Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-04-08 / 14. szám
2012. április * SZEKSZÁRDI TAS4RNAP MOZAIK „Az életnek tanulsz” Konferenciabeszélgetések tanulásról, szakmáról, az élet dolgairól Bodri Orsolya, Németh János és Takler András Mi a siker titka? Mi ebben a tanulás szerepe? Van, akinek valóban „csak megszületni volt nehéz”? Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre kaptak választ azok, akik ellátogattak a PTE Illyés Gyula Kar Irodalomtudományi és Nyelvészeti Intézetének rendhagyó konferenciájára április 4-én. „Az életnek tanulsz” címet viselő rendezvényen a felkért előadók ezúttal a vállalkozói szféra szakemberei voltak. A program első felében olyanok meséltek életükről és sikereikről, mint Koller Attila, a Tolnatej Zrt. vezérigazgatója, aki háromdiplomás szakemberként 38 évesen egy ötszáz fős vállalatot vezet, és mint tudjuk, nem kevés sikerrel.. Dr. Varga József egyedi, hangulatos stílusú előadásából kiderült, hogy takarított, mialatt a TDK-dolgozatát írta, s miután az Állatorvosi Egyetemen summa cum laude végzett, ma a Tolnagro Állatgyógyászati Kft. nemzetközi tekintélyű cég első embere. Paluska Zoltán, az E.ON Dél- Dunántúli Áramszolgáltató Rt. egyik vezetőjeként, (korábban vezérigazgatójaként) vallja, hogy a problémáktól nem szabad meghátrálni, hanem szembe kell velük menni, és Aronsont idézve: „Ha okosan játszol, [a pókerben] vacak lapokkal is nyerhetsz.” Sebestyén Gyula, az Elektrolit Kft. ügyvezetője pedig a szaktudás fontossága, a szakma becsülete mellett személyes példákon keresztül is bemutatta, hogy a szülőnek milyen felelőssége van gyermeke jövőjének építésében. A program második felében a második generációs ifjú borászokat, Bodri Orsolyát, Bősz Adriánt, Németh Jánost, Sebestyén Csabát és Takler Andrást kérdezte a közönség - Csankó Tímea média-kommunikáció szakos levelezős hallgató moderálásával - arról, hogy ez az „ölükbe hullt” örökség vajon áldás, vagy inkább átok. Az előadók - bár többféle aspektusból közelítették meg a témát -, egybehangzó véleménye, hogy a siker receptje: az állandó alkalmazkodás: az élethosszig tartó tanulás, az állandó megújulás, a hit, és az egymást támogató közös munka. A borászok finom borait Tolle sajtok társaságában kóstolgatva nem volt nehéz egyetérteni: a siker titka a produktum maga. Eszterbauer-borofc New Yorkban A Manhattan West Village kerület ben működő Anfora bárban szekszá di borokat kóstolhatnak a vendége azon a május 22-én megrendezend boresten, ahol Eszterbauer Ildikó 1 nálja családi borászatuk legjobbjait; érdeklődőknek. A gayot.com gasztr nómiai weboklal szerint az Anfora; amerikai város 10 legjobb borbár közé tartozik. Gyengénlátók verses napja Sok szeretettel hívjuk és várjuk tagtá sainkat és kísérőiket a Költészet Na ja alkalmából író-olvasó találkozór Helye és ideje: 2012. április 11, szerd de. 10 óra, irodaházunk (Szekszár Hunyadi u. 4.). Várunk vak és gyenge látó írókat, költőket, valamint mindé vállalkozó szellemű „amatőrt”, aki közreműködésükkel színesítenék e az évfordulót. Emellett amatőr ver mondók szereplését is szívesen foga juk. A rendezvényen elsősorban va írók, költők művei kerülnek előadási illetve versek zenés feldolgozásai is < hangzanak. Sok szeretettel várjuk ; érdeklődőket! A Szaloncukor lányoktól a Balaton tündéréig Nyulász Péter mesés világa a Gyerekkönyvtárban Zsubatta! - Nyulász Péter első könyvének már a címe is játékos, vidám, még a legkisebbeknek is örömet okoz, ha meghallják. Ezt a Beszédfejlesztő mon- dókás könyvet mutatta be elsőként a költő, író szekszárdi kisiskolásoknak a Gyermekkönyvtárban március 8-án. Nyulász Péter saját bevallása szerint korábban csupa fantáziátlan dolgot művelt: dolgozatokat, újságcikkeket, tudósításokat meg elemzéseket írt- sokszor mikrofonnafa Magyar Rádió újságíró-riportereként. Aztán egyszer csak egy kis hercegnő érkezett hozzájuk, majd egy kis herceg, azaz apa lett, és új közönségre lelt. Azóta már egyáltalán nem gondolja az elefántot nyelt kígyó rajzát egy kalap ábrázolásának. Titkok tárultak fel előtte, mint a hótündérek varázslata, akik a csokidarabkákat „öltöztetik, cicomázzák” „pettyes ruhás piros masni: szaloncukor lányokká". Ezt a csodát Bárdos Attila Nyulász Péter versére készített ámulatba ejtő filmje tette élővé a gyerekek előtt. Ahogy az Egyszervolt.hu gyermek-kulturális családi portál szerkesztő-szerzője elmondta, nem ez a szépséges versfilm volt az egyetlen, amit az iparművészeti egyetem animációs film készítését tanuló hallgatói gyakorlatként megalkottak. Több gyermekverset is kiválasztottak, és ezekre a hallgatók nagyszerű filmeket készítettek. Aki esetleg a tél varázsától kissé el- szenderedett volna, egy, a leghidegebb évszakot mindig alvással töltő állattal, vagyis az Éhes mackóval együtt ébredhetett, és cammoghatott málnát, mézet keresni. Ezzel megtapasztalhatta a versike ritmusát, és közben meg is tanulta azt. A kis testmozgás után pedig ideje volt végleg elűzni a telet. Mi mással, mint a farsanggal. Abból, hogy ki, minek öltözött volna be legszívesebben, hamar kiderült, hogy a gyermeki fantázia határtalan. Valaki például múmia szeretett volna lenni, de alig akadt, aki olyan jelmezt választott, amilyent Nyulász Péter megverselt. Újra mozizás következett először csukott szemmel, belül, majd Takács Anikó rajzfilmjével. A versírás egy két fortélyát is megosztotta a gyerekekkel Nyulász Péter. Például azt, hogy miért illik sokkal jobban egy kiszámolóba flex helyett a dallamos, ritmusos sarokcsiszoló. Hogy a Szaloncukor lányoknak legyen párjuk, megszülettek a Csokinyuszi úrfik. Egy újabb titokra derült fény egy faluról, amelyben festőnyu- lak laknak. Húsvét után, a vakáció előtt még valamit megünnepelünk. Hát persze, hogy a játékkal teli gyereknapot. Mondjuk, egy versikével: „A játékot te nyered/ ha nagyobb a tenyered. / Ha pedig az én tenyerem / nagyobb, mint a te tenyered, / akkor bizony nem te nyered, / hanem az én tenyerem nyer!”, vagy kitalálós versekkel. Nyulász Péter anélkül, hogy címet adott volna, olyan rímes, ritmusos találós kérdéseket írt, amelyeket könnyű kitalálni, nem olyan megfejthetetlen kérdéseket Nyulász Péter akart feladni, mint gyerekkorában csöppet sem kedves Frigyes mester, c azért a meghatározás végét érdemi megvárni. Aminek „kereke van, még! kocsi”, az nem biztos, hogy bicikli. Ahogy elérkezik a szünidő, a gyér kék, akár a Balaton felé is vehetik ; irányt, és ha szerencséjük van, fúrd zés közben találkozhatnak a Balatc tündérével, Sióval, mint Nyulász Pétc Ő Debrecenben végzett történ lem-föklrajz szakon, később vált gye mekíróvá, és legutóbbi könyvében r gényt írt a Balaton legendájáról Hell - a Burok-völgy árnyai címmel. A rége régi história folytatása számtalan k landos izgalmat rejt. Ehhez még ej mesés térképet is mellékeltek a Bal tonról és környékéről. Helka, a tű; döklően szép hercegkisasszony ugya is nehéz helyzetbe kerül, de a Bakor varázslója csak abban tud segíter hogy melyik irányba induljanak el e: nek megoldására. Úgyhogy végigjárja a Balaton környékén az összes izg; más tájat: mint a tési szélmalmok;: vagy a tapolcai tavas barlangot. Az is I derül, hogy a Burok-völgy vízesése n bői vált ölyanná, amilyennek ma látju Máris kezdődhet az olvasás: - Palacsi ta! - Túrógombóc. - Palacsinta. - T rógombóc! Kovács Etelk