Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-08-05 / 27. szám
I 2012. augusztus 5. ÉRDEKLI? BEMUTATJUK! SZEKSZÁRDI VASÁRNAP A muzsikus, aki szerző és hangszerkészítő is Kovács Gábor: „Két és fél év alatt 350 ezren nézték meg a honlapomat a világ minden tájáról jj Felnőttek és gyerekek egyaránt rajonganak Kovács Gábor muzsikus - legszívesebben így nevezi magát - művészetéért, amihez építőieg járul különös személyisége. Szollár Zoltán fafaragó-asztalos a nyári szünet előtt mindezt megerősítve javasolta, hogy Kovács Gábort - "aki példaszerűen foglalkozik a gyerekekkel" - faggassam munkásságáról, magánéletéről, mindenről...- Bár Bonyhádon lakik, ám szekszárdinak is számít, hiszen rengeteg időt tölt itt, s alig van olyan rendezvény, amelyen ne működne közre.- Ebben igaza van. Sőt, a nyár folyamán az iskolai napközis táborokban tartok zenével, hangszerekkel kapcsolatos foglalkozásokat a gyerekeknek. Ilyenkor betelik a naptárom, aminek nagyon örülök.- Kora gyermekkorában kezdett zenélni?- „Hivatalosan” klarinétozni tanultam. Első tanárom Véghelyi Miklós volt, majd átkerültem ifjabb Véghelyi Miklóshoz. Ők fedeztek fel, s a bonyhádi úttörő fúvószenekart a Szekszárdi Koncertfúvós Zenekar követte, noha akkor még csak 14 esztendősvoltam... Később önállóan megtanultam hegedülni, de még számos hangszeren játszom. Például szívesen veszem elő a japán citeraszerű kotót, a gitárt, vagy nagybőgőt...- Miközben persze iskolába járt- így van. Bonyhádon, a Petőfi gimnáziumban érettségiztem 1979-ben, majd fölvettek a Pécsi Tanárképző Főiskola (akkor ez volt az intézmény neve) ének-zene és népművelés szakára. Mindig elmondom, hogy nem fejeztem be a főiskolát, mivel egyre több időt „követelt”- tőlem a zenélés. Ezért úgy döntöttem, hogy ez a szerelem mindent visz. így is lett.- A legigazibb szerelmet se hagyjuk ki- A világért sem. Éváról, a feleségemről van szó, aki három műszakos ápolónő itt Szekszárdon, a kardiológián. Rengeteget dolgozik, mellette rendezi, összetartja a családot. Három felnőtt gyerekünk van: Eszter, Dániel és Judit. A hangszerekkel való kísérleteim eredményét rendre ők tesztelték elsőként, s ők voltak az újonnan összeállt műsoraim ítészei is. Sokat segítettek nekem, s érdekes módon az említett alkalmakkor el tudtak vonatkoztatni attól, hogy én vagyok az apukájuk. De már - igen büszke és boldog - nagypapa is vagyok! Eszterek Barnabás nevű kisfia már négy és fél éves. Vele is szívesen osztom meg „tudományomat”.- Kövessük még a kronológiát. Megalakították a Holló Együttest Emlékszem, abban az időben az ovisok „Hello Holló ” kiáltással köszöntötték az utcán is a csapatot.- Igen, 1983-ban. Magam is alapító tag voltam, ám az együttes igazi „szülei” Ritter Péter és Sili Károly voltak. Nagyon jól mentek a dolgaink, alig egy év múltán megkaptuk az ŐRI (Országos Rendező Iroda) fellépésekre szóló engedélyét. Már az első évben száznál több - 95 százalékban gyermekműsor - előadásunk volt. Miután kiléptem, Fenyvesi Feri szállt be, ám a kapcsolatunk baráti maradt.-Ez az atyai mosoly?- A gyerekeké! Imádom a kicsinyeket, s ugyancsak imádok műsort adni nekik. A gyereksereg jelenléte mindig feltöltött, s ez ma sincs másképpen. Amikor nekik játszom, magam is közéjük tartozom. Érzékenyek, szívesen kapcsolódnak be a produkcióba, ugyanakkor kritikus szemmel és füllel figyelnek. Ha nagyon tetszik visítoznak, tapsolnak, ha nem any- nyira, akkor csendesebbek.- Térjünk át a hangszerekre. Gyűjteményéről majd később beszéljünk, most a hangszerek készítését, előállításuk kikísérletezését ossza meg az olvasókkal- Elsőre nagyon bonyolultnak tűnik a hangszerek világa, pedig nem az, sőt végtelenül egyszerű. Erről szívesen mesélek a közönségnek, többnyire gyerekeknek, sőt be is mutatom nekik, illetve a legegyszerűbbeket el is készítjük a foglalkozásokon.- Miből és milyen hangszereket „gyárt”?- Pontosan nem számoltam össze, de úgy harminc félét készítek, elsősorban a ház körüli lim-lomokból. Szívószálból, a fol- pack papírcsövéből, takarítóeszközök nyeléből készülnek a prímán működő hangszerek. Szívószálból bemutatom a klarinét és rokonhangszereinek kialakulását. Ezek a szimpla nyelvsípok: a klarinétok, a tárogatók, a szaxofonok. A dupla nyelvsípok szintén szívószálból készülnek, úgy, mint a töröksíp, illetve az oboa és fagott-vonal kerekedik ki. Olyan egyszerű megoldásokat kérések, hogy az elkészítés valósággal gyerekjáték.- A percek alatt elkészülő fafúvósok, vagy a többi képesek normális hangon megszólalni?- Gyönyörű hangot adnak, sőt dallamokat, dalokat játszom rajtuk. Egy zenészbarátommal azon dolgozunk, hogy komolyzenei darabokat adjak elő a szívószálból, vagy például a benzincsőből készült alternatív „hangszereken”. Most Ravel Boleróját gyakorlom, ami azért „egyszerű”, mert a szerző a főszólamokat fúvós hangszerekre írta... A legújabb találmányom szerint kétliteres - az alján kilyuggatott - műanyagpalackba beleragasztok nyolc darab szívószálat, s ezzel zenélek. Belefújok a palackba, miközben alul az ujjaimmal nyitogatom a szívószálakat. Ily módon remekül hangzik például a kánkán.- Miért ötlötte ki, hogy a gyerekek is megtanuljanak egy-két hangszert elkészíteni?- Amikor még én voltam gyerek, jártuk a környéket, a mezőt, az erdőt, s a nagyobbaktól megtanultam a fűzfasíp faragását és még sok mást. A mai városi srácok ilyesmivel spontán nem találkoznak, ezért is tartom fontosnak e küldetésemet, ami a zene közelébe terelgeti őket. Megjegyzem, van olyan leegyszerűsített hangszerem, aminek kikísérletezése vagy egy évig eltartott.- Egyszer említette, hogy bár pedagógiai szempontból a ráhangolódás miatt jó lenne a gyerekektől kérni a foglalkozásokra az említett tárgyakat, de nem jön össze, mert pont nem olyant hoznak, ami a célnak megfelel- Ezért mindenről magam gondoskodom. Kocsmákba, presszókba járok beszedni az összegyűjtött holmikat. Például megfelelő üdítős palackokat a köcsögdudáknak. Mi több, telente eljárok nádat vágni, amit szintén a hangszerekhez használok fel- Hol tárolja ezt a rengeteg mindent?- Van egy komoly raktáram, ahol zsák- és ládaszám állnak a palackok, a hulladék, a shaker, akarom mondani, a modernizált rumbatök alapanyagai, az italos fémdobozok a belekerülő műanyag gyöngy öcskék, no és az egyebek. Ez a raktár egyben a műhelyem, a kísérletezéseim és a gyakorlásom színtere.- Valamint a hangszergyűjtemény?- Csak részben. Van vagy négyszáz hangszerem, nyilván, néhány féléből, például hegedűből több is. De van egy facimbalmom, mellette tárogatók, klarinétok, töröksípok gazdagítják a gyűjteményt.- A Magyarok Világtalálkozójának is rendszeres fellépője.- Az óriási nyári rendezvényre valóban elvárnak, természetesen díjazás nélkül vállalom a szereplést. 2006-ban született meg a nyolc perc időtartamú művem, A nemzet dala. Miután erről tudomást szerzett a rangos rendezvény főszervezője, s meghallgatta, máris megkaptam a felkérést. Természetesen ebbe az előadásba is beleadom a szívemet és a telkemet, ám mellette e fellépést megtisztelő szolgálatnak tartom. Ez a dal egyébként már sokfelé elvitt, legutóbb Erdélyben, Németországban és Svájcban adtam elő más dalaimmal együtt a kint élő magyarok meghatódott örömére. Ugyanakkor odakint is adok koncertet a gyermekeknek.- S persze, a Bartina Zenekarral is járja az országot, a világot- Igen, már 11 esztendeje vagyok a Bartina tagja... Egy kis kitérő: büszke vagyok, hogy egy ideje már magam kezelem a honlapomat, noha amikor elkészíttettem, nem értettem hozzá, de már belejöttem. Két és fél év alatt 350 ezren nézték már meg a világ minden tájáról. Ezt óriási dolognak tartom.- Es ki az, akit fontosnak tart az itteni bemutatásra?- Örülnék, ha dr. Zsigmond Árpád kardiológus szakorvos - aki fiával együtt keményen sportol - a testmozgás fontosságát, élettani hatását taglalná, s szólna arról is, hogy kiknek és miért ajánlja, illetve nem ajánlja a rendszeres mozgást. V. Horváth Mária r Akár műanyag palackban elhelyezett szívószálakon Is eljátsza a kánkánt