Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)
2010-08-22 / 28. szám
2010. augusztus 22. ÉRDEKLI? BEMUTATJUK! SZEKSZÁRDI vasArnap Jó kapcsolatban a munkatársakkal Nyékiné Szabó Éva: „Jó esetben a mosolyért mosoly, az udvariasságért udvariasság jár” Nyékiné Szabó Éva: megtaláljuk a közös hangot az ügyféllel Dr. Iván Erika közjegyző ügyfeleitől rendre azt hallja, hogy gyorsak, készségesek, és igen színvonalasan dolgoznak az okmányiroda munkatársai. Mint fogalmazott, ő maga is pontosan tapasztalta mindezt, s ezért nyújtja át a jelképes stafétabotot a vállalkozókkal foglalkozó Nyékiné Szabó Éva főeladónak azt kérve, árulja el, mi az eredője az ügyfelek elégedettségének. S tegyük hozzá, az emberek nagyobb hányada már szerzett okmányirodái tapasztalatot. V. Horváth Mária- Sok szakmára és hivatásra már 3 Q egészen fiatalon készülnek az em- g berek. Az okmányiroda viszont nem tartozik ezek körébe. Hogy jött az ötlet?- Nem saját elhatározás volt. A polgármesteri hivatal építési osztályán dolgoztam 1996 óta. Majd 2000-ben, amikor megszervezték és indították az okmányirodákat, a hivatal egyik akkori vezetője magához kéretett, s felajánlotta ezt a munkakört, ám a döntést rám bízta. Boldogan mondtam igen, hiszen ez a beosztás előrelépést jelentett. Az is erősítette igenlő elhatározásomat, hogy mindig is szívesen foglalkoztam emberekkel s a kívülállók szerint is könnyen alakítom ki az ügyfelekkel a kapcsolatot.- Alkati és lelki adottság az empatikus készség a tolerancia, a kedvesség a mosolygósság és a türelem.- Egyetértek, de mindezek fokozha- tóak is, amin munkatársaimmal valamennyien rendre „dolgozunk”. Tény, hogy olykor nagy-nagy türelemre van szükségünk, de elsősorban nem ez a jellemző. Inkább az, hogy megtaláljuk az ügyféllel a közös hangot, stílust. Erre a többség érthetően vevő, hiszen az ügyintéző és az ügyfél érdeke egyaránt az, hogy zökkenőmentesen és gyorsan intéződjön el az adott ügy, függetlenül attól, hogy az az iroda melyik szakterületén bonyolódik. Az sem közömbös, hogy milyen légkörben és milyen módon fogadjuk az ügyfeleket. Igyekszünk ezt mosolyogva tenni, s ha úgy ítéljük meg, halk zenével is próbáljuk könnyíteni a várakozási időt.- Tapasztalatom szerint nem igazán kell várakozni- Igen, hiszen van lehetőség az internetes bejelentkezésre, de telefonon is egyeztethető időpont, ám annak sincs akadálya, hogy időpontfoglalás nélkül térjen be hozzánk az ügyfél. Utóbbit azért igazándiból nem javasolom, mert ezekben az esetekben fordul elő,, hogy az ügyintézéshez szükséges okmányok közül egy vagy kettő hiányzik. Amennyiben az illető betelefonál, elmondjuk neki, mit hozzon magával. Sőt, saját érdekükben azt is kérjük, hogy mielőtt felkeresik az okmányirodát, a postán - magyar államkincstáros csekket ott is adnak - előre fizessék be az adott illetéket, így megspórolhatnak egy utat.- Éva amúgy is mosolygós, de ez a mostani mintha kicsit több lenne az általánosnál Miért is?- Az „utcai ügyfélfogadás” jutott eszembe. Mivel rengeteg magán- és hivatali ismerősöm van, nem egyszer állítanak meg az utcán, hogy tanácsot vagy eligazítást kérjenek ügyes-bajos ügyeikben. Megjegyzem, hogy ezért sem mindegy, hogy az irodában megfordulók milyen tapasztalatokkal távoznak tőlünk, hiszen bármikor szembetalálkozhatunk velük az utcán vagy éppen városi rendezvényeken.- Említette a sok ismerőst. Gondolom, „tüke” szekszárdiak.- Férjemmel, aki szintén köztisztviselő, mindketten szekszárdiak vagyunk, és szüléink is itt élnek. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy hétvégenként rendszeresen meglátogatjuk őket.- Gyerekeik vannak?- Hogyne. Anikó - elszántan ragaszkodott a fővároshoz - másodéves lesz a Budapesti Corvinus Egyetem Tájrendező, Kertépítő Mérnöki szakán állami finanszírozottként. Bence pedig szeptembertől az I. Béla Gimnázium 11. évfolyamán folytatja tanulmányait. A „hogyan továbbról” még nem tudni, de már fölvetette az autószerelő szakmát.- Igaz, hogy önöket munkájuk és teljesítményük alapján személy szerint évente minősítik?- Igen, rendszeresen, sokféle szempont alapján. Amúgy' munkatársaimmal együtt bánt bennünket, amikor igazságtalanul negatív előjellel szólnak a munkánkról, stílusunkról Aztán ez jár szájról szájra.- Ez úgy működik, mint várandós kismamák esetében, amikor mindenki a rossz esetekkel traktálja őkel holott a sima szülések száma sokszorosa a problémásokénak. Már csak ilyenek az emberek.- Mi mindenkit udvariasan és készségesen fogadunk. Fogalmazhatok úgy is, hogy jó esetben a mosolyért mosoly, az udvariasságért udvariasság jár. Ez nem mindig könnyű, főleg ha rosszkedvű, feldúlt ügyfél keres meg bennünket.- Megfigyeltem, ha bizonytalanul nézelődik az ügyfél azonnal segítséget kap a munkatársaktól- Véleményem szerint a betérő számára sokat jelent, ha nyomban információval segítjük, elmondjuk, melyik ablaknál intézheti az ügyét. Fontosnak tartom, hogy az okmányirodában úgy alakultak a dolgok - bár ez elsősorban rajtunk múlott -, hogy a munkatársak között is nagyon jó a kapcsolat, s ahol lehet, besegítünk egymásnak. A remek összhang már a kezdetekben megvolt Ez azért érdekes, mivel munkatársaim nagyobb számban „kintről”, például a rendőrségről érkeztek, ahol korábban ők intézték a gépkocsikkal kapcsolatos ügyeket, illetve ott lehetett személyazonossági igazolványt kapni- Apropó, rendőrség. Gyakran érkezik bejelentés az állampolgároktól hogy ellopták az irattárcájukat. Mennyibe kerül valamennyi pótlása?- Nézzük: a forgalmi engedély 6000 forint, a jogosítvány 4000, a személyazonossági igazolvány 1500, a lakcímkártya 1000 forint, az útlevél - öt esztendőre - 7500 forint. Nem kevés pénz, de „adjuk” még hozzá a sok idegeskedést, az új dokumentumok beszerzésére fordított időt.- Örökölte a kiegyensúlyozottságai a megértő hozzáállást?- Nyilvánvalóan szüleimtől, illetve a családomban megnyilvánuló és folyton jelen levő türelemnek, megértő belátásnak is köszönhetem. Ám e téren igen jó „iskolát” jelentett korábbi munkaviszonyom, a Vöröskereszt megyei szervezeténél eltöltött idő. Táboroztat- tunk például krónikus betegségben szenvedő gyerekeket, idős embereket, illetve nyaraltattunk kicsinyeket, akik a földrengés sújtotta Örményországban maradtak árván. Savanya Gézáné, Klári volt a főnököm, akitől sok más mellett megtanultam, hogy az akkori - de a jelenlegi - munkát a lehető legnagyobb odaadással lehet végezni, mégpedig jó kapcsolatban a munkatársakkal- Kanyarodjunk még vissza az ösz- szetartó családhoz. Gyermekeik már nagyok, gondolom, nekik már külön programjaik vannak.- Bármilyen meglepő, de alig várják a családi illetve a baráti társaság feltöl- tődést is adó összejöveteleit Nagyon szeretünk kirándulni, egy nagyobb, összeszokott társasággal közösen főzni. Szerencsére vannak szép kis tanyák a családban, illetve a barátok tulajdonában. Május elsején szoktuk kezdeni a kirándulós összejöveteleket amit a gyerekeink is nagyon várnak, s nyilvánvalóan ők is a csapat tagjai, ahogyan barátaink gyermekei szintén. Bográcso- zunk, húst sütögetünk a tanyákon vagy Váralján, Óbányán. Nagy túrákat teszünk a környéken. Egyik barátunk, Dezső szívesen főz, s kész ebéddel vagy vacsorával vár bennünket. A bátyám vadászik, s ha van rá lehetőség akkor vadpörköltet készítünk a szabadban.- Várom a javaslatát.- Dr. Bajor Klára, a kóiház bőr- gyógyászati osztályának vezető főorvosa újságokban gyakran adott jó tanácsokat a nyári leégéssel illetve megelőzésével kapcsolatban. Vajon télen, a hegyekben is hasonlóan kell vigyázni?