Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)

2011-01-16 / 2. szám

2011. január 16. MOZAIK , SZEKSZÁRDI TASáRNAP Dr. Tóth Ferenc a Tolna Megyei Kormányhivatal élén Egységes ügyintézés - Takarékos, jó állam A kormánymegbízott az állampolgárok barátságos kiszolgálását ígéri A kormány tavaly szeptemberben döntött a magyar államigazgatás oly mértékű átalakításáról, ami­lyenre idehaza eddig még nem volt példa. Mint ismeretes, idén január elsejével létrejöttek a fő­városban és a megyeszékhelye­ken a megyei kormányhivatalok, január 3-án pedig megnyíltak az úgynevezett kormányablakok. Megyeszékhelyünkön, Szekszárdon a kormány általános hatáskörű területi S szerve, a kormányhivatal a megy ei ön- | kormányzat épületében, a közigazgátá- | si hivatal bázisán működik, a kormány- | ablak munkatársai pedig a Garay tér g 4-6. szám alatt (egy bank volt épületé- 2 ben) reggel 8 és este 8 óra között várják az ügyfeleket akik 29 ügyfajtát intézhet­nek e helyszínen. (Az egyablakos ügyin­tézési szám 2013 végére több százra nő.) Dr. Tóth Ferenc, Paks országgyűlési képviselője a három szintű vezetéssel működő megyei kormányhivatal ko­ránymegbízottjaként a területi állam- igazgatást koordinálja, valójában a kormány döntéseinek területi végre­hajtását segíti, irányítja. Mellette dol­gozik László Varga Zsuzsa főigazgató, aki a hivatal szervezetét vezeti, s van még egy igazgató is, aki a hierarchiá­ban a harmadik. A kormánymegbí­zott közölte, hogy a Tolna megyei hi­vatalba 14 területi államigazgatási szerv integrálódott.- Az integráció következtében szá­mos hatósági, szakhatósági eljárás - különös tekintettel a nemzetgazdasá­gi szempontból kiemelt beruházások­ra -, a korábbiaknál gördülékenyeb­ben intézhető, hiszen a kormányhiva­talokon belül az egyes szervek együtt­működése jóval szorosabb lesz. Az in­tegráció következményeként - a je­lenlegi átláthatatlan rendszernél - vi­lágosabb struktúrában, időbeli pár­huzamosságok nélkül, s az állampol­gárokhoz közelebb kerülve történik az ügyek intézése - emelte ki dr. Tóth Ferenc, aki tekintettel új feladatára, le­mondott parlamenti bizottsági tagsá­gáról, valamint a Tolna Megyei Vállal­kozásfejlesztési Közalapítvány ügyve­zetői posztjáróL A kormányhivatal vezetőjével való időpont-egyeztetés hosszadalmassá­gán csöppet sem csodálkoztam, ám arra rákérdeztem, hogy a tervezett és a váratlan - olykor a késő estébe nyú­ló - budapesti tárgyalásokra miként utazik. Elsőre nem is nagyon értette a fölvetést, majd elmondta, hogy au­tóval jár fel a fővárosba, amit saját maga vezet. Hozzátette, hogy ugyan rendelkezésére áll egy gépkocsiveze­tő, de rá inkább a megyei kollégák utaztatását bízza.- Igaz, ezt a végletekig nem lehet csinálni, de pontosan fogom tudni, mikor adjam át a volánt - szögezte le, mire az óriási teherbírásáról és tűrő­képességéről folytattam a faggatást.- A parlamentben lehúzott közel másfél évtized, valamint a számtalan fogadóórám tűrőképességből ugyan­csak kiképzett. Az egyre növekvő te­herbírás pedig csak úgy működik, ha az embernek otthon biztos háttere van, nekem pedig valóban van. A fele­ségem mindenben támogat, segíti a munkámat, és tökéletesen kiszolgál Mivel nemrég nyugdíjba ment, mind­ez még fokozódik. Szóval már nem fő­állású tanár, hanem „főállású segítőm és patrónusom”. Családjáról még elmondta, hogy két felnőtt fiúk van, akik sajnos nem Magyarországon élnek. Az idő­sebb fiú az USA-ban, a fiatalabb pe­dig Ausztráliában dolgozik. De a ka­rácsonyt valamennyien együtt ün­nepelték idehaza, beleértve a ki­sebb Tóth fiú Fülöp-szigeteki szár­mazású feleségét is. Visszakanyarodva a kormányhiva­talhoz, a vezető az integrálás és koor­dinálás szükségességét összegezve ki­fejtette: az elsődleges cél az állampol­gárok tökéletes, tortúramentes és ba­rátságos kiszolgálása, az egységes ügy­intézés megvalósítása, valamint a jó ál­lam takarékosságra való törekvése. Az utóbbi vonatkozásában kiderült, hogy a szóban forgó szakigazgatási Szerve­ket térben is szükséges integrálni. Tóth Ferencnek komoly tervei közt szerepel, hogy az állami tulajdonú, va­lamikori Magyar Nemzeti Bank jelen­leg ürességtől kongó épületébe köl­töztessék munkatársaik jelentős ré­szét. így megkímélődik a kormányhi­vatal a súlyos bérleti díjak fizetésétől Végezetül megtudhattuk azt is, hogy 2013 végére a volt járási székhe­lyeken is létrejönnek a kormányabla­kok, illetve ügyfélszolgálati irodák, ez­zel is segítve sok-sok állampolgár ké­nyelmes ügyintézését, életét. V. Horváth Mária A környezeti nevelés közügy A Szekszárdi Klímakor kiemelten fon­tosnak tartja a környezeti nevelés ügyét. Ezért is örültünk annak, hogy a 2. Sz. Óvoda és Bölcsőde Kadarka utcai tagóvodája a kisgyermekkori környe­zeti nevelés terén végzett tevékenysé­gének elismeréseként a közelmúltban második alkalommal vette át a Vidék- fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által adomá­nyozott „Zöld Óvoda” címet. Az óvoda vezetőjét, Horváth Erikát az elismerés hátteréről kérdeztük. Állat- és növénygondozás, szelektív hulladékgyűjtés, újrahasznosítás, a víz- és a levegőszennyeződés megelő­zése, energiatakarékosság, komposz­tálás, stb. - többnyire ezek és hasonló fogalmak jutnak eszünkbe legelőször, ha a környezetnevelésről környezet- védelemről beszélünk. Mindezek nyilvánvalóan nagyon fontosak - mondta Horváth Erika in­tézményvezető -, az intézményünk­ben folyó környezeti nevelőmunka azonban ennél sokkal összetettebb, komplexebb folyamat. A kiszámíthatatlan, gyors változá­soknak köszönhetően mindannyian tapasztaljuk, hogy a világ egyre átte­kinthetetlenebb, titokzatosabb körü­löttünk. Be kell végre látnunk, hogy a technikai fejlődés ellenére ki vagyunk szolgáltatva a természetnek, melynek törvényeit a legnagyobb igyekeze­tünk ellenére sem ismerhetjük meg teljesen, ám alapve­tően meghatározza az életünket. Ez a bi­zonytalanság a leg­több emberben fo­kozódó feszültséget okoz, amely csak úgy oldható fel, ha felismerjük, hogy az egyén a természet részeként adóvevő kapcsolatban van mindennel és min­denkivel A szemléletalakítás a legfia­talabb, egyben legérzékenyebb élet­korban a legeredményesebb. Óvodá­saink a környezetbarát gondolkodást és magatartást élményekben gazdag tevékenységek végzése közben sajá­títják el Ezek közül néhány a teljesség igénye nélkül: reformételek készítése, hetente minimum két alkalommal zöldség- vagy gyümölcssaláta, napon­ta gyógytea fogyasztása, gyógynö­vénytermesztés, gyümölcsaszalás, közlekedési szabályok begyakorlása, szín- és aromaterápia, komposztálás, szelektív hulladékgyűjtés, az óvodai madárbarát kert gondozása, növény- és állatgondozás, az óvoda udvarán ta­lálható mesterséges tó és kiserdő álla­tainak megfigyelése közvetlen megta­pasztalás útján, víz- és energiatakaré­kos módszerek megismerése és alkal­mazása, például csapok elzárása, helyi világítás használata, vásárlási szoká­sok befolyásolása... Meggyőződésünk, hogy a fizikai környezetvédelem csak abban az in­tézményben lehet sikeres, ahol meg­felelő az érzelmi-kapcsolati környe­zet, vagyis a szülők-nevelők és a gye­rekek személyes emberi kapcsolata bizalommal teli, jó a légkör. Ezáltal va­gyunk ugyanis képesek ellene hatni annak a fizikai és szellemi környezet- szennyezésnek, amelynek ma mind­annyian ki vagyunk téve.

Next

/
Thumbnails
Contents