Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)
2011-01-09 / 1. szám
2011. január 9. ÉRDEKLI? BEMUTATJUK-----------------------Hí res borok mellé híres pogácsákat Gyulay György: Mindig és mindenben a maximumot kell adni, mert érdemes A „borfronton” is kiemelkedő szakmai karriert befutott Dúzsiné Patai Ilona javaslatára Gyulay Györggyel beszélgettünk. A feleségével, Zsuzsával közös tulajdonú Idesüss pékség - Idesüss 2006 Sütőipari Bt. - rövid idő alatt komoly hírnévre, ezzel együtt jelentős forgalomra tett szert. Miként sikerült ezt elérniük? Megtudhatják az interjúból. V. Horváth Mária- Mi az eredeti foglalkozása, illetve végzettsége?- Érettségi után elsőre nem vettek fel a főiskolára, úgyhogy szakmát szereztem, így az első körben gépjárművillamossági műszerész lettem. Ezt követően újból jelentkeztem, s elvégeztem a közlekedési főiskola autógépész szakát, azaz eredetileg autógépész üzemmérnök vagyok. Szakmámat jó néhány évig-gyakoroltam is, először a Paksi Állami Gazdaságban, majd a Szekszárdi Mezőgazdasági Kombinátban.- Ehhez képest elég nagy „ugrás” következett. Vagy még nem tartunk ott?- De bizony, már oda érkeztünk, ám a váltáshoz néhány külső tényező is hozzájárult. Bátyám, Pisti ugyan vezető beosztásban dolgozott a Volánnál, mégis megindult benne a változtatást generáló hangya. Belevágott a magán-autóbuszos személyszállításba, s a megye számos pontjáról saját busszal szállította Szekszárdra a „táéveseket”, majd munkájuk végeztével hazavitte őket. Ez a cég rövid ideig működött, mert „fejre állt” a TÁÉV, azaz a Tolna Megyei Állami Építőipari Vállalat.- Ebből inkább gond lett, mint sütöde.- Ez így van, de közbeszólt a véletlen. Akkoriban a három budapesti unokatestvérünk gyakran járt Németországban. Egyik alkalommal rátaláltak egy pékség teljes leszerelt berendezésére, mert ott viszonylag rövid időnként lecserélnek a kemencétől a dagasztóig mindent. Mi viszont vidáman használtuk a szinte újszerű állapotban levő holmikat. Lényeg, hogy elfogadható áron megvásárolták a pékség teljes felszerelését, s szintén az említett építőcég volt székházában bátyámmal, valamint az, úgymond, csendestársakkal, a három unokatestvérünkkel hoztuk létre a Vega Kft.-t, még 1990-ben.- Ez nagy bátorság volt, igaz? Hiszen a városban és a környékén nem volt hiánycikk a pékségekből- Igaz, de mégis sikeresek lettünk. Bár nem készítettünk sokféle terméket, viszont a mennyiség jelentős volt, hiszen kizárólag a város és a közeli települések boltjait szolgáltuk ki, hozzáteszem, nemcsak a termékek előállítását végeztük, hanem az árubeszerzést és a kiszállítást is. Ám bő évtized után jöttek a gondok, amit egyrészt a nagy üzletek megjelenése, másrészt pedig- az előzővel összefüggően - a sok kisbolt megszűnése okozott. Mellette számos dühítő apróság is a váltásra sarkallt: például egyes nagyobb üzletben, majd a kis boltokban is „polcpénzt” követeltek, azután igyekeztek elérni, hogy kizárólag az eladott pékárut fizessék ki, a megmaradtat nem... Mindez nagyon megnehezítette az életünket, tehát egyre jobban érett a változtatás szükségessége.- Mielőtt erről beszélgetnénk, térjünk ki a feleségére, aki időközben beszállt az üzletbe.- Zsuzsa korábban a SZÜV-nél dolgozott, majd a KSH-nál, s onnan ment gyesre, majd a Vegához jött vissza. Mint azt sokan tudják, már együtt alapítottuk az Idesüss pékséget, amit azóta, vagyis 2006 óta közösen irányítunk.- Maradjunk továbbra is a családnál- Két fiúnk van. Péter 26 esztendős, s a Pécsi Tudományegyetem szociológia és kommunikáció szakán szerzett diplomát - mondja mosolyogva.- Min mosolyog?- Hogy Péter is a pékségben dolgozik, hiszen végzettségéhez stimmelő állást Szekszárdon aligha találna. Viszont így együtt a család többsége, s Péter is szívesen tesz eleget a rábízott, de meglehetősen változatos feladatkörnek. Másik fiúnk Soma, a Garay János Gimnázium tizedik osztályos tanulója. Hogy ő merre megy tovább, az még nem körvonalazódott.- Elérkeztünk 2006-hoz, azaz az Idesüsshöz.- Kénytelenek voltunk ezt meglépni, hiszen a piacon egyre keményeden a harc, közben nemcsak a közeli településekről, hanem más megyékből, 60-80 kilométerről is „betörtek” a pékségek Szekszárdra, sőt termékeiket áron alul adják... A már sokszor emlegetett bátyám is elkezdett másfelé kacsintgatni, így mi is lelkifurdalás nélkül léphettünk. Megvásároltuk a pékség és az üzlet helyét, ami elég kicsi, de ügyes, átgondolt használattal megfelelő. Öt pék, egy eladó és mi hárman dolgozunk a cégben.- Nyitás előtt végeztek igényfelmérést?- Igaziból nem. De a hely remek, s a metódus is bejött. Korábban több olyan helyen számoltak be sikerről, ahol ugyanott sütik és árusítják a termékeket.- Rengeteg fajta termékük van.- Míg a Vegánál mindössze tízfélét készítettünk, itt megötszöröztük a választékot.-Mia kuriózum?- A pogácsák, amiből szintén sok fajtát - többségét a saját receptünk alapján - sütünk, s tetemes mennyiséget adunk el, különösen szombatonként. Hétközben pedig a város több neves borásza a borkóstolásra érkező vendégek számára rendel rendszeresen komolyabb tételt. Van olyan nap, amikor csak pogácsából egy mázsát, vagy még többet sütünk.- Tehát híres borokhoz híres pogácsa dukál, mert a Gyulay-féle azzá lett. A szaggatáshoz, kenéshez nyilván ügyes céleszközeik vannak.- Persze vannak, de minek? Jó, hogy a gép bedagasztja, a nyújtógép kinyújtja a tésztát, ám kollégáim a további szerkentyűket félredobták, s mint a villám, kézi szaggatóval szaggatják, ecsettel megkenik, majd lesaj- tozzák a pogácsákat.- Nem akarnék fortélyokat kiszedni Györgyből, de például a hagymás adaléka, vagy éppen a kovász is önöknél készül?- Vannak úgynevezett alapanyagbeszállító cégek, akiktől megvásároljuk a sült, szárított hagyma alapkeveréket vagy az ipari kovászt, ami szintén természetes anyag. Megjegyzem, hogy mi rendes tojást és tejfölt használunk, szóval nem manipuláljuk a termékeinket.- Kérem, fogalmazza meg sikerük titkát!- Egy mondatban: mindenben és mindig a maximumot kell adni, mert megéri. Hosszabban: annak ellenére, hogy nem könnyű ez a szakma, hiszen a műszak este, éjjel kezdődik, én magam is fél négykor kelek, sőt szombat délelőtt is nyitva tartunk, nem lehetünk fáradtak, a vevők előtt fittnek kell látszanunk, s előzékenynek kell lennünk. Az üzemben dolgozóknak pedig mindig és mindenáron azonos minőséget kell produkálniuk. Rendre új termékekkel kell előrukkolnunk, a régiek közül olykor néhányat pihentetünk, majd ismét beújítjuk azokat. Szóval palettánk színességét is ápolnunk kell. Valamennyiünknek úgy kell ténykednünk, hogy egyetlen vevőt se veszítsünk el, sőt, a szájról szájra terjedő reklámunk újabb vásárlókat hozzon. Naponta 350-400 vevőnk van.- Úgy tapasztalom, hogy György tényleg fáradhatatlan. Például amikor a Muslinca együttesben énekel..- Hát, ez a férfikórus, aminek alapító tagja vagyok, nagyon stabil és remek csapat. Több helyre hívnak bennünket, s minden fellépésünket élvezzük, sőt jó buliként értékeljük.- Más hobbija is van?- De van ám! A szőlő és a bor. Bár a korábbinál már kisebb a szőlőskertünk, de közvetlenül a házunk mellett terül el Úgyhogy pár lépés, s bármikor dolgozhatunk benne. A szülők ebben már nemigen segítenek, viszont a hétközbeni ebédkészítés nem kizárólag Zsuzsára hárul, hanem anyósom és anyukám is elvállal hetente egy-két napot.- Utolsó, szokásos kérdésem...- Javaslom, hogy Szente Károlyt faggassa, aki 20 évvel ezelőtt feleségével földmérő céget alapított. Azóta már húszán vannak, megbecsülést élveznek, és roppantmód keresettek.