Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)

2011-08-28 / 34. szám

2011. augusztus 28. KULTÚRA SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Bemutatjuk Szekszárd kiemelt művészeti egyesületeit „A közösen megélt pillanatok tartják össze a Bartina közösségét” A népzene, a néptánc és a hagyományok megismerése közben barátságok is születnek a fiatalok között A Bartina Néptánc Közhasznú Egyesület - a „bartinások” - tagja­inak munkásságáról írni szinte le­hetetlen vállalkozás. Egyrészt sok­színűségük, másrészt kemény munkával elért sikereik felsorolá­sára az egész újság is kevés lenne. Szekszárd város egyetlen nagy ren­dezvénye sem nélkülözheti őket, országszerte ismertek, s bejárták a fél világot. Matókné Kapási Juli­anna művészeti vezetőt a fentiek miatt arra kértem, szorítkozzunk az utóbbi idők eseményeire.- Fontos állomás az egyesület életé­ben a 2011-es esztendő...- A 45. jubileumunkat ünnepeljük az idén. Csendes ünneplésre készü­lünk, miután székhelyünk átépítés alatt áll. A decemberi nagyműsorunk tervezés alatt van.- A „Bartina” létszáma, minősége hogy alakult az évek során?- A 300 fős létszámot 1994 óta tud­tuk tartani, ami példa nélküli, hiszen éppen ettől az időszaktól kezdve kü­lönböző művészeti ágakban jöttek lét­re iskolák, modern, társas, aerobic, mazsorett, ám szerencsére ezek sem rendítették meg a Bartinát. Az, hogy minőségre törekszünk, ebben az egyesületben nem kérdés. A közösség ereje, a közös érdek óriási hajtóerő és egyben nevelési elv. Tagjainkban - táncosainkban a magyar identitástu­dat természetes módon alakul ki, fizi­kálisán és szellemileg is fejlődnek, iga­zi közösségi emberekké válnak, hi­szen a népdal, a népviselet, bemuta­tott táncok története mind olyan mo­mentum, amely más jellegű egyesüle­teknél nincs.- Bartinásnak lenni életforma, mennyit változott a táncosok, a szülők hozzáállása az évek so­rán?- Egyre nehezebb a helyzet.. A gye­rek és főleg a szülő azonnal látványos si­kerélményt remél, viszont a sikerért ál­dozatot kell hozni, nem keveset Komp­lett életvitel és nemcsak a gyereknek, de az egész családnak. Civil kurázsit kö- veteL Fontos tudatosítani, hogy ugyan­annyit lehet kivenni, amennyit beletesz az ember. Legtöbbször éppen a nehéz­ségekért, az áldozatokért nem engedi sok szülő a gyermekét közénk, miköz­ben nem tudja, mitől fosztja meg.- A Bartina mindig híres volt ar­ról, hogy milyen szoros az össze­tartás, s talán a határokon átívelő sikerek is ennek köszönhetők...- A közösen megélt pillanatok tart­ják össze a közösséget, nemcsak a tánc, mert az egyedül kevés lenne. Ba­rátságok születnek, amelyek szinte testvéri szintre emelkednek, és egy egész életre szólnak. Ha belegondo­lunk, hogy a tanulás, a próbák folya­matában, s azt követően a közönség előtt szerepelve a sikerekben is együtt vannak, és együtt élik át, akkor ez természetes és érthető. A közössé­gi erőt semmi sem tudja felülírni.- Milyen volt a Bartina idei nyara?- Mozgalmas! Három tábor - Sop­ron, Fadd-Dombori, Szamoskér -, 3 külföldi út - Szlovákia, Lengyelország Franciaország - különböző korcso­portoknak. A nyár legnagyobb élmé­nye a „Sziget”-en való részvétek ahol a három éve működő Hungarikum falu­ban léptünk fel a nagyegyüttesseL Mű­sorunkat a közelgő szüret köré építet­tük feL Lélekmelegítő volt a fogadtatás és a siker. Készülünk az őszi fellépések­re is, amelyek legszebb áltomása a Szek­szárdi Szüreti Fesztivál lesz, a közönsé­get vonzó felvonulással és az Országos GyermektáncfesztiváM Sas Erzsébet „Csak popó kell a nyelvtanuláshoz!” Na jó, ez egyáltalán nem igaz. De mi akkor az igazság? Erre keres­sük a választ Vörös Judittal és Kovácsné Tóth Erikával, a Talent Nyelviskola tanáraival.- Mi kell tehát a nyelvtanuláshoz, Judit?- Rengeteg apróságon múlik a si­ker, de a legfontosabb tényező ter­mészetesen az időmanagement. Mi­nél több időt szánunk a nyelvre, an­nál gyorsabban fogunk tanulni. Hallgassuk az MP3-lejátszót, hogy hozzászoktassuk magunkat a kiej­téshez, olvassunk könnyített olvas­mányokat, olyan témákban, ame­lyek érdekelnek bennünket, blogol- junk, levelezzünk, filmezzünk ango­lul. Koncentráljunk a kifejezésekre az egyszerű szavak helyett. Ezek sokszorosan bővítik majd a szókin­csünket. Fontos, hogy legyünk eltö­kéltek. Ha nem akarjuk megtanulni a nyelvet, akkor nem is fogjuk. Mindemellett ne aggodalmaskod­junk! A nyelv fokozatosan tisztul le bennünk. Csak dőljünk hátra és él­vezzük a vele való foglalkozást. Ez ta­lán a legalapvetőbb garancia a nyelvelsajátításhoz. Végül, de nem Vörös Judit utolsósorban: ha nem akarunk auto­didakta módon, önállóan tanulni, keressünk egy jó nyelviskolát, ahol segítenek megvalósítani a céljain­kat. Jó példa erre a Talent, amely már az ötödik tanévet kezdi meg az idén október 3-án.- Mit ajánl a nyelviskola a tanulók­nak? - kérdezem Erikát.- Kis létszámú csoportokat, mo­dern és hatékony módszereket, tan­anyagokat, kiváló szakembereket. To­vábbra is a Babits Mihály Művelődési Házban várjuk régi és új tanítványain­kat. Szinte minden korosztály számá­ra ajánlunk képzéseket: kisiskolás, fel­ső tagozatos, középiskolás, felnőtt. A nyelvvizsga-felkészítések (alap-, kö­zép- és felsőfok) rendkívül sikeresek, szinte 100%-os az eredmény. Külföldi utazásra, munkára készülőknek mind egyéni, mind családos nyelvoktatást is kínálunk. Nálunk azok is találnak szá­mukra megfelelő kurzust, akik csak hasznos, de egyben élvezetes szabad­idős tevékenységet keresnek minden­féle vizsgakényszer nélkül- Judit, kérlek mondd el, hol és mi­kor lehet beiratkozni?- Az első beiratkozás szeptember 6- án 16-18 óráig lesz a Babits Mihály Művelődési Ház emeleti termeiben (Szekszárd, Szent István tér 15-17. emelet 8-9.). További beiratkozások­ra is nyílik lehetőség minden kedden a fenti időpontban szeptember 27- ével bezárólag. Aki szeptember 13-ig jelentkezik és befizeti a teljes kurzust, tíz százalék kedvezményt kap a tandíj­Kovácsné Tóth Erika ból A tandíjat igény szerint kamat­mentes részletekben is lehet fizetni. Érdeklődni és jelentkezni lehet a 06- 70/9311-899 (Vörös Judit) illetve a 06- 30/4545-086-os (Tóth Erika) telefon­számon, valamint e-mailben a judith.v@freemail.hu vagy a totheri@freemailhu címen. ivww.talentschooLatw.hu (x)

Next

/
Thumbnails
Contents