Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)
2011-08-28 / 34. szám
2011. augusztus 28. HÉTRŐL HÉTRE „A kommunizmus diktált igazságaival óriási károkat okozott az iskolákban” Megyei tanévnyitó konferencia a Garay-gimnáziumban (Folytatás az 1. oldalról) Méltatta gróf Klebelsberg Kunó két világháború között beindult tanyasi iskolaépítő programját, majd kitért a kommunisták által államosított iskolák diktált igazságaira és tanaira, amely véleménye szerint borzasztó károkat okozott a gyermekek fejében. Károkat, hiszen kettős nevelés folyt az országban, s a szülők otthon sose hazudtak az igazi történelemről, az iskolákban viszont az otthon hallottak ellenkezőjét diktálták a gyerekeknek. Szeresd a teremtődet, s úgy szeresd felebarátodat, mint önmagadat - ezek örök érvényű gondolatok, amelyeket az állami iskolák oktatásában nem, csupán a pár meghagyott piarista és bencés intézményben tanítottak - emlékeztetett dr. Pálos Miklós, aki szerint le kell számolni azzal az eddigi liberális oktatáspolitikával, amelyben a gyerekekre gyakran a nemi identitás felcserélését erőltették rá! Nagy kérdés, nemzetünk elhal-e, vagy újjáéled, s visszatalál-e a Mohács előtti, fejlődő államiságához, s ebben a pedagógusoknak óriási a felelősségük, szerepük korunkban - hangsúlyozta az al- elnök. Dr. Madarász Hedvig, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkárságának főosztályvezető-helyettese mindezek után többek között a tavaly létrehozott új minisztérium végleges struktúrájáról tájékoztatta a megjelenteket, majd elmondta: szeptember elsejétől a pedagógusok kéthavi tanítási időkeretét nem kell adminisztrálni, hanem a többlettanításért a régebbi rendszerben, havi elszámolással jár továbbra is az óradíj. Szó esett arról is, hogy az új polgári kormány által létrehívott, negyvenéves szolgálati idő után igénybe vehető teljes nyugdíjnál az esedékesség évében járó nyugdíj összegét is megkapja a jutalommal az, aki az adott évben felmentéssel kéri nyugdíjazását. A konferencián vásárral egybekötött szakkönyv- és taneszköz-bemutató, valamint a Diák- hitelközpont tájékoztatója is helyet kapott, de a dísztermi konferenciával párhuzamosan olyan szakmai tanácskozások is zajlottak, mint például egy komplex képességfejlesztő program bemutatása, kémia szaktanári szakkör, valamint a dombóvári Apáczai Oktatási Központ Szivárvány Tagóvodájának korongos abakuszos alapozó módszere a matematikatanításban. Az oktatást érintő változásokról egyébként a www.kormany.hu, vagy a www.nefmi.gov.hu internetes oldalról is tájékozódhatnak az érdeklődők. Gyimóthy Levente Kinevezési okmányokat adtak át a kormányhivatalban Tóth Ferenc, a Tolna Megyei Kormány- hivatal (TMKH) kormánymegbízottja és Varga László Zsuzsanna főigazgató egy héttel ezelőtt ünnepség keretében adta át a TMKH szakigazgatási szervei vezetőinek a kinevezésükről szóló okmányokat. Köszöntőjükben mindkét vezető hangsúlyozta, hogy a kormány elhatározása szerint az ügyfelek kiszolgálását megyénkben is hitelesen, őszinte légkörben, közvetlenül, takarékosan és barátságosan végzi valamennyi munkatársuk. Az ünnepség is ilyen légkörben és a takarékosság szem előtt tartásával zajlott. íme a TMKH kinevezetteinek névsora: • Jantnerné dr. Oszvakl Ágnes, a Szociális és Gyámhivatal hivatalvezetője • Dr. Németit Lídia, a Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv tiszti főorvosa • Weberné dr. Erős Anikó, a Munkavédelmi és Munkaügy i Szakigazgatási Szerv' igazgatója • Koppánné dr. Kertész Margit, a Földhivatal hivatalvezetője • Dr. Bíró Gyula, az Igazságügyi Szolgálat igazgatója • Foltin Gyula, a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője • Keresztes László, a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság igazgatója • Dr. Vörös Géza, a Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság igazgatója • Baumann Péter, a Közlekedési Felügyelőség igazgatója • Mándity Zoltán, az Építésügyi Hivatal vezetője. - hm Állami kitüntetések Augusztus 20. alkalmából posztumusz a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetésben részesült néhai Töttös Pál, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége Tolna Megyei Szervezetének elnöke. Dr. Klamár István ny. r. ezredes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Hivatalának vezetője a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt katonai tagozatát vette át. Dr. Hadházy Árpádné, a megyei kormány- hivatal növény- és talajvédelmi igazgatóságának osztályvezetője, Tóth István Zsolt, a Tolna Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye bonyhádi Árpád-házi Szent Erzsébet Otthona erdőgazdálkodási technikusa pedig a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült. Utazzon velünk... Válogasson repülős ajánlatainkból! Ciprus repülővei, 7 éj. " hotelben, félp. 94 900 Ft/fő+ill. Törökország repülővel. 7 éj, "** hotelben. all. inc. ellátással 89 900 Ft/fö+ill. Rodosz repülővel, 7 éj. *“ apartmanban. önellátással 59 900 Ft/fö+ill. Bulgária autóbusszal. 7 éj, *** hotelben, reggelivel 42 900 Ft'fö Hévíz, Hotel Álba'*, 7 éj, reggelivel, 5=7 akcióval 20 990 Ft/fő Horvátország, Tríbunj, Movie Resort*'', 7 éj, reggelivei 57 900 Ft'fö További ajánlatokért érdeklődjön irodánkban! Kedvezményes repülőjegyek (fapados repülőjegyek foglalása is), koncert-, nemzetközi autóbusz- és vonatjegyek .tanár- és diákigazolványok értékesítése, baleset-, betegség-, poggyászbiztosítások kötése irodánkban. EKHO TOURS Eng.&ám:R-1188/95/97 Szekszárd, Arany J. u. 16. • Tel/fax. Tei/fax: 74/413-849 • Mobil: +36-957 e-mail: ekhotours@ekhotours.hu Honlap: www.ekhotours.hu ELEKTRONIKAI HULLADÉK INGYENES átvétele „Védje környezetét, teremtsen munkahelyet!” SZÁLLÍTÁST VÁLLALUNK! ÁTVEVŐ HELY: Szekszárd, Rákóczi u. 19. KT-Dinamic Nonprofit Kft. Rehabilitációs Foglalkoztató Tel.: 74/315-103 Költözik a hivatal A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi és Munkavédelmi Szakigazgatási Szerve 2011. augusztus 29-től új helyen, a Dr. Szentgáli Gyula utca 2. szám alatt érhető el. Az ügyfélfogadási idő változatlan: hétfőtől csütörtökig 8.00- tól 16.30-ig, pénteken 8.00-14.00 óráig. A hivatal elektronikus elérhetőségei sem változnak: Telefon: 74/529- 872, fax: 74/528-127, e-mail: tolna-kh- mmszsz@ommf.gov.hu. Gólyamámor Izgalmas évek elé néznek a szeptembertől főiskolát, egyetemet kezdő fiatalok. Új környezetbe, új emberek közé kerülnek, többségük kirepül a családi fészekből, és kollégiumba vagy albérletbe költözik. A váltás óriási lépés, az átállás megkönnyítését szolgálják az elsősök számára szervezett gólyatáborok. Ezek célja az, hogy megismerjék egymást a leendő évfolyamtársak, információkat kapjanak iskolájukról, ugyanakkor szórakozzanak, barátkozzanak is. A tábort, amit több intézmény kötelezővé tesz az újoncok számára, általában a felsőbb évesek szervezik, s ők gondoskodnak a programokról is. Sajnos az utóbbi időben egyre több aggasztó hírt hallani - főként lányoktól akik csalódottan és felháborodva mesélik, hogy7 a gólyákat szinte nonstop ivászat várja a táborokban. A részegség nemhogy fegyelmi vétség, de természetes velejárója ezeknek a napoknak. De a felsősök - tisztelet a sok kivételnek - az alkoholizálás mellett hajlamosak a szabadosságra is. A lányok vetkózős feladatokról számolnak be, meg hogy egymás szájából kellett volna cukorkát kivenniük, vagy a másik mellét megfogniuk, hogy7 teljesítsenek bizonyos próbákat. Kimaradni nem könnyű, hiszen ki akarja, hogy újdonsült társai gy áva pisisnek nézzék, ha húzódozik, és nem vesz részt a „mókában”? Ami a lányok szerint amúgy nem is vicces, ennél kreatívabb ötleteket várnának a szervezőktől Akikkel beszéltem, mind más városban tanulnak, tehát a kép általánosnak tűnik. Vannak, akik a fentiek miatt inkább le is mondtak a táborozásról, megfosztva magukat így a kellemes élményekről is. Pedig a tábor maga jó ötlet és kiváló alkabm az ismerkedésre. Lehet bulizni is, csak a jóízlés határain belül tiszteletben tartva a kamaszok szemérmességét. Mert bár vannak bevállalós lányok, akik első este vadidegenek előtt is képesek ledobni a melltartójukat, a gólyák többsége nem ilyen. Ráadásul akik alkoholmámorban töltik ezeket a napokat, ha meg is ússzák rosszullét, netán nem kívánt terhesség nélkül vajon hogyan fognak az ott történtekre és egymásra visszaemlékezni? Cser Ildikó