Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)

2011-11-20 / 46. szám

2011. november 20. KAVE DUPLA HABBAL 9 SZEKSZÁRDI VASÁI „Rengeteg élményt nyújt Tücsöknek lenni” SAS ERZSEBET ROVATA Vendégem a Belvárosi Kávéházban egy férfi és egy nő. Juhász Bence és Málinger Anita, a Tücsök Zenés Színpad nagycsoportjának szólistái, mindketten a Szent László Szakközépiskola tanulói, akiket a november 20-i ifjú zenebarátok világnapja alkalmából hívtam randevúra. A kezde­tekről kérdeztem őket, s arról, mit jelent számukra Szekszárd város leg­népszerűbb egyesületéhez tartozni, mennyire határozta meg gyermek­korukat, s milyen hatással lehet a jövőjükre. Egy férfi: Egy nő: Juhász Bence Málinger Anita- Hány éves voltál, és hogyan lettél Tücsök?- Édesanyám az 5. sz. általános isko­lában tanít, s látott egy hirdetést, hogy a Tücsköknél felvételt hirdetnek. Ak­kor nyolcéves voltam. Miután kicsi gyermekkorom óta sokat hallgattam zenét és vonzott az éneklés, jelentkez­tem. A felvételin, még ma is emlék­szem, népdalokat énekeltem.- Mennyiben változtatta meg az éle­tedet? A tanulás mellett próbák,fel­lépések...- Másként kellett terveznem a nap­jaimat. Egyrészt a próbák miatt, ame­lyek mindig hétvégén vannak, más­részt a fellépések miatt. Mindezek nemcsak engem, de az egész családot érintették, akiknek ezért is sokat kö­szönhetek.- Úgy tudom, mással is töltőd a szabadidődet, aminek szintén kö­ze van a zenéhez, illetve a szín­padhoz...- Öt éve vagyok tagja a Báló Marian n által vezetett GJG Színpadának. Régi vágyam volt a színpadi szereplés, már általános iskolában is jártam színjátszó csoportba. A zeneiskolában éneklést tanútok Karácsonyiné Müller Beátától. A tanulás után a zene számomra a leg­fontosabb, de igyekszem sportolni is. Kosarazom, ha van rá időm, ugyanis a színpad egyfajta erőnlétet is követel.- Mit jelent számodra a szereplés, a fellépések, a színpad?- Önbizalmat ad, hogy megmutat­hatom magam, hogy szerepelhetek. A színpadon felszabadultabbnak, lazább­nak érzem magam. Sosem magamnak énekelek, hanem azoknak, akik hall­gatnak. Öröm számomra azt látni, hogy élvezik az előadást, a taps elisme­rés, ami feledtet minden munkát, ami a produkció mögött van.- Komplett darabokat adtok elő, több CD is őrzi a hangotokat. Mi az, amit nagyon szerettek?- Számunkra fontos, hogy Tücsök- dalokat énekeljünk, a számokat, me­lyeket Béres János, együttesveze­tőnk, Éva néni (Béresné Kollár Éva) férje ír. János bácsi ott van minden fellépésünkön, a hangtechnika nél­küle elképzelhetetlen. Ő az, akit ne­vezhetünk pótapánknak is. Itt kell el­mondanom, hogy Éva néni a - sok­szor általunk is okozott nehézségek - ellenére mindent megtett és megtesz azért, hogy mi sikeresek legyünk. Mi vagyunk számára a családja mellett a legfontosabbak, s ezt mindannyian érezzük.- A már felnőtt Tücskök visszajár­nak egy-egyfellépésre...- Biztos vagyok abban, hogy ez ná­lam sem lesz másképp. A jövőmet is úgy képzelem, hogy nem hiányozhat belőle a zene. Legjobban a zenepeda­gógiához lenne kedvem, ez a távlati terv, a közeli pedig, hogy egy-egy ver­senyen jó eredményt érjek eL Ahogy engem annak idején, én is igyekszem a jelenlegi utánpótlást, a kicsiket segí­teni, ami nagyon jó érzés.- Mi volt az eddigi legnagyobb él­ményed, amióta Tücsök vagy?- 2007-ben a SCHERZOn való sze­replésemért megkaptam a „Gyermek- színész-díjat”. A Freddy Mercury-em- lékkoncert előtt nézhettem a próbá­kat, az előadáson pedig egy „kicsi” sze­repben ott lehettem színpadon. Óriá­si élmény volt.- Anita! Te mikor és hogyan lettél Tücsök?- Már többször láttam a Tücsköket a televízióban, nagyon tetszettek, de álmomban sem gondoltam, hogy egy­szer én is közéjük tartozom majd, an­nak ellenére, hogy ez nagy vágyam volt. Aztán egy ismerős lány, aki már tagja volt a csapatnak, ösztönzött, hogy próbáljam meg. Jelentkeztem az évenkénti énekversenyre, a meghall­gatás után bemutatkoztam az idősebb Tücsköknek, s nagy örömömre felvet­tek. Ekkor 9 éves voltam, s rájöttem, mennyivel jobb egy jó csapatban együtt énekelni, mint otthon egyedül.- Többször volt szerencsém a színpadon látni benneteket, s nem csak a nézőtérről, érzékelhettem az óriási összefogást és egymás segítését...- Ez nagyon jó érzés, mindenki érzi és tudja, hogy a sok gyakorlást a szín­padon tudjuk eredményre váltani, ami nem más, mint a nézők tetszése. Ezért mindenki a legjobb tudását adja, segít­jük, támogatjuk egy mást. Ez már nem csak a színpadon van így, hanem a hét­köznapokban is.- Mit jelent számodra, hogy tagja vagy ennek a „csapatnak”?- Rengeteg élményt ad, hasznos időtöltést, megnyugtat a zene. Annyi­ra beépült az életembe, annyira meg­szoktam, hogy péntek-szombat pró­ba, hogy nagyon hiányozna. A színpa­don való szereplés pedig... Amikor tapsol a közönség, jóleső érzés, erőt ad a további próbákhoz, ösztönöz. Jö­vőre érettségizem, de szeretném, ha a Tücsök-lét továbbra is része lenne az életemnek.- Mennyire izgulsz a színpadon?- Azt gondolom, mindannyian izgu­lunk, viszont a sok fellépés megedzett bennünket, le tudjuk győzni, legalább­is kívülről nem látszik. Viszont a díjak és a közönség szeretete kárpótol ben­nünket az addig megtett útért.- Mint nagycsoportos, sokszor énekelsz szólót és duettet, melyiket kedveled?- Mindkettőt, sőt, még a háttér- vokátozást is kedvelem, hiszen az ép­pen szólót éneklőnek ez nagyon fon­tos. A lényeg a zene. Jártam zeneisko­lába, tanultam énekelni, gitározni és zongorázni is.- Milyen felejthetetlen élményeid voltak az énekléssel kapcsolatban?- Minden fellépés egy élmény, de ta­lán az, hogy 11 éves voltam, amikor ki­választottak Budai Ilona népzenei tá­borába, ahová öt éven keresztül jártam Simontornyára. Az egész országból voltak énekesek, sok népdalt tanul­tunk, amit a tábor végén előadtunk.- Bence nagy szeretettel beszélt a Tücsök Zenés Színpad vezetőjéről és férjéről, Béresné Kollár Éváról és Béres Jánosról..- Éva néni szigorú. Viszont mindig érezzük - és ezt tudatosítani is kellett és kell minden régi és leendő Tücsök­ben -, hogy az eredményhez, amit el­értünk, hogy Szekszárd városában, s azon túl is, bárhol fellépünk, sikerünk van, az Ő hihetetlen energiájának, és a mi sikerünkért való munkájának kö­szönhetjük. Az előadásokon érezzük, hogy mennyire izgul értünk, s tudjuk, számára a legnagyobb öröm, amikor újra és újra visszatapsol bennünket a közönség.

Next

/
Thumbnails
Contents