombori és Bogyiszló körzetében kialakított új vízbázis 8 kúttal, teljes uniós támogatásban, 6,5 milliárd forintos beruházásként, amely az elavult, régi vízbázist váltja fel. 2014 szeptemberére a közvilágítás korszerűsítése is végbemegy, ennek során 4500 lámpatest cseréje valósul meg 900 millió forintos összegben, 765 milliós támogatással: az átalakítás eredményeként 40%-kal kevesebb lesz az áramfelhasználás és 20%-kal több a teljesítmény - hangsúlyozta a polgár- mester. 167 millió forintért a közösségi közlekedés fejlesztése történik meg, így a megállókban korszerű utastájékoztató, kerékpárút, a buszpályaudvaron pedig kamerarendszer is létesül. A tervezett beruházásokról szólva Horváth István mindenekelőtt az új, 1,2 milliárd forintért, 800 milliós támogatással megvalósuló városi uszodát említette meg, amely az úszómedence mellett tanmedencével is rendelkezik majd, s várhatóan 2015 tavaszán teszik le az alapkövét. A régi uszodáról megtudhattuk, hogy a létesítmény mára évi 75 milliós veszteséget termel, korszerűsítése értelmetlen, a kis területre tervezett régi strand pedig bővítésre alkalmatlan. Felújítják a Dienes Valéria Általános Iskola tornatermét is, az intézmény főbejárati frontja előtt pedig 21 parkoló létesül. Horváth István az elmondottakon túl felidézte a korábbi városvezetés alatti állapotokat is, amikor gyakorlatilag nem léteztek önkormányzati cégek. Az új vezetés az azóta eltelt időszak alatt erős önkormányzati cégcsoportot hozott létre, s mára már 12 cégben érdekelt a város. Amint arra felhívta a figyelmet, a nyolc évvel ezelőtti állapotokhoz képest 4-5 helyett már 60 szelektív hulladékgyűjtő található Szekszárdon, az Alisca Terra Kft. pedig 50 településen szolgáltat a korábbi 12 helyett, ennélfogva a térség legerősebb kommunális vállalatává vált. Mindehhez hozzátette: 2013-ban a korábbi évhez képest 300 ezer kilogrammal több szelektív hulladék gyűlt össze, s két hulladékudvar is létesült a városban, emellett a cég használt sütőolaj-begyűjtési akciója is egyedülálló a környéken. A beruházások kapcsán az sem mellékes, hogy ÉRÖV Zrt. néven nemrég új víziközmű-vállalat jött létre Tolna megyében, amely egy szekszárdi központtal is rendelkezik, s amelybe a Szekszárdi Vízmű Kft. is betagozódott. A szekszárdi társulásban jelenleg 49 önkormányzat vesz részt, több mint 100 ezer fős ellátással. A polgár- mester arra is utalt, hogy a város Ipari Parkjába várhatóan komoly agrárlogisztikai cég érkezik hamarosan, de a jelenlévők azt is megtudhatták, hogy a város által létrehozott Diákétkeztetési Kft. naponta 5000 adag étellel látja el a lakosságot, és a cég 532 millió forintos nettó árbevétellel rendelkezik. A polgármester arról is tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a Szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdő 7 medencéjével, óriáscsúszdáival, szaunájával, színvonalas szolgáltatásával 2012-ben 75 ezer, míg tavaly már 85 ezer vendéget vonzott, a Városi Sport- csarnok melletti fedett műjégpálya pedig már a tízezredik látogatóját is köszönthette. A város vállalta, hogy minden szekszárdi gyermeket ingyen megtanít úszni és korcsolyázni - tette hozzá Horváth István. A polgármester a várható útfelújításokról is szólt, amelyek többek között a Tormai Béla, a Szőlőhegy, a Fürt, a Kis- bödő, valamint a Csengey Dénes (volt Bencze Ferenc) utcákat érintik. Elmondta azt is, hogy az Ybl Miklós utcában 25 parkoló épül, emellett a Wo- sinsky Óvoda melletti parkoló és járda felújítására is sor kerül, a Tóth-völgyi ároknál pedig küszöbsüllyesztés történik. 15 utcában a járdafelújítások is folytatódnak, hiszen a 2014-es tervekben többek között a Remete, a Séd-köz, a Kálvin tér, a Bálint köz, de a Bartina, a Háry János, a Dienes Valéria (volt Gróf Pál u.), a Mattioni Eszter (volt Bertók Róbertné u.), továbbá a Mészöly Miklós (volt Flach Imre u.), a Csengey Dénes, a Szent-Györgyi Albert (volt Kecskés Ferenc u.), valamint a Szőlő és az Otthon utcák is megújulnak. Átépítik a Kápolna teret, a Parászta-pa- taknál pedig dréncső-kiépítés valósul meg, hiszen itt gyakran vízzel telítődnek a házak pincéi.