Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)
2009-05-10 / 18. szám
2009. május 10. F M EGY OLDAL EGÉSZSÉGÜNKRŐL. EGÉSZSÉGÜNKÉRT A Kulcs a választásainkban van című írásunkban már rámutattunk, mekkora felelősség és miféle következmények társulnak elöntéseinkhez. Részint a pedagógus és pszichológus végzettségű író, Alexander Oakwood tanulmányaira, részint a józan ész belátására alapozva ezúttal a különféle kommunikációs technikákra és önérvényesítési jogokra fókuszálunk, melyeket használva hatékonyabbá, gördülékenyebbé tehetjük napi érintkezésünk másokkal, erősíthetjük önbecsülésünk. Elsőbbség az öntiszteletnek! N. S. Miképp is kivitelezhető ez a hétköznapokon? Tisztánlátással. A tisztánlátás pedig tekintetünkben rokon fogalma a pontos helyzetfelmérésnek. Azaz felismerni, átlátni misok ránk irányuló szándékát, törekvését, szem előtt tartva, hogy akihez mi közeledünk, légyen ismerős avagy épp idegen, az mindenekelőtt jó! Túl azon, hogy kel- § lemes érzés, megtérülő egyúttal bizal- £ mat szavazni és a jót föltételezni. Ha ez t sugárzik rólunk, nagyobb eséllyel kap- * juk magunk is ugyanezt. Nyíltan, befő- í gadón, kompromisszum-készen és 2 kedvvel tenni a közös ügyért mindenkor gyümölcsöző és erősítő. No, de mégis mi a teendő, ha manipulációt, netán rosszindulatot érzékelünk? Érdemes tudni: mások ebbéli ténykedésének hatékonyságát általában saját magunk szabjuk meg. Érthetőbben: ha valaki átadja például a hatalmat saját megítélése fölött, túlzott mértékben vagy indokolatlanul hagyatkozik mások bólintására, véleményére, jóváhagyására, ne csodálkozzon, ha idővel önállótlannak, bizonytalannak, kiszolgáltatottnak gondolják. Célszerű átgondolni néhány kérdést. Először is ugyan ki ismerné nálunk jobban életünk paramétereit? Múltat, összefüggéseket, halmozódó tényeket, vágyott célokat, megvalósítandó álmokat, önnön képességeink és erényeink? Senki. Akkor pedig nálunk jobban senki nincs birtokában pontos információknak, ami adott helyzet, viselkedés, reakció, döntés megítéléséhez szükséges. Logikátlan hát (rajtunk) kívül álló „kinyilatkoztatását” szentírásnak venni. Vargabetű írásához vezet az is, ha csak mert értékesnek kívánjuk látni magunk, egyfolytában mások külsőbelső adottságaihoz méricskéljük sajátjaink. Ilyenkor ítélőképességünk szűkülhet, kizárólag jobbnak, rosz- szabbnak értékeljük a látottakat, holott nem véletlenül vesz körül minket ennyi gyönyörű árnyalat, amiket olykor megnevezni sem bírunk, csupán isszuk látványukat! Minek hát hiúnak avagy kishitűnek lenni az ember egyetlen kiragadott értéke, tulajdonsága alapján? Vegyük észre: alapos munkavégzésünk, türelmes szülők vagyunk, humorérzékünkkel derűt csempészünk a körülöttünk élők napjaiba, kiválóan főzünk, remek érzékkel intézünk ügyet, tornázunk, vezetünk, barkácsolunk, olvasunk, muzsikát hallgathatunk, kirándulunk, tisztán tartjuk otthonunk és másokét, embereket szólíthatunk meg az utcán - élünk! És most, és itt, és ez alkalommal! Ajándékozhatunk családtagnak, idegennek névvel, anélkül, adhatunk jót akkor is, ha épp szeplősek, túlsúlyosak, munka- nélküliek, egyedülállóak vagyunk! És létezik ember, aki ilyenkor is csodálatosnak lát minket, még ha mi még nem is látjuk őt... Butaság az örökös rivalizálás. Szilárd hitünk, bizodalmunk alapjává kell válnia: értékesek és szeretetre méltóak vagyunk, amint a többi ember is! Bizony nem közhely, sem lebecsülendő, hogy hasznára vagyunk városnak, országnak, ahol élünk, hozzájárulunk az emberi faj fönnmaradásához - óriási érdem! Ki-ki a maga tudása, helyzete szerint. Talentumával, gyermeke születésével, létével. Az önérvényesítési jogokról. Hogy másokét elismerjük, magunkét gyakoroljuk, tisztába kell lenni vele: az önérvényesítő ember „figyelme a valóságra irányul, a feladatra. Valamiért csatázik és csak akkor valaki ellen, ha feladatától el akarják téríteni, vagy teljesítésében akadályozzák. Csak altkor támad, ha védekeznie kell, de akkor határozottan. Másokban partnert lát az együttműködéshez. Olyan embert, aki tekintetét éppúgy a valóságra függeszti, mint ő. (...) Egész magatartását áthatja az a meggyőződés, hogy mindenki tévedhet, ő maga is. Amit megengedhetőnek tart a maga számára, megengedhetőnek tart mások számára is. Mentes minden intellektuális és érzelmi arisztokratizmustól” Végezetül az egyik legfontosabb, előző cikkünkhöz is köthető önérvényesítési jogról pár gondolat. Döntéseink megváltoztathatásának jogáról, s a látszólag logikátlan döntéshozatalról szólunk. A racionalitásnak jóval inkább mutatója a rugalmas alkalmazkodás, a hibáink belátására épülő megváltozott és újszerű döntés hozása, semmint a csökönyös ragaszkodás az egyszer kimondotthoz, a régihez, ami, meglehet az idő folyamán aktualitását vesztette. Ennek értelmében: Jogod van arra, hogy megváltoztasd a döntésed. Tiszteletben kell tartanod, ha valaki eg)' csak rá tartozó kérdésben, saját felelősségére hozott döntését megváltoztatja. Nincs jogod számon kérni, miért tette, hacsak döntése nem sérti valamilyen megállapodásotokat vagy’ közös érdeketeket.” Továbbá: Jogod van arra, hogy döntésed logikátlan legyen. Nincs jogod arra, hogy másoktól számon kérd döntésük logikáját, még kevésbé arra, hogy a saját logikádat rajtuk kérd számon.” A megyei kórház pszichiátriai osztályának vezető főorvosa, dr. Motika Dezső elmondta, az Oakwood-féle könyvben foglaltak sajnos több ponton éles ellentétben állnak a magyar valósággal. Nálunk jelenleg meg sem közelíti a mentális nevelés, a mentális kulturáltság azt a szintet, ami a fejlett országokban természetes. Hiányzik az óvodák, az iskolák pedagógiai programjából az effajta „szolgáltatás”. Ha a személyi feltételek adottak lennének is, anyagi fedezet nélkül e profil mégsem alakítható ki. Időben elkezdett szemléletformálás hiányában kellő és pontos ismeretekkel sem rendelkezik az emberek zöme a tanulmányokban említett témákról. Kívánatos lenne a pszichiáterek munkájának „előkelőbb helyre” való sorolása, munkafeltételeik kedvezőbbé tétele. Csak így állhatnának ugyanis megfelelő létszámmal képzett szakorvosok a hozzájuk forduló páciensek rendelkezésére. A WHO egészségdefiníciója szerint az egészség nem a betegség hiánya, hanem a testi, lelki, valamint a szociális jólét állapota. Mai válságos időnkben mind több a munkáját elveszített keserű és kétségbeesett személy. Ők, ha meghallják a szót: depresszió, nem a kilábalásra, a megoldáskeresésre gondolnak, elfogadván ezen állapotot a környezeti tényezőkre adott válaszukként a kétségbeesés, kilátástalanság dominál.. Szívesebben kezdenek szörnyülködni és ezer más orvostól kérni-követelni segítséget, semmint pszichiáterhez forduljanak. Nincsenek kialakult megoldási stratégiáik és csak a legvégsőbb esetben fordulnak pszichiáterhez, pszichológushoz. Ilyen körülmények között az Oakwood tézisek sokkal inkább jelentenek egy opümális, követendőelérendő állapotot, mintsem reális tényábrázolást. Nincsenek meg a korai mentális nevelés feltételei Fontos a megfelelő önértékelés
