Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)

2011-08-28 / 34. szám

2011. augusztus 28. szekszárdi HÉTRŐL HÉTRE A köztársasági elnök kitüntetettjei 4. „A bor és a művészetek közel állnak egymáshoz...” Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök jú­niusi, szekszárdi látogatása alkalmával kitüntetést adott át Takler Ferenc bo­rásznak magas színvonalú borterme­lői tevékenysége, valamint Szekszárd város hírnevét növelő, a hazai és nem­zetközi borversenyeken elért kimagas­ló eredményei elismeréseként. Az is­mert borszakember a „Köztársaság El­nökének Díszoklevele Éremmel'’ ki­tüntetésben részesült.- Amikor interjúra hívtam, azt mondták, hogy a pincében van, s ki tudja, mikor jön fel..- Mostanság a pincében töltöm az időm nagy részét - mint minden bo­rász -, s nem csak a közelgő szüret mi­att, hanem mert építkezünk. Létreho­zunk egy komplexumot - padlófűtés­sel -, ahol a borkóstolási lehetőséget a rendezvények tartását már olyan szín­vonalra tudjuk emelni, hogy azjehe- tőleg minden igényt kielégítsen. Emellett más építkezésbe is belekezd- tünk...- Valamit csiripeltek erről a mada­rak, elárulja vagy titok?- Építünk egy hangulatában közép­kori termet, amely apszisban végző­dik, középen az ősi szekszárdi címer, tisztelettel és köszönettel a városnak, amelytől oly sokat kaptunk. Ehhez a tisztelethez kötődik még a kedvenc borunk, amely a Bartina ne­vet viseli.- Mit kell tudnunk az ezen a hétvégén várható, népszerű borok útja raliról?- Fritz József és Bodri Ist­ván borász kollégáimmal, valamint Harcról a Brill Pá­linkaházzal közösen le­szünk a házigazdái ennek az immár hagyományos rendezvénynek, amely újra egy olyan alkalom, hogy az ország minden részéből idelátogatók vigyék a jó hí­rét nem csak a szekszárdi bornak, de az egész város­nak.- A sok bor verseny i tudó­sítássorán megtapasztal­tam, hogy szinte minden borász gyönyörűen be­szél, s nem csak a nedű­ről..- A bor és a művészetek ezek sze­rint nem hiába vannak közel egymás­hoz. Ha most végiggondolom a bo­rász kollégáimat, egytől egyig mind­nek valamilyen köze van egy-egy mű­vészeti ághoz. S a borról szépen be­szélni? A bor, a mindennapjaink, az ünnepeink, az életünk!- Bármilyen évszakban is készül­jön interjú egy borásszal, a kérdés, hogy milyen lesz a szüret, elkerül­hetetlen...- Ez természetes, hiszen az egész évi munkánk „gyümölcse” ez. Tavaly sajnos nem ért be a cukrosodás. Im­már 17 éve, 1993 óta tesztelem az idő­járás és a szüret „viszonyát”, s arra az eredményre jutottam, hogy a páratlan évek voltak a jók, a párosak a gyengéb­bek. Azt is megfigyeltem, ha augusztus utolsó napja és szeptember első napja szép és napos, akkor szerencsénk van, mert nagyon jó évjáratunk lesz. Itthon most Ferenc fiam segít, András fiam pedig Budapesten, a Várban, az orszá­gos borfesztiválon az oroszlános kapu­nál - büszkén mondom, hogy immár a leglátogatottabb borudvar a miénk - öregbíti a szekszárdi borok jó hírét.- Tehát a Takler család minden tag­ja kiveszi a részét a borászatból..- A feleségemmel - aki számunkra, férfiak számára mindenben a legbiz­tosabb háttér - mindketten tüke szek­szárdiak vagyunk. A fiaim is ezt a hiva­tást választották, s most a szüretre, s a borászok számára legszebb ünnepre, a szüreti fesztiválra készülve úgy ér­zem, a család együtt kapta ezt a kitün­tetést. Köszönet a város vezetőinek azért, hogy a fesztivál miatt elhalasz­tották a Béla tér rekonstrukcióját, hi­szen ez a legszebb és legnagyobb alka­lom, amikor mi, borászok találkozunk a szekszárdi bort szerető közönség­gel, s azokkal a vendégekkel, akik az egész országból és külföldről is érkez­nek erre a rendezvényre. Sas Erzsébet Hőségriasztás Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint Magyarországon augusztus 27-én, és az ország jelen­tős részén 28-án is a várható napi középhőmérséklet eléri vagy megha­ladja a 25 Celsius fokot. Az enyhülés több hullámban, csak fokozatosan következik be. Ennek alapján, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet szakmai ajánlásait is fi­gyelembe véve, az ország egész területére augusztus 26-án 24 óráig kiadott III. fokú hőségriasztást augusztus 27-én 0 órától kezdődően az országos tiszti főorvos II. fokúra csökkentette és meghosszabbította augusztus 28-án éjfélig. Az előrejelzés szerint szombatig az or­szág nagy részén előreláthatóan 27 fok feletti középhőmérséklet lesz, a legme­legebb (akár 29 fok körüli érték) a nagy­városok belvárosaiban lesz. A hőmér­séklet napközben elérheti a 40 fokot is, és emellett erős UV-B sugárzás várható. Nem lehet pontosan tudni, meddig tart a hőhullám, így szükség lehet a hőségri­asztás meghosszabbítására is. Az Orszá­gos Tiszti Főorvosi Hivatal ajánlása szerint a nagy melegben több folyadé­kot kell fogyasztani, és lehetőség sze­rint naponta többször zuhanyozni. Délelőtt 11 és délután 15 óra között semmiképpen sem szabad a tűző na­pon tartózkodni megfelelő óvintézke­dések nélkül (megfelelő öltözet, nap­védő készítmények. Érdemes igény­be venni a közintézmények hűtött helyiségeit. A nagy melegben javasolt a városban lévő közkifolyókat, vala­mint a Béla király téri és a Garay téri ivóvízkutakat használni. Ajánlott ke­rülni a kávé, az alkoholos italok és a szén­savas, cukros üdítők fogyasztását, érde­mes vizet, teát, üdítőt inni. Jót tesz a pa­radicsomlé, a kefir vagy aludttej, a jog­hurt és a levesek. Kisgyereket és állatot ne hagyjunk zárt, levegőzés nélküli au­tóban. A fizikai munkát végző dolgozók­nál ilyen hőmérsékleti viszonyok mel­lett szükséges, hogy a munkáltatók a munkavállalóik számára védőöltözéket, és igény szerint, de legalább félóránként védőitalként 1416 Celsius-fok hőmér­sékletű ivóvizet vagy alkoholmentes italt valamint az előírtaknak megfelelő pihe­nőidőt biztosítsanak. Kérjük a tisztelt la­kosságot, hogy a Tolna Megyei Kor­mányhivatal Népegészségügyi Szak- igazgatási Szerv 2011. augusztus 22-én kiadott tájékoztatásában foglaltak sze­rűit járjanak el (http://www.antsz.hu/portal/dow n/kulso/kozegeszsegugy/kornyezete u/hohullam/hogyan_vedekezzunk_a _hoseg_ellen_lakossagi_tanacsok_20 1106l7.pdf) Ács Rezső alpolgármester

Next

/
Thumbnails
Contents