Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)

2012-03-25 / 12. szám

SZEKSZÁRDI 2012. március 25. „Bátorítsa i „Trianon nem csak hazánkat Újabb száz határon túli nemzettárs Emlékül a rég várt nagy napról - közös c (Folytatás a 9- oldalról) A feleségtől, Szerda Andrásné Elvirától, aki mézeskalácsokat is készít, megtud­juk, hogy családjával elkötelezett ha­gyományápolók, ők és gyermekeik is népi táncolnak s népzenéinek. Na­gyon fontosnak tartják a Vajdaságban a magyar értékek megőrzését. Idősebb Szerda András és felesége, Szerdáné Kohajda Jolán néni láthatóan elérzékenyülve várták az eskütétel pil­lanatait:- 1942-ben születtem, a Vajdaság akkoriban Magyarországhoz tarto­zott. 67 évig vártam, s végre sikerült is­mét hivatalosan is magyarrá válnom! - mondja a nagyapa. A 2004-es nép­szavazáskor a legszomorúbb az volt, hogy saját nagynéném Szegeden élő családja sem szavazott az állampolgár­ságunk mellett, mert azt hitték: mi ha­táron túliak majd átköltözünk az anya­országba.- Egy fiunk és egy lányunk van. A lá­nyunk a férjével már januárban meg­kapták Kiskunmajsán, Topolya testvér- településén az állampolgárságot - tet­te hozzá Joli néni. - Mindketten nép­táncoktatók, Budapesten végeztek, én asszonykórusban is énekelek, a ma­gyar kultúra napján kilencen voltunk Szerdák, akik a Himnuszt és a Szózatot énekelték a helyi kórusban. Nagyon bí­zom abban, hogy ha a túlvilágon talál­kozom az őseimmel, el tudom újságol­ni nekik, hogy ismét magyar lettem. Az unokák, Balázs, Ákos és Zsófi egy­aránt örülnek, hogy végre magyar ál­lampolgárrá válhatnak, s mindannyian úgy gondolják, valamennyire meg fog­ja ez változtatni az életüket. A Szekszár­di Vasárnapnak azt is elárulták: terve­zik, hogy ezután gyakrabban ellátogat­nak városunkba. MAGYAROK KERÜLNEK AZ UTCÁRA Barsi Tamás (21) a szerbiai Óbecséről jött, a szabadkai főiskolán informati­kát tanuL- Magyarok vagyunk, nagymamá­ink, őseink mind magyarok, így nevel­kedtünk, természetes, hogy letesszük az állampolgársági esküt - válaszolja kérdésünkre. Óvodáskorom óta magyar oviba, is­kolába járok, s most a főiskolán is van le­hetőség magyarul tanulni - fűzi hozzá. Testvére már nem ilyen szerencsés. Barsi Csilla (24) az újvidéki orvosi egyetemre jár, s mielőtt megmondja, mÚyen szakra, egy pillanatra elgondol­kodik, mert le kell fordítania magyar­ra a kifejezést: ápolásszervező. Ő ugyanis szerbül kénytelen tanulni min­den tantárgyat.- Szabadka, ahol az öcsém tanul, fő­ként magyarok lakta, de Újvidéken a többség szerb nemzetiségű - magya­rázza. - A csoporttársaim is főként szerbek, Kezdetben nagyon nehéz volt, hogy szerbül kell tanulnunk, de ott élünk, muszáj megszoknunk.- Erte-e valamilyen hátrány ami­att, hogy magyar?- Egyszer egy vizsgán azért kaptam rosszabb jegyet, mert azt mondták, hogy a szerb nyelv nem megy eléggé. A tananyagot tudtam, csak a nyelvi tu­dásom miatt nem adták meg a jó je­gyet. Ez nagyon fáj a mai napig. Próbá­lom elfelejteni, de elég nehéz.- Mit gondol, lesz munkája, ha le­diplomázott?- Már most is munkát keresek, hogy a tanulás mellett dolgozhassak és így segítsem a szüléimét. Már október óta dolgozom a kórház belgyógyászati részlegén, de fizetés nélkül, mert ez ott így megy. Hat hónapig dolgozni kell in­gyen, aztán vagy maradhat az ember, vagy nem. Nekem munkát ígértek, mert meg vannak elégedve velem, re­mélem, tényleg dolgozhatok majd fize­tésért is. A gyerekek édesanyja a csinos, fiata­los Barsi-Hernyák Magdolna (53) dip­lomás közgazdászként egy éve munka- nélküli.- Állandó munkaviszonyban voltam, de eladták a munkahelyemet egy kül­földi cégnek, és az idősebb korosztály utcára került - válaszolja a kérdésem­re. - Én 53 évesen már nem kellettem, így otthon háziasszonykodok sajnos.- Lehetett szerepe az elbocsá­tásában annak, hogy magyar?- Sajnos igen - sóhajt - Egy magyar se maradt.. Most Vajdaságban a Boszni­ából, Koszovóból menekültek élveznek előnyt, és minden téren szinte lehetetlen a magyarok helyzete. Korábban ezt nem éreztük. Én is ott születtem, magyar- szerb vegyes házasságok, barátságok is voltak, de a háború hozott egy olyan helyzetet, hogy már az óvodában kiéle­ződtek a nemzetiségi különbségek.- Ilyen megpróbáltatások ellenére ma mégis itt vannak...- Úgy érezzük, hogy ezzel tartozunk magunknak. Megmutatjuk, hogy ma­gyarok vagyunk, és azok is maradunk, mindazok ellenére, amit átélünk. Nem fogunk elköltözni, továbbra is ott ma­radunk, hiszen ott születtünk. A most megkapott magyar állampolgársággal semmilyen jogot vagy előnyt nem ké­rünk, ez csak egy bizonyíték, hogy ma­gyarok vagyunk. Ez már elég, és ezért ez a nap különleges számunkra.- Miért éppen Szekszárdra jöttek esküt tenni?- Mert ezt ajánlották, amikor érdek­lődtünk, hogy kihez fordulhatnánk, ahol magyarként bánnak velünk és A Barsi család Parrag Ferencné: „Az állampolgársági okmány több, mint puszta papír”

Next

/
Thumbnails
Contents