Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)

2011-08-28 / 34. szám

vmAmmrn MOZAIK 2011. augusztus 28. Elnézést kér az UFC elnöke a szurkolóktól Csak a gyerekekre, és csak NB lll.-ra futja idén is! Kvanduk János és az ifiből felkerült játékosok Ha a látszat alapján mondunk gyors véleményt a szekszárdi fut- ballfejleményekről, fókuszban a felnőtt csapat NB lll.-as pers- pektívátlanságával, az ottani nem éppen dicsfénnyel járó kö­zépcsapat-státusz betöltésével, akkor nem sok jóra számíthat­nak azok, akik a mielőbbi ismé­telt NB ll.-es szereplésben re­ménykednek. Márpedig két évvel ezelőtt, amikor Fe­hér Attila, a csapat NB I.-et is megjárt játékosa felkérésre elvállalta a klubel­nöki pozíciót, középtávon ezt a célt is zászlajára tűzte. Amellett, hogy az im­máron Tolle UFC Szekszárd nevéből adódó, a térségben kiemelkedő után­pótlás-nevelő funkciója is megmarad Az utóbbival nincs is gond létezik a sokcsapatos egymásra épülő rendszer, amelyben két korosztály is NB I.-es baj­nokságban szerepel. Az előbbivel an­nál inkább! Úgy tűnik, a felnőtt csapat NB II.-es visszatéréséhez évenként szükséges mintegy negyvenmillió elő­teremtése, mint ahogy elődeinek, egy­előre számára is megoldhatatlannak tű­nik. De még egy olyan szerényebb pénzügyi háttér előteremtése is, ami az NB III.-as szinten pékiául a Bonyhád, a Bölcske, valamint baranyai és somogyi kisvárosok csapatainak a megelőzését segítené.- Mindenképpen elnézést kell, hogy kérjek azoktól a szurkolóktól, akiknek 2-3 éven belül az NB II.-t ígér­tük - gyakorolt önkritikát az elnök. - Be kell látnom, ez itt Szekszárdon nem megy, felelősséggel nem vállalható be. Úgy persze igen, ha feladnánk alapelvün­ket, s csak a nevünk­ben lennénk után­pótlás-nevelő klub. Hirtelenjében 100- 120 gyerekekkel ke­vesebbet foglalkoz­tatnánk, s a felszaba­duló összegből már lenne bajnokcsapa­tunk és napirenden lehetne az NB II. De ilyen áron nem érné meg! Futballt csinál­ni az itteni gyerekek­ből az itteni gyerekeknek kell elsősor­ban, ez továbbra is meggyőződésem, s ehhez csatlakoznak a mi amatőr és félamatőr feltételeinket elfogadó visz- szatérők. S ha lenne pénz az erősítés­re, az osztály szintjén megfizetett fo­cisták szerződtetésére, akkor is olyan játékosokat igazolnánk, akik legalább 2-3 évben gondolkodnak.- A legolcsóbban megoldható NB II.-es szereplés azért is nagyon kellene, mert most már nemcsak az akadémiák, a vi­szonylag közeli NB I.-es csapatok kere­sik az itt nevelkedő 14-17 éveseket, ha­nem a Baja és a Paks IT is innét merít­het NB II.-es csapatát feltöltendő, ahol már megélhetést biztosító fizetést is adnak az elcsábított játékosnak.- Ez valós probléma, amire reagál­nunk kell. Pénzzel nem tudok. Úgy sem, mint több NB III.-as csapat, ahol ezer eurónak megfelelő forinttal - fo­galmam sincs, hogy ez havi fizetés, vagy csak aláíráspénz, esetleg három­havi járandóság - vitték el az egyik já­tékosunkat. De egy dologban még versenyképesek vagyunk. A képzés­ben a szakmai háttérben, a gyerekek­kel való törődésben. Ebben szerin­tem jobbak vagyunk az NB II.-es Bajá­nál, ahol a 80 milliós költségvetésük legföljebb tíz százalékát költik az utánpótlásra. Mi az övéké csaknem háromszorosát, így nyugodtan mondhatom, hogy Szekszárd tovább­ra is NB I.-es szintű utánpótlásrend­szert működtet. S amikor rosszindu­latú megjegyzéseket hallok, hogy ho­va is megy el a pénz, amit olyan ko­moly cégektől kapunk, mint a Tolnatej Zrt., Tolnagro? Hát, erre! Az az igazság, hogy támogatóink csak er­re, az utánpótlásra adnak, ebben partnerek. Eredménynek könyvelik el, hogy a jelenlegi felnőttcsapat bő húszas keretében 15 U21-es korú játé­kos található, közülük hatan már az utánpótlásban edzősködnek.- A hangjában először érzek csaló­dottságot kétéves elnökösködése során.- Nem vádaskodok, nincs rá okom, de elszomorít a helyzet, hogy a város, a politika nem úgy áll a dolgokhoz, ahogy azt a terveink felvázolásakor ígérte. A futball városi szinten nem kap prioritást, a másik két labdajáték mögött kullog e tekintetben, ami a fejlesztést, a magasabb osztály eléré­sét illeti. Hozzávetőlegesen négymilli­ót kapunk éves szinten a működésre, igaz a létesítményfenntartásra nem kell költenünk. Ez utóbbi nem kevés pénz, de megjegyzem: a pályákat, ami­ből kettő jelenleg inkább rét, mint fut- ballpálya - az egyikbe olykor gerelyek vagy íjvesszők is tévedhetnek - nem csak mi használjuk, hanem a városla­kók is. Mint az már ismert, a nyár folya­mán lemondott a vezetőedző, Dienes Pál, aki az U19-es csapatot vette át. A felnőtt csapatot a 18 éven át a szek­szárdi utánpótlásban dolgozó Kvan­duk János vette át, akinek nincs köny- nyű dolga. Olyan meghatározó játéko­sok távoztak, mint Mészáros, Kőkúti, Tóth Péter vág)- Deli. Ám a felkérést nagy megtiszteltetésnek tartó új fel­nőtt edző azon munkálkodik, hogy az NB I.-es csapatoktól erre az évre visszatérő Fejes Péter (Bp. Honvéd) és Horváth Péter (MTK) játékával no meg olyan saját nevelésű játékosok si­keres beépítésével, mint Weidinger, Scháfer, Hujbert, Nánási, Rigó a har­madik vonal stílusos középcsapatává váljon a nem csak nevében szekszárdi együttesnek tekinthető Tolle-UFC Szekszárd. A bajnoki rajt jól sikerült: az UFC 5-0-ra nyert Dombóváron. B. Gy. Parlagfű-mentesítés a Szekszárdi kistérségben A Szekszárdi kistérség 21 településén 45 munkás dolgozott az elmúlt 2 hónapban azon, hogy az allergiaszezon legkriti­kusabb időszakára a települések parlagfűmentesek legyenek. Az országos közfogíalkoztatási program keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium nyújtott támogatást a dol­gozók 6 órás foglalkoztatására, illetve a parlagfű irtásához szükséges kézi szerszámok beszerzésére. A pályázat lebo­nyolítását - a korábbi években már bevált módon - a Többcélú Kistérségi Társulás Munkaszervezete vállalta feL A program megvalósításában a Tolna Megyei Kormány- hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága valamint Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve voltak szakmai partnereink. Segítségükkel a program ideje alatt a kistér­ség honlapján folyamatosan elérhető volt az aktuális pol­lenhelyzet valamint a parlagfűvel kapcsolatos sok hasznos információ. A közfoglalkoztatás augusztus 31-én lezárul a tapasztala­tokról és eredményekről a Társulás Tanácsa augusztus utolsó hetében tartandó ülésén kap tájékoztatást, ahol a Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság munkatársa is beszá­mol a kistérségben tapasztalt állapotokról és végrehajtott intézkedésekről Szolgálatban az iskolarendőrök Hamarosan becsengetnek az iskolákban. A diá­koknak és szüleiknek mindig a szeptember jelen­ti a „gyakorlóidőt”. Mármint a gyalogosan és a ke­rékpárral való iskolába járást, az úton átkelést, a kí­sérők parkolását... A balesetek megelőzése céljá­ból a sokéves hagyományoknak megfelelően is­mét szolgálatba állnak az iskolarendőrök. Ők - a diákok bekapcsolásával - az oktatási intézmények (elsősorban az általános iskolák, de idén két középiskola is bekapcsolódott a prog­ramba) irányítják a forgalmat, illetve segítik a közlekedőket. A gépjárművezetők már megszok­ták, hogy ilyenkor figyelni kell a kisdiákokra, külö­nösen a „zebrákon” átkelőkre. Ám vannak olyan helyek, ahol nem egyszerű résen lenni. Például a Babits-iskolával szemben, közvetlenül a gyalogát­kelő előtt bizony megállnak az autósok, s míg bú­csúzkodnak gyermekeiktől, rendesen eltakarják a zebrán zajló forgalmat. Sőt többen napközben is egy-két órára otthagyják autóikat, mit sem törőd­ve azzal, hogy baleset történhet miattuk. Ráadásul a Hermann Óttó lakótelep felől - a STOP-táblánál - kikanyarodókat is bizonytalanságba sodorják. Remélhetően az iskolarendőröknek és segítőiknek sikerül véglegesen eltanácsolni az ilyen helyekről a lelkiismeretlen (és nagyon lusta) autósokat Tehát az iskolakezdés előtt és a tanórák végén a tanintézmények környékén rendőrök vigyázzák a forgalmat. Figyeljünk rájuk! Egyébként az isko­lák szeretik a biztonságot adó ellenőrzést A szu­perbringa program is kapcsolódik az iskólarend- őri rendszerhez. A rendőrség azt kéri a gyerekek­től és szüleiktől, hogy a kerékpárokat mindenkép­pen szereljék föl az előírás szerinti felszerelések­kel hiszen az is biztonságot nyújt a kerekezőknek. Sajnos a tapasztalat szerint egyelőre még ugyan­csak hiányosak a felszerelések. V. H. M.

Next

/
Thumbnails
Contents