Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)

2011-03-13 / 10. szám

2011. március 13. SZEKSZÁRDI A fogyasztók védelmében SAS ERZSÉBET ROVATA Vendégem a Belvárosi Kávéházban egy férfi és egy nő. Foltin Gyula, a Tolna Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének mb. vezetője és dr. Lisztmayer Katalin jogi munkatárs. Beszélgetésünk apropója a fogyasztóvédelmi világnap, melyet március közepén tarta­nak. Randevúvendégeimet sokoldalú és szorosan a lakossághoz kötő­dő feladataikról kérdeztem.- Sokat hallunk a fogyasztóvéde­lemről, viszont keveset tudunk lét­rejöttéről Kérhetnék öntől egy kis történelmi áttekintést?- John F. Kennedy amerikai elnök 1962-ben ezen a napon - március 15.- hirdette ki a négy alapvető fogyasz­tói jogot összefoglaló történelmi nyi­latkozatát. Ez volt az első alkalom, hogy bármely politikus ilyen alapel­veket fogalmazott meg a fogyasztók védelmével kapcsolatban. A világna­pot először 1983-ban ünnepelték meg, és 1985-ben az ENSZ a közgyűlé­sén világnappá nyilvánította.- Felsorolná a négy alapvető fo­gyasztóijogot?- A biztonsághoz, információhoz, választáshoz, képviselethez való jog.- Hazánkban ezek a jogok mikor kerültek előtérbe?- A rendszerváltás után. Az előző kereskedelmi felügyelőség, az Állami Kereskedelmi Felügyelőség jobbára az áru elosztásával kapcsolatos kér­désekkel volt elfoglalva, miután nem volt kínálati piac, áruválaszték. Az in­formációhoz és a választáshoz való jogot pedig lehetetlen volt érvényesí­teni. Keskeny a határ a marketing- szakemberek és a pszichológusok ál­tal kidolgozott kereskedelmi tevé­kenységek esetében annak eldönté­sére, hogy az még tisztességesnek vagy tisztességtelennek minősül. A fogyasztóvédelem elsődleges felada­ta, hogy felkészítsük a vásárlókat-fo- gyasztókat a korábban ismeretlen ke­reskedelmi formákra, mint például az internetes vásárlás, áru-, csomag­küldő szolgálatok, termékbemuta­tók. Szeretnénk felhívni a figyelmet az újszerű pénzbefektetési formák ismereteire is.- Melyik korosztálynak van legna­gyobb szüksége a tájékoztatásra?- Különösen kiszolgáltatott réteg a fiatalok - akik állandóan az interne­ten lógnak - és az idősebbek korosz- | tálya, amely kevésbé bizalmatlan. Saj- ö nos őket sok esetben kedvességgel, jó 2 Egy férfi: Foltin Gyula szóval, rábeszéléssel rá tudják szedni, és kiszolgáltatottá válnak a számukra ismeretien kereskedelmi formákkal szemben.- Kolléganőjével két generációt képviselnek...-Szén generációm akkor szüle­tett, amikor ezeket a jogokat törvény­re emelték, a kolléganőm pedig az a generáció, amikor ezek a jogok már teljes egészében érvényesülhetnek, sőt, a mi hivatásunk ezek maximális érvényre juttatása.- Fővárosiként két évtizeddel ez­előtt választotta otthonává Szek- szárdot..- A feleségemmel - aki pénzügyi területen dolgozik - az egyetemen is­merkedtem meg. Műszaki végzettsé­gem van, s így talán nem véletlen, hogy mindkét lányunk műszaki egye­temre jár - gépészmérnöki és közle­kedésmérnöki szakra ugyanis itt­hon azt látták, hogy jómagam a mű­szaki végzettséggel házat építettem, mindent megszerelek, berendezést, autót... A sportban a tenisz a kedven­cem, és sosem bántam meg, hogy Szekszárdra költöztem. Szeretem ezt a várost. Egy nő: dr. Lisztmayer Katalin- Első munkahelye a Fogyasztóvé­delmi Felügyelőség?- Pécsett szereztem jogi diplomát, és 2008 decembere óta dolgozom, a Fogyasztóvédelmi Felügyelőségen, egy nagyon jó kollektívában. Ez az első munkahelyem, amely úgy gondolom, meghatározó minden ember számára.- Mennyiben érvényesül a fogyasz­tók védelmében hozott négy alapve­tőjog?- A jog érvényesülését a fogyasztó- védelmi törvény rendelkezései bizto­sítják. A legfontosabbnak az egészség­hez és a biztonsághoz való jog betartá­sát tartjuk, hogy a fogyasztók érdeké­ben a veszélyes termékeket a piacról kiszűrjük. Egész évben folyamatosan ellenőrizzük, és amennyiben ilyen ter­mékeket találunk, azok további forgal­mazását megtiltjuk, kivonjuk a forga­lomból. Amennyiben egy termék ve­szélyesnek minősül, az az EU-n belül minden országban nyilvánosságot kap. Az információhoz való jog ki­emelkedő jelentősége, hogy a fogyasz­tók megfelelő tájékoztatás után hoz­zák meg a vásárlással kapcsolatos dön­téseiket. Sok fórum áll a vásárló ren­delkezésére, hogy utánanézzen, hogy a megvásárolni kívánt termék milyen jellemzőkkel rendelkezik, és a vásár­lást követően milyen jogokat érvénye­síthet. Ez kapcsolódik már a választás­hoz való joghoz is. A képviselethez va­ló jogról tudni kell, hogy bárkinek, akár a fogyasztónak, akár a vásárlónak tájékoztatásra van szüksége, illetve pa­nasza van, akkor hozzánk fordulhat.- Intézkedéseikre kapnak-e visz- szajelzést?- Általában az emberek, ha pozití­van intéződik el az ügyük, akkor azt természetesnek veszik, s az is. Renge­teg ember érdekét képviseljük - erről az idősebb kollégáim bizonyára ren­geteget tudnának mesélni és csak kevesen jeleznek vissza, hogy elisme­rik a hatóság segítő tevékenységét. Előfordul, hogy kapunk kedves köszö­nőlevelet, ami erőt ad a további mun­kánkhoz.- Milyen tanácsokat adna ebben az árudömpingben a vásárlóknak?- Ha valaki nagy értékű árut vásárol, akkor feltétlenül konzultáljon szakem­berrel. A legtöbb hipermarketben ugyanis az eladók nem mind szakkép­zettek, nem tudnak az áruról megfele­lő felvilágosítással szolgálni. Annak is érdemes utánanézni, hogy melyik üz­letben mennyibe kerül ugyanaz az áru. Nem feltétlenül az olcsó áru az, amelyik hosszú távon kifizetődő. Fon­tos utánanézni még a jótállási feltéte­leknek, valamint a szervizhálózatnak. Interneten keresztüli vásárlás eseté­ben nézzünk utána az eladó cégnek, és a pozitív, illetve negatív visszajelzé­sek alapján döntsük el, hogy őket vá- lasztjuk-e. Átgondolt, irányított vásár­lással időt és pénzt takarítunk meg.- Amint említette, munka mellett újra tanul Marad pihenésre,feüöl- tődésre ideje?- Jelenleg kevés a szabadidőm, a közigazgatási szakvizsgámra készü­lök. Nagyon szeretem a természetet, s ha van időm, kirándulok. A szakvizsga letétele után - addigra remélem, meg­jön a tavasz is - erre a hobbimra még több időm jut.

Next

/
Thumbnails
Contents