Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)
2011-03-06 / 9. szám
2011. március 6. A csapat változott, a stílus maradt Nehéz éven van túl a Szekszárdi Növény Zrt. A csapat változott, hiszen a korábbi munkatársak egy része felállt a székéből és távozott. Emellett pedig az időjárás sem volt túl kegyes sem a gazdákhoz, sem pedig a kereskedőkhöz - így a Szekszárdi Növény Zrt.-hez sem. Összefoglaló egy nehéz évről, amelyet - mint ahogy a következő sorokban kiderül, miért -, mégis érdemes volt a már hagyományos partner- találkozóval mérlegelni. 1995 januárjában alakult meg a Szekszárdi Növény Zrt., ám 2010 szeptemberében sokan azt gondolták, hogy egy fejezet itt lezárul, mert Tolna megye és talán az ország egyik legprofibb és legrugalmasabb növényvédőszer- és vetőmag-kereskedőjének „beletörik a bicskája” a cégen belül kialakult morális válságba. A cég a tavasz folyamán tárgyalásokat kezdett Magyarország egyik meghatározó terménykereskedő cégével, a Cargill Magyarország Zrt.-vel a cég tulajdonosi szerkezetének változásáról- Többen úgy gondolták, hogy ez már nem az a cég lesz, ami volt, ezért 10 munkatársunk egy napon felállt és elment a konkurenciához - dr. Csíbor István röviden így foglalta össze azt a belső válságot, ami a cégnél szeptemberben kialakult. A cégvezetés azonban nem hátrált meg, sőt' A Szekszárdi Növény Zrt. új munkatársakat keresett, valamint fiatal kollégáit helyezte a korábbi munkatársak pozícióiba A tulajdonosi szerkezet változtatása helyett pedig inkább funkcionális együttműködésbe kezdtek a Cargill Magyarország Zrt-vel, és megmutatták, hogy miért nem volt érdemes átmenni a konkurenciához. 2010-ben a cég nettó árbevétele több mint 10 milliárd forint volt, valamint például a növényvédő szer értékesítéséből származó 4,7 milliárd forintos bevétellel továbbra is A rendezvényen bemutatták a cég régi és új dolgozóit megőrizte a harmadik helyét a hazai nö- vényvédőszer-árusításban. Dr. Csíbor István elismerte, hogy ezekben a mutatókban még nagy szerepet játszottak a távozó kollégák, de ők szeptemberben „köszöntek” el, így a mutatókhoz azért nagyban hozzájárultak az új kollégák is. 2010 másik kihívását az időjárás jelentette, hiszen a heves esőzések a termés nagy részét tönkretették, valamint számos gazdát is, akik így nem tudtak fizetni beszállítóiknak. A bedő- lés hullámként gázolt végig a hazai agrár-nagykereskedéseken. Vannak olyan kereskedők, akik már nem is kapnak árut továbbértékesítésre.- Nekünk ilyen gondunk nincs, a Dr. Csíbor István, alapító igazgató banki bizalom, a kereskedői támogatás a bankok részéről megvan - fogalmazott Molnár József, a Szekszárdi Növény Zrt. cégvezetője. Ez azt jelenti, hogy a Szekszárdi Növény Zrt továbbra is megbízható és biztos partnere marad a gazdáknak. És mi bizonyítja ezt? A február 25-i partnertalálkozó Tolnán a Lovardában. Több mint 300 meghívott vendége volt a zrt-nek. Olyan emberek jöttek el a rendezvényre, akik amellett, hogy évek óta szoros munka- és baráti kapcsolatot ápolnak a Szekszárdi Növény Zrt.-vel, hittek abban, hogy a cég túléli a válságot Soltész Gyula, a Naki Mezőgazdasági Zrt., Wéber Péter, az Agro-Harta Zrt. vezérigazgatója köszöntő beszédében azt hangsúlyozta: a kölcsönös bizalom és szoros együttműködés bármilyen válság áthidalására képessé tesz egy céget Kovács József, az OTP Bank szekszárdi igazgatója pedig kifejtette, nem tekint vissza nagy múltra a zrt és a bank kapcsolata, de alig pár hónap alatt becsületes emberek partnerévé vált a pénzintézet. A partnertalálkozón megadták a módját az ünneplésnek: többfogásos, svédasztalos vacsora, finom italok, kávékülönlegességek, igényes zene a G&B zenekarral, valamint fantasztikus előadások Varga Miklóssal és Németh „Nyiba” Sándorral És miért volt érdemes ünnepelni? Mert 2010 nehéz év volt, de a Szekszárdi Növény Zrt. átvészelte a gondterhes időszakokat. Az ebből adódó megkönnyebbülés látszott is mind a cég munkatársai, mind pedig az ünneplő partnerek arcán. Ezután már csak egy a lényeg: a csapat változott, de a stílus maradt. (x)