Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)

2012-08-05 / 27. szám

12 KULTÚRA 2012. augusztus 5. SZEKSZÁRDI VASÁRNAP „Kik támadják Magyarországot és miért?” Könyvbemutató Szekszárdon Zárug Péter Farkas, Tóth Gy. László, Lentner Csaba és dr. Horváth Kálmán A kérdés - amelyet Tóth Gy. László po­litológus, Lentner Csaba közgazdász és a szintén politológus Zárug Péter Farkas nemrég megjelent, közösen írt könyvük címéül választottak- már csak annál inkább is jogos, hiszen a 2010-ben hivatalba lépett második Orbán-kormányt az utóbbi időben folyamatos, intenzív, politikai jellegű támadás éri Amerikából és az EU-ból amelyre a hazai ellenzék egy részé­nek uniós parlamenti tevékenysége csak még jobban rásegített. A Kato­likus Közösségi Házban július 13-án tartott könyvbemutatón az Echo Tv elemző műsoraiból ismert Tóth Gy. László kifejtette: 2011 őszén úgy tűnt, összehangolt, intenzív támadás in­dult meg Magyarország ellen, amely­nek egyszerre volt diplomáciai, poli­tikai, és gazdasági aspektusa, s amely egyidejűleg mutatkozott intenzívnek mindhárom területen. Magyarorszá­got az EU-ból a szocialista, liberális és zöld frakciók részéről támadták, ami­ben aktív résztvevőként közreműkö­dött a magyar baktklal akik a táma­dóknak a tényanyagot szolgáltatták, tele csúsztatással Tóth Gy. László vé­leménye szerint ez a támadás az USA- ból indult meg, méghozzá a jelenlegi külügyminiszter, Hillary Clinton és a demokrata párt berkeiből A demok­raták számtalan alapítványt működ­tetnek, amelyek egy része a CIA fedő­szerve - tette hozzá. E fedőszervek azokban az országokban aktívak, ahol USA-ellenes a kormány, vagy a li­berális politikával szembemenő irányt képvisel a vezetés - folytatta, majd képletesen visszapörgette az idő kerekét 2011 szeptemberére, amikor is a szlovén szocialista minisz- terelnök„elejtett” egy mondatot bi­zonyos körökben: „Ha vége a soros elnökségnek, Magyarországot és Or­bánt el kell szigetelni”. 2011 szeptem­berében a cseh és a lengyel diploma­tákat felkeresték az amerikai Balti- more-ban működő John Hopkins magánegyetemről hogy kezdjenek el Orbán megbuktatásán dolgozni. Ezen az egyetemen egyébként Charles Gáti befolyásos amerikai közíró, Bajnai Gordon korábbi szoci­alista miniszterelnök, de Simonyi András, korábbi washingtoni nagy­követ, valamint Mark Palmer, az USA volt budapesti nagykövete is gyakran tart előadást, akik mind Hillary Clin­ton és a magyar származású milliár­dos, George Soros által működtetett érdekcsoporthoz tartoznak - mond­ta el Tóth Gy. László. Céljuk egyértel­műen a liberális irányultságú Bajnai Gordon hatalomba történő visszahe­lyezése, Orbán megpuccsolása, s ha­zánk Egyesült Államoktól való függé­sének erősítése - véli a politológus, aki leszögezte: minden kijelentéséért vállalja a felelősséget. Tóth Gy. arról is szólt, az sem véletlen, hogy 2011 végén jelentek meg olyan nyilatko­zatok az Egyesült Államokban, hogy hazánkban antiszemitizmus, fasiz­mus van, amelyhez a hazai szocialis­ták, az LMP és Gyurcsány körei szál­lították a nyersanyagot: ezeket a ha­mis állításokat az USA médiumai csak tovább torzították. Az uniós kö- telezettségszegési eljárás hazánk elle­ni megindítása is pont ehhez a cso­portosuláshoz, a John Hopkins ma­gánegyetem mögött álló körökhöz köthető. A dühnek véleménye sze­rint két oka van: Magyarország föl­vállalta a tradicionális európai érté­kek képviseletét, fontosnak tartja a nemzetállamokat, s azt, hogy család­ban nőjenek fel a gyermekek, ugyan­akkor nem híve a drogliberalizáció­nak és az egyneműek házasságának. A három szerző a könyvbemutatón rávilágított arra, Magyarországgal egy problémája van az USA-nak és EU-s szövetségeseinek: nem tűrik el hogy a nyugati multik érdekeit sért­sék bankádéval s a rájuk kivetett kü­lönadókkal Gyimóthy Levente Elkészült a gigantikus festmény A tanévnyitóra a helyére kerül a panorámakép Szekszárdi panoráma, a vasúti felül­járóról nézve. Ezt örökíti meg a nyolc táblaképből álló, összefüggő alkotás. Először a mű kicsinyített, 1,6 méter hosszú, 15 centi magas mása készült el. A két alkotó, E. Nagy Mária és Hucker Ferenc le is zsűriztette azt a munkát az év elején. S aztán kezdték a tízszer akkora, tehát másfél méter magas és 16 méter hosszú panorá­makép megfestését. Szekszárd, a bel­várostól a szőlődombokig. Közel fél évig dolgoztak a 24 négyzetméter­nyi felületen. Elhasználnak néhány vödör olajfestéket. A táblák mereví- téséhez 118 méter lécre volt szük­ség. A záró munkálatok még körülbe­lül egy hónapig tartanak, de már nem festőműteremben, hanem ott, ahová a panorámakép kerül: az I. Béla gimnázium kollégiumában. Összeillesztik, felszerelik, rögzítik a nyolc táblaképet, a csatlakozásokon még dolgoznak egy picit, s elvégzik a lakkozást, felületkezelést. A szep­temberi tanévnyitáskor a hivatalos avatás is megtörténhet. Az öüetgazda, Kubanek Miklós azt hangsúlyozza, hogy az alkotók ellenszolgáltatás nélkül vállalták a feladatot. Csupán anyagvásárlásra kaptak támogatást egy szekszárdi cégtől A gigafestmény a 120 méte­res Feszty-körkép mögött jócskán lemarad, de a Munkácsy-féle Krisz­tus-trilógia alkotásaival - méreteit tekintve - versenyre kelhet. Az E. Nagy Mária - Hucker Ferenc páros már festett egy 24 négyzet- méteres képet. Akkor magára a falra dolgoztak a Gemenc Szállóban. Ám, amikor az épület funkciót váltott - kínai bolt nyílt benne -, a szekkót nemes egy­szerűséggel lemeszelték, Ezért dön­töttek most úgy, hogy fatáblákra ké­szítik a panorámaképet. A mobili­tás a festményeknek sem árt ma­napság. Wessely G. Hucker Ferenc és E. Nagy Mária közösen festik a Szekszárdot ábrázoló képet t MATOK OPTI Szekszárd, Széchenyi u. 28. Telefon: 74/511-808

Next

/
Thumbnails
Contents