Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-04-01 / 13. szám
2012. április 1. ^ SZEKSZÁRDI imsAitiJ&P Együnk, igyunk hazait! Megyénk elmúlt éve a fogyasztóvédelem tükrében A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), a Tolna Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége (TMKHFF) és a Zöldtárs Alapítvány a hét első napján laboratóriumi nyílt napot tartott Szekszárdon, a Szent László Szakközépiskolában. Ezt követően a kora délutáni sajtótájékoztatón a nemzeti fogyasztói termékkosárról, a délelőtti nyüt napról, valamint a fogyasztóvédelem szemszögéből és vizsgálatai alapján hallhattunk beszámolót megyénk elmúlt évérőL Foltin Gyula, a megyei felügyelőség vezetője a 2011 -es évet a hatósági ellenőrzések, az ügyfélszolgálati tevékenység, valamint az ismeretterjesztés és a tájékoztatás alapján elemezte. Tavaly a megyében 47 témakörben több mint 1300 ellenőrzést tartottak, ezek 22 százalékánál tapasztaltak hiányosságot. Elsősorban az árfeltüntetést, a szavatosságot és a jótállást vizsgálták. Nagy figyelmet fordítanak az eseményekhez kapcsolható ellenőrzésekre is, most éppen a húsvéti asztalra kerülő élelmiszerek, s az édességek kerültek előtérbe. Visszatérve az előző évhez: az ünnepekhez kötődő vizsgálatoknál 35 százalék volt a kifogásolási arány. Az automaták és mozgóárusok vizsgálata során 60 százaléknál éh kifogással a hatóság. Az elmúlt év folyamán 157 figyelmeztetést tartalmazó határozatot adtak ki a megyében, 73 esetben pedig bírságoltak. A kereskedelmi forgalomból 24-féle - összesen 124 - árut vontak ki veszélyességük miatt. Ezek elsősorban villamos átalakító berendezések. Foltin Gyula leszögezte, hogy a A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság március 28-án megtartotta a Szekszárd Katasztrófavédelmi Ki- rendeltség illetékességi területéhez tartozó települések társasházainak képviselői, valamint az intézőbizottságok elnökei számára konzultációval egybekötött tájékoztatóját. A paksi és dombóvári kirendeltség illetékességi területéhez tartozó közös képviselők tájékoztatása a múlt hét folyamán már megtörtént. A tájékoztatók azonos forgatókönyv szerint zajlottak, a köszöntőt követően az előadáson szép számban megjelenteknek első körben Kosztolányi Péter tűzoltó főhadnagy, a TMKI Hatósági Osztályának kiemelt főelőadója tartott általános tájékoztatást az Országos Tűzvédelmi Szabályzat társasházakra vonatkozó szabályozásairól Kosztolányi Péter elmondta, hogy a lépcsőházak tűzvédelmi szempontból társhatóságokkal jó az együttműködésük, gyakori, hogy közösen ellenőriznek, elsősorban az éjszaka nyitva tartó szórakozóhelyeken. A bejelentésekkel panaszokkal kapcsolatban a megyei vezető közölte, hogy 2010-hez képest nem tapasztaltak javulást, mi több, jelentősen megnőtt a bejelentések száma, ami 1892 volt. Ebből valamivel több mint ezer telefonon érkezett hozzájuk, a többi személyesen történt. Kiemelte, hogy a legtöbb észrevétel a villanyszámlával kapcsolatos, általában nem értik az emberek, mit jelentenek a különböző kifejezések. Igaz, mondta a szakember, korábban pedig azt nehezményezték, érthetetlen, hogy az egy két tételből álló felsorolás mit tartalmaz, miből áll össze a számla végösszege. Csákiné dr. Gyuris Krisztina kiemelte, hogy a hatóság a hazai termékek fokiemelt szereppel bírnak, hiszen egy esetleges tűz esetén a bent tartózkodók ezeken a tereken keresztül menekülhetnek, és a menekülési útvonalakat leszűkítő, otthagyott tárgyak mind a menekülést, mind a mentést hátrányosan befolyásolhatják. Az előadáson elhangzott többek között az is, hogy az OTSZ értelmében a helyiségek rendelgyasztására hívja fel a polgárok figyelmét, de szeretnék a fogyasztói igényességet is előmozdítani. Arra is fókuszálnak, hogy árérzékeny világunkban a fogyasztók egymásnak is ajánlják a bevált, jó minőségű termékeket. Mindezt elősegíti a civil kezdeményezésre indult a „nemzeti fogyasztói termékkosár” akció (a termékekre interneten www.termekkosar.hu és személyesen is lehet szavazni). Most éppen az ásványvizek és a zsebkendők a szavazás tárgyai. A középpontba állított termékek egyike mindig élelmiszer, a másik pedig „nem élelmiszer”. A legjobbaknak ítélt termékekből áll össze a termékkosár, most a listára 98 százalékban magyar termékeket ajánlanak. A főigazgató-helyettes hangsúlyozta, öröm, hogy a termékkosár mellé híres, közismert személyiségek álltak. tetésszerű használatától eltérni nem lehet. Vagyis a lépcsőház és a közlekedő rendeltetésébe nem tartozik bele a tárolás. A főhadnagy elmondta azt is, hogy a hatóságnak nem a sivár lépcsőházak, közlekedők létrehozása a célja, hanem csupán a jogszabályi kötelezettségek betartatása a lakossággal hiszen az OTSZ-ben és a vonatkozó jogszabályokban megfogalmazott előírások elsősorban az emberi élet védelmét hivatottak szolgálni. Az előadást követően a felmerült kérdések megválaszolására, megvitatására került sor. A tájékoztatón elhangzottak szerint a társasházak ellenőrzése előzetes kiértesítést követően, várhatóan április második felében fog megkezdődni, tehát a közös képviselőknek lesz idejük felkészülni, és a szükséges intézkedéseket megtenni, a vonatkozó szabályokat a lakókkal betartatni. Miniszteri elismerés Gerhátné dr. Péter Máriának Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a Tolna megyei kormánymegbízott felterjesztése nyomán március 15. alkalmából miniszteri elismerésben részesítette Gerhátné dr. Péter Máriát, a Tolna Megyei Kormányhivatal hatósági főosztály- vezetőjét. Gerhátné dr. Péter Mária a jogi egyetem elvégzését követően, 1981- tőlaTolna Megyei Tanács VB. Igazgatási Osztályán kezdett dolgozni. 1984-ben kitűnő eredménnyel jogi szakvizsgát tett. 1986-1988 között a tengelici Petőfi MGTSZ jogtanácsosa lett. 1988-tól a Tolna Megyei Tanács VB. Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Osztályának, majd 1991-től a Pécsi Köztársasági Megbízott Szekszárdi Területi Hivatalának dolgozója vök. A Hatósági Főosztályon 1997. november 1. óta látta el a főosztályvezető-helyettesi feladatokat, majd 2007. január 1. napjától a Dél-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Tolna Megyei Kirendeltsége Hatósági Osztályának osztályvezetője lett. A Tolna Megyei Közigazgatási Hivatal 2010. szeptember 1-jei megalakulásától 2010. december 31-ig a Hatósági Főosztály vezetésén túl a hivatalvezetői feladatokat is ellátta. Megbízott hivatalvezetőként jelentős szerepe volt a Tolna Megyei Közigazgatási Hivatal bázisán létrejövő kormányhivatali szervezet kialakításában. Szakmai és jogi ismeretei révén aktív szerepet vállalt a megyei ön- kormányzati intézmények átadás-átvételével kapcsolatos egyeztetésekben. Intézményi biztosként nagyban hozzájárult a megyei intézményfenntartó központ létrehozásához. Munkáját az önállóság, a szakmai igényesség, a felkészükség és az alaposság jellemzi, amely mély hivatástudattal párosul. Szakmai munkája elismeréseként 1995-ben a Magyar Köztársaság Bronz Érdemkeresztje kitüntetésben, 2003-ban miniszteri dicséretben és jutalomban részesült. Felhívás Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2012. április 5-ei ülésén több társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezetet tárgyal A rendelettervezetek a város honlapján megtekinthetők, és a rendelet@szekszardhu e-mail címre eljuttathatják az ezzel kapcsolatos észrevételeiket. Amreinné dr Gál Klaudia jegyző V.H.M. Tájékoztatták a közös képviselőket Az emberi élet védelmében kell szabadon hagyni a lépcsőházakat