Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)

2010-12-12 / 44. szám

2010. december 12. R ? Amikor söröznek a borászok Dúzsiné Patai Ilona: „A hatszögletű padlástéglákat a gyerekek tisztították” A szó szoros értelmében vett köz­életi ember, Kis Pál István mű­vésztanár azért ajánlotta beszél­getőpartneremül az ötgyermekes Dúzsiné Patai Ilonát, mert ő „ah­hoz a sajátos asszonynemzedék­hez tartozik, aki a rendszerválto­zás után „váltott”, s remek szak­mai karriert futott be férje, Ta­más és a borok oldalán”. V. Horváth Mária- Őszintén gratulálok legfrissebb szakmai sikerükhöz.- Köszönjük. Mi is nagyon örültünk annak az aranyéremnek, amit mertot- val nyertünk a páneurópai borverse­nyen, de a cabernet francunk ezüstér­mét is jelentősnek tartjuk. Egyébként szinte valamennyi borversenyre, be­mutatóra igyekszünk magunkkal vin­ni a finom nedűk mellett Szekszárd kultúrájának egy-egy kis szeletét is, s mindkettőt megismertetni, megsze­rettetni a vendégekkel, hogy így is nö­veljük a városunk iránti érdeklődést.- Ezzel gyönyörű missziót vállal­nak. De számomra az öt gyermek is csodás küldetés. Mindig nagy csa­ládról álmodott?- Igen. Mivel mi csak ketten va­gyunk testvérek, már gyerekkorom­ban sok gyermekről ábrándoztam. Férjem hármat szeretett volna, én a néggyel győzködtem Tamást, s így lett az öt... Négy fiú és egy lány. Ez így pont jó!- Mutassa be az „ötöket”.- Szívesen. Tamás lassan betölti 24. életévét. Végzős hallgató a Corvinus Egyetemen, kertészmérnök lesz. A 23 esztendős Éva művészettörténésznek készül, ötödéves a Pázmány Péter egyetemen. Bence utolsó éves itt Szekszárdon a „keriben”, vagyis 18 esztendős. Vince 16 éves, a Szent László Szakképző Iskola tanulója, s el­határozta, hogy autószerelő lesz. Lő­rinc 14 esztendős, nyolcadik osztály­ba jár. Hogy hogyan tovább, még nem tudjuk pontosan, de már jó ideje - hol viccesen, hol nem - azt mondogatja, hogy ő bizony „főnök” lesz.- Férje pedig Szekszárd egyik meg­határozó bortermelőborásza.- Középiskolásként a Garay Gimná­ziumból átkérte magát a mostani I. Béla gimnázium szőlész-borász osztá­lyába. A család ennek nem örült, az ál­lamigazgatásban dolgozó édesapja Ta­mást vegyésznek szánta... Mesélik, a család gyakran járt be Szekszárdra, Ta­más pedig még gyermekként belesze- relmesedett a gyönyörű dombokba, meg az öreg bácsik pincéibe. Már ak­kor elhatározta, olyan kadarkát fog készíteni, mintamilyeneket 14-15 éve­sen kóstolt álmai pincéiben.- És van már pontosan olyan ka­darkájuk?- Hogyne. Fakádban erjesztett és fahordóban érlelt kadarka. Szerintem is ez az igazi!- Több helyen van szőlőbirtokuk?- Sióagárdon, a Leányvárban és Gö­rögszón.- Honának, pardon, Hinek mi az eredeti szakmája, hivatása, foglal­kozása?- Szegeden tanárképző főiskolán, magyar-orosz szakon végeztem. Utol­só éves főiskolásként megszültem Ta­más fiunkat, majd Palánkon tanítot­tam. A picit heti váltásban a családtag­ok rendezték. De amikor anyósom el­utazása miatt úgy hozta a sors, egy tel­jes hétig magammal hordtam kisfiá­mat az iskolába.- Gondolom, pedagógusi pályafu­tása tiszavirág életű volt.- Valóban nagyon rövid ideig taní­tottam, hiszen Tamást alig egy évre követte Évi. Bevallom, a gyerekek jö­vetele mindig nagy boldogságot jelen­tett, ahogyan cseperedésük, vagy fel­nőtté válásuk is.- Vissza a kronológiához. Hi oda­haza maradt a gyerekekkel, főál­lású édesanyaként. Mikor érte el a szívét a szőlő?- Tamás a gyöngyösi főiskolán el­végezte a borász-szakot, Pécsen a ta­nárképző főiskolán megszerezte a testnevelő tanári diplomát. Én pedig Bence születése után otthon reked­tem. Több szempontból is gyönyörű, ám küzdelmes évek követték egy­mást. Besegítettem a szőlőművelés­be, kapáltam a kadarkát, kötöztem, címkéztem, szóval tettem, amit kel­lett. Úgy képzelje el, hogy hetvenezer üvegig ketten palackoztunk és cím­kéztünk a garázsban, Tamás pedig kézi dugózóval zárta le a palackokat. Mi mindig csak úgy fejlesztettünk, ahogyan a borból futotta. Mert ennyi gyerek mellett nem kaptunk hitelt, de lehet, hogy nem voltunk jókor jó helyen. Ráadásul a pályázatokhoz fő­ként a bennfentesek jutottak. Na, egyszer mi is, amiből megvásároltuk a palackozó gépet.- Elmaradt a szőlő-szeretet.- Miután összeházasodtunk, Har­con vásároltunk egy másfél hektáros területet, ahol magunk telepítettük a szőlőt saját gyönyörűségünkre. A sző­lő és az én szerelmem „hivatalosan” akkor teljesedett ki. De az érzés már gyermekkoromban megérintett szed- resi nagyanyámnál, aki maga művelte a szőlőt, készítette a bort. Tovább erő­södött a ragaszkodás, amikor elkezd­tünk borversenyekre járni. Kezdet­ben sofőr voltam, ám később a bor is elkezdett komolyan érdekelni, szeret­tem volna megízlelni őket. Tamás pe­dig örömmel teljesítette ezt az óhajo­mat is, sőt adott a véleményemre.- Ezt nevezik tehetségnek, így nem véletlen, hogy Hi hivatásos borkós­toló lett.- így van, sőt a fővárosban, a Borok Házában több szekszárdival együtt el­végeztem a borbíráló tanfolyamot is. Megtanultam, milyen rendszer sze­rint minősítjük a borokat, de azt is, miként állapíthatóak meg a borhibák.- Szép és finom a keze. Alig hiszem, hogy kemény munkát végez vele.- Csak látná például szüret idején...- Miért e hatalmas sóhaj?- Az idei szüret jutott az eszembe, amin csak sóhajtozni lehet. Az utóbbi száz év legrosszabb termése volt az idei a nagyon szélsőséges időjárás mi­att. Szerencsére a szőlőbetegségeket nekünk sikerült kivédenünk, szinte folyamatosan jártuk a szőlőskerteket, hogy csonkázzunk, vagyis eltávolít- suk a beteg hajtásokat. Ebből a gyere­kek, sőt barátaik is kivették a részü­ket. Nem berzenkedtek, önszántuk­ból kapcsolódtak be a munkálatokba.- Tehát összefog a család.- így van. Itt, a Kadarka utcai prés­ház padozata is gyakorlatilag a gyere­kek keze munkáját dicséri. Ezeket a hatszögletű, úgynevezett padlástéglá­kat a íerakatás előtt mind-mind ők tisztították meg.- Kezdetekben sem kapott megjegy­zéseket a férfi borászkollegáktól, hogy nő létére velük tart?- Ritkán, de csak vicceseket. Nő­ként nem egyedül tartok velük, ha­nem Heimann Zoltán felesége, Ági is csatlakozik. A borversenyek, borbe­mutatók arra is jók, hogy az ember megismerje az országot, sőt, hogy vi­lágot lásson. Csak érdekességként em­lítem, hogy külföldi borbemutatók al­kalmával szívesen meglátogatjuk a ro­konszakmák képviselőit, szeretünk betekinteni a helyi gasztronómiába. Borász körökben általános szokás, hogy azt esszük és isszuk, amit a hely­beliek fogyasztanak. Például Német­országban a csülök mellé egy jó csa­polt sört iszunk.- Borászok sört isznak?- Igen, mert borkóstolás után na­gyon szomjasak a fiúk. A vörös borok magas tannin tartalma nagyon kiszá­rítja a száj nyálkahártyáját.- Hi, szeret főzni?- Nagyon. Már a karácsonyi menüt tervezem. Egy étken, a szentesti sült pulykán - a gyerekek óhaja okán - nem változtathatok. Az ünnep első napján pedig elmaradhatatlan a vad­pörkölt. Persze, a sütés-főzésbe is be­kapcsolódnak a gyerekek.- Terítés, italok és poharak? Ezt azért kérdezem, mert vagy másfél évtizede igen meglepődtem a kü­lönféle borokhoz ajánlottpoharak láttán.- Mi a fogásokhoz megfelelő boro­kat bontunk ki. De nem sajátot, ha­nem a borászkollegákét, akikkel a Szent Márton-napi kóstolón megaján­dékozzuk egymást. Karácsonykor ün­nepélyesen terítünk, s a fiúk által kivá­logatott borokhoz illő poharakat tesz- szük feL Pohárügyben valóban igaza van, s hozzáteszem, hogy ez nem csu­pán divat, hanem a különböző kehely- méretű és formájú poharak remekül érvényesítik az iílatokat és az ízeket. Hasznos találmányok! Koccintsunk! Isten éltessen valamennyiünket, s kí­vánom, legyen békés a karácsony.- Van még egy kívánsága.- Gyulai Györgyre voksolok, aki a feleségével közös tulajdonú „Idesüss” pékséget működteti remeküL

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents