Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)
2011-10-30 / 43. szám
, SZEKSZÁRDI VASÁRNAP HÉTRŐL HÉTRE 2011. október 30. „A forradalmárokat nem a gyűlölet vezérelte” Lélekemelő megemlékezés az 1956-os forradalom ötvenötödik évfordulóján A Szent László Szakképző Iskola Vendéglátó Szakképző Tagintézményének diákjai adtak ünnepi műsort az emlékműnél (Folytatás az 1. oldalról) A megyei közgyűlés alelnöke napjaink aktuálpolitikájáról is szólt. A Gyurcsány Ferenc vezette platform kiválásáról szóivá elmondta: szégyen, hogy azok, akik az elmúlt években teljesen tönkretették az országot, éppen e történelmi ünnepet gyalázzák meg frakciózga- tásukkal! Az ünnepi ülésen Horváth István, Szekszárd város polgármestere megemlékezett a nemrég elhunyt Pofosz-elnök- rőf Töttös Pálról is, akinek emlékét tovább kell ápolni, hiszen ő is azok között volt, akik Szek- szárdon 1989. október 23-án az elsők között avatták fel az ötvenhatosok kopjafáját. Az ünnepség keretében kitüntetések átadására is sor került. Idén Ranga Ferenc és Rendás Tamás a Pofosz érdemkereszt aranyfokozatát, Gyulai István pedig a Pofosz ezüst érdemplakettet vehette át. Ranga Ferenc részt vett az 56os forradalomban, Rendás Tamást hosszú évekre fosztották meg szabadságától, míg Gyulai Istvánt szintén meghurcolták a kommunisták. Az emlékülés után az önkormányzat képviselői és a Pofosz elnöksége megkoszorúzta a Városháza földszintjén az 56-osok emléktábláját, majd a résztvevők a Mikes utcai forradalmi emlékműhöz vonultak, ahol Horváth István polgár- mester ünnepi beszédében rámutatott arra: ő és kortársai még ahhoz a generációhoz tartoznak, akik elől elhallgatták 1956 jelentőségét, s csak szüleiktől vág}' szamizdat lapokból ismerhették meg az igazságot! A polgármester felidézte a szekszárdi eseményeket, amidőn a tüntetők ledöntötték a szovjet hősi emlékművet és megalakították a Nemzeti Bizottság elnökségét a Városházán. Szekszárdon az Ifjúsági Forradalmi Bizottság többek között a szovjet csapatok kivonását, az államosított ingatlanok és szőlők visszaadását, valamint a laktanyák iskola céljára történő hasznosítását követelte - emlékeztetett. A november 4. utáni retorzió során 24 főt ítéltek el összesen 55 évre városunkban - tette hozzá. A magyar forradalmárok nem romboltak, hanem építettek, mivel nem a személyes gyűlölet vezérelte őket. Helyre akarták állítani az igazságot, s szabadságon nyugvó törvényes rendet követeltek. Ezután a Szent László Szakképző Iskola Vendéglátó Szakképző Tag- intézményének diákjainak ünnepi műsorát láthattuk. A darab megjelenítésében Herczigné Márvány Beáta, Bognár Tímea, Egle Anikó és Harsányiné Erményi Zita felkészítő tanárok segítettek: „Tiszta voltál büszke vad, nem adtad egykönnyen magad, Rólad beszélni sem szabad, 1956" - hangzott el egy kitűnő énekhangú diáklány előadásában Kovács Ákos 1956 című dala. A műsorban hallhattuk Márai Sándor. Mennyből az angyal című versét, hangfelv ételről pedig Nagy Imre és Kádár János nyilatkozatait, de versek, mo- . nológok sora is felidézte az eseményeket. Az egyházak részéről Kirschjános katolikus diakónus, valamint Sefcsik Zoltán evangélikus lelkész áldották meg a forradalom emlékét. Kirsch Jánosa kádár-rendszerről úgy vélekedett: az a rákosista nyűt diktatúra után az alattomos, agyafúrt elnyomást alkalmazta. Ezt követően a város és a meg}'e vezetői, valamint az oktatási intézmények és a politikai pártok, civil szervezetek képviselői lerótták kegyeletüket a forradatom emlékműve előtt. Délután 2 órakor a belvárosi templomban a Szekszárdi Kamarazenekar lépett fel Földesi Lajos vezetésével A rendezvényt a humánbizottság elnöke, Csil- lagné Szánthó Polixéna nyitotta meg, aki hangsúlyozta: a kamarazenekar koncertje már a kezdetek óta része a városi ünnepségnek. A lélekemelő koncert repertoárját olyan méltán híres klasszikus művek színesítették, mint Liszt Angelusa, Georg Friedrich Händel Concerto Grossoja vagy a 18. században alkotó zeneszerző, Telemann két brácsára írt, barokk Concertója és Wolfgang Amadeus Mozart Diverti-. mentoja. Gyimóthy Levente Szerződést bontottak Szekszárd város közgyűlése csütörtöki soros ülésén azonnali hatállyal felmondta a Hérosz Zrt.-vel tavaly kötött vállalkozói szerződést. A cég a megyeszékhely legnagyobb beruházása, a bruttó 2,2 milliárd forintos Agora-program (a Babits Mihály Művelődési Ház és a Művészetek Háza felújítása) fővállalkozója csődvédelmet kért, mert nem tudja finanszírozni beruházásait. A szekszárdi projektet október 30-ig be kellett volna fejezni, ehhez képest csak 20 százalékos a munka készültségi foka. A közgyűlésben egyhangúan meghozott döntés alapján a város felszólítja a kivitelezőt, hogy már a jövő héten kezdje meg az átadás-átvétel előkészületeit. A megyeszékhely független műszaki szakértő bevonásával általános állapotfelmérést végez, mely alapján kezdeményezi a támogatói szerződés módosítását és új közbeszerzés elindítását. Az új eljárásban kiválasztott beruházó legkorábban jövő nyáron adhatja át a korszerűsített épületeket. A kialakult helyzetre tekintettel a városvezetés lemondta november első felében esedékes kínai útját. Felhívás pótösszeírásra Tisztelt Szekszárdi Polgárok! A 2011. évi népszámlálás október 31. napjával befejeződik. A 2011. évi népszámlálásról szóló 2009. évi CXXXIX. törvény 1. § (5) bekezdése az összeírásból kimaradt személyek és lakásuk pótösszeírását 2011. november 8-ig rendeli eL A pótösszeírás megszervezése és végrehajtása a jegyző, mint települési népszámlálási felelős feladata Ezért kérem, hogy azok a személyek, akik valamely oknál fogva kimaradtak az összeírásból a pótösszeírásra a Polgármesteri Hivatal Jogi és Köz- igazgatási Igazgatóság Általános Igazgatási és Ügyfélszolgálati Osztályán (Szekszárd, Béla király tér 8. fszt.3., tel: 504-162) az alább megadott időpontokban jelentkezzenek: November 2-án November 3-án November 4-én November 5-én November 7-én November 8-án 8.00- 16.30 óráig 8.00- 16.30 óráig 8.00- 16.00 óráig 8.00- 12.00 óráig 8.00- 16.30 óráig 8.00- 16.30 óráig Segítő együttműködésüket előre is köszönöm! Amreinnédr. Gál Klaudia jegyző, települési népszámlálási felelős Vasárnap óraátállítás 2011. október 30-án, vasárnap hajnalban 3.00 órakor 2.00 órára, egy órával vissza kell állítani az órákat, ezzel elkezdődik a téli időszámítás. Az őszi óraátállítással térünk vissza a csillagászatilag indokolt időszámításhoz, amit az órák tavasszal történő előre- állítása miatt vesztünk el. Az óraátállítás célja az volt, hogy a nappalok minél jobban egybeessenek a lakosság megszokott ébrenléti idejével, ami reggel héttől este tízig tart. Jelenleg a kutatók megosztottak abban a kérdésben, hogy a számok alapján van-e értelme az átállításnak, mert az ebből származó megtakarítás legnagyobb része abból adódott, hogy a közvilágítást elég volt egy órával később bekapcsolni. Ma azonban a modern energiahálózatok és a közvilágítás is automatikusan működik, alkalmazkodik az éppen aktuális fényviszonyokhoz. A fogyasztási szokások megváltozása, az egyre szaporodó háztartási készülékek használata pedig jócskán megnövelte energiaigényeinket. Legjobb példa erre a tévézé- si szokásaink változása. Míg régen 1-2 tévécsatorna adásait tudtuk nézni, azt is csak este 10 óráig, addig ma nem ritka, hogy 100 tévécsatorna vételére van lehetőségünk és éjjel-nappal sugározzák az adásokat.