Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)

2011-03-27 / 12. szám

2011. március 27. ISKOLÁK HÍREI SZEKSZÁRDI Dienes-sikerek Bonyhádon és Szekszárdon Varga Zsófia, Kiss Norbert, Jámbor Aliz Kiemelkedően teljesítettek Dienes Valéria Általános Is­kola Grundschule diákjai a március 18-án és 19-én Bonyhádon megrendezett Lotz János nyelvhelyességi és helyesírási verseny or­szágos fordulóján. Varga Zsófia 4. c osztályos tanuló (Kurdiné Vesztergombi Andrea tanítványa) első he­lyezést ért el Negyedik he­lyen Jámbos Aliz végzett, őt Bozzay Izabella készítette feL A nyolcadikosokat Kiss Norbert képviselte, kilen­cedik lett a versengésben. Tanára: Poda Krisztina. Büszkén vették át Lotz János USA-ból hazalátoga­tó fiától, Peter Lotztól a dí­jakat és a megérdemelt könyvjutalmakat. Kiemelkedő ered­mény, hogy az iskola negyedikesei im­már harmadik alkalommal azaz a ver­seny kezdetétől szerzik meg az előkelő első helyet. A Dienes-iskola ifjú informatikusai is kitettek magukért március 17-19-én a szekszárdi I. Béla gimnáziumban meg­tartott 7. Neumann János nemzetközi tehetségkutató programtermék verse­nyen. A zsűri elnöke most is a verseny megalapítója, Kovács Győző volt. A ta­nulók a zsűrinek és a közönségnek 10-15 perces előadás keretében muta- tatták be programterméküket. Az érté­kelés a bemutatás színvonala és a feltett kérdésekre adott válaszok alapján tör­tént. A Dienes-iskola tanulói a nemzet­közi mezőnyben is helytálltak, a döntő­be jutva a következő eredményeket ér­ték el: Dorogi Kíra hatodikos tanuló két kategóriában is készített pályamun­kát. A számítógépes grafika kategóriában első lett, a számítógépes animáció­ban a 6. helyen végzett. Göttlinger Fanni hetedik osztályos tanuló számítógé­pes grafikában 5. helyezett lett. Ugyancsak 5. lett a szá­mítógépes animációban Magyarosi Máté ötödik osz­tályos tanuló. A zsűri Po- tyondi Anna nyolcadikos tanuló kémiai oktatóprog­ramját 4. hellyel jutalmaz­ta. Valamennyiüket Po- tyondiné Balogh Elvira ké­szítette feL Egy héttel ezelőtt a Litte- rátum német nyelvi verse­nyen ért el a Dienes Valéria Általános Iskola 15 tanulója országos helyezést, előtte a Zrínyi Ilona matematikaverseny me­gyei döntőjében szerezték meg egy­más után nyolcadszor, és nyerték el véglegesen a legeredményesebben ver­senyző iskola címet. A magyar nyelvi, informatikai, mate­matika- és német nyelvi versenyek után folytatódnak az országos versenyek a többi tantárgyból is, ahol a tanulók tu­dásukat további országos helyezésekkel bizonyíthatják. Aranyakat daloltak a busóknál Nagy sikerrel lépett fel a mohá­csi busójárás kísérőrendezvé­nyeként megtartott 11. területi német népdaléneklési verse­nyen a Babits Mihály Általános Iskola két kórusa. A megméret­tetésen, ahol szólisták, duók, ter- cettek is felléptek, a babitsosok képviseletében két csapat állt rajthoz: a 26 tagú Német Nemze­tiségi Kamarakórus és egy alkal­mi 6 tagból álló kiskórus, a Szek­szárdi Hatok. A kamarakórus, amely 2009 óta Szekszárd egyik kiemelt mű­vészeti együttese, a legmaga­sabb, rozmaringos arany minő­sítést hozhatta haza MohácsróL A Hatoknak pedig arany minő­sítést ítélt oda a zsűri. Naszladi Judit karnagy elmondta: a nem­zetiségi kórus nyitja meg idén a pünkösdi fesztivált, és számos más szekszárdi rendezvényen is gyakran fellépnek, ezért a váro­si önkormányzat és a megyei német kisebbségi önkormány­zat is támogatta mohácsi sze­replésüket, ahol nemzetiségi ru­hában adták elő műsorukat Alapítványi bál a Baka István Általános Iskolában A Baka István Általános Iskolában idén is nagy sikerrel rendeztük meg az alapítványi bált, melyet a szülők, valamint „A Diákokért” és a ,Jó tanuló, jó sportoló” Alapítványok szerveztek meg. A résztvevők létszáma meghaladta a 200 főt, a jó hangulatról és az igen színvonalas báli zenéről a G&B zenekar gondoskodott. A rendezvényt Fetzer Györgyi, az intézmény igazgatója nyi­totta meg, ezután a Gemenc TáncSport Egyesület, majd a Bartina Néptánc­egyesület szolgáltatta a nyitóműsort. A bevételt egyrészt az alapítványok fogják felhasználni tehetséges és hátrányos helyzetű tanulók támogatására, másrészt szülői kérésre tanulói szekrényeket fog készíttetni az iskola, hogy a gyerekek felszerelésüket biztonságosan tárolhassák. Intézményünk köszönetét mond a szülőknek, a pedagógusoknak, valamint azoknak a szek­szárdi vállalkozóknak, akik adományaikkal hozzájárultak a bál színvonalas megrendezéséhez és lebonyolításához. Induló képzéseink: • INTENZÍV Pénzügyi­számviteli ügyintéző • Adótanácsadó • TB és bérügyi szakelőadó Szekszárd, Széchenyi u. 30./b. Tel.: (74) 410-185, (30) 445-4492 szekszard@perfekt.hu • www.perfekt.hu

Next

/
Thumbnails
Contents