Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)
2008-02-17 / 6. szám
2008. FEBRUÁR 17. ÉRDEKLI vasárnap 1 dését?- Persze, csak nem igazán értem érdeklődése indítékát. Ugyanis én nem készültem festőművésznek, vagyis nem átlagosságom, tehet- ségtelenségem okán lettem restaurátor, egészen pontosan tárgyrestaurátor. A képzőművészeti főiskolát is e szakon végeztem. Más kérdés, hogy festményekkel is foglalkozom... El szoktam mondani, hogy egyik főiskolai tanárom hangoztatta, hogy a tehetségtelen festőből lesz a jó restaurátor - mert nem akar alkotni.- Bucsányi Kálmánt nem hajtja az alkotási vágy?- Nem. Engem az kielégít, ha technikailag megoldom, amit az adott festő alkotott. Tehát a művet tiszteletben tartom, s nem javíthatom, nem jobbíthatom... A rend kedvéért hozzáfűzöm, egy-két ak- varellt magam is festettem, de nem eladásra, vagy ajándékozásra.- Miként lesz valakiből restaurátor?- Édesapám mezőgazdász volt, Keszthelyen végzett, majd gazdatisztként működött Kalocsán, az érsekségnél. Mivel korán meghalt, talán azért gondolta édesanyám, hogy én is mezőgazdasággal foglalkozzam. Ezért középiskolába Palánkra jártam. (Megjegyzem, én nem Kalocsán, hanem már Szek- szárdon születtem.) Leérettségiztem, de tudtam, hogy ez nekem nem megy. Legfeljebb egy olyan kutatóintézetet tudtam elképzelni, ahol halbiológusként ténykedhettem volna.- De hűtlen lett a halakhoz...- Szerencsémre. Dr. Gaál Attilával, a múzeum igazgatójával egyidősek vagyunk, s annak idején együtt sportoltunk. Ő már gimnazistaként bejárt a múzeumba, s különböző feladatokat vállalt az akkori igazgató, Mészáros Gyula megbízásából. Attila pedig engem patronált, így én is bejáratos lehettem a múzeumba. Kezdetben nem kaptam és nem is kértem fizetést, de mint említettem, 1962 végén státuszba vettek, s azóta vagyok itt.- Hűséges típus. Ez vonatkozik a sportra is? Ezt azért kérdem, mivel említést tett az atletizálásról, s azt is mondta, hogy éppen most jött haza családjával Ausztriából, a síelésből.- Középiskolás koromban a gerelyhajítás és a diszkoszvetés volt a sportágam, majd némi kihagyás után visszataláltam, s a veterán atléták klubjának vagyok a tagja. A kihagyott években is mozogtam: heti rendszerességgel úsztam, minden évben síel a család, de sokat és szívesen kirándulunk. Fontos, hogy az ember karbantartsa magát.- Bemutatja a családját?- Feleségem, Marika nyugdíjba vonulása előtt egy cég gazdasági vezetője volt. Két felnőtt gyermekünk van. Erika a gyermekpszichológián asszisztens, s szintén két gyermekük van: Dóri 13 éves, Bence pedig 9. Endre fiunk meós a Samsonite Kft.-ben. Nekik két fiúgyermekük van: Dávid ötesztendős, Barna még nincs két hónapos. Őt tavaly december 24-én hozta a Jézuska. Családunkban többen is festettek, festenek, például felmenőim közül is, de a bátyám és a felesége, sőt Endre fiam is. Ő a sárospataki Vass Albert pályázaton 3 díjat nyert, József Attila századik születésnapja tiszteletére meghirdetett címlappályázaton első helyezett lett.- Elárulja, min mosolyog?- Egy érdekes történet jutott az eszembe. Három éve felkeresett egy kereskedő. Megkért, hogy egy képet tegyek rendbe. A festmény látványa valósággal szíven ütött. Az igen nehéz ötvenes években mindenki eladott bármit, hogy zsírt, vagy kenyeret vásárolhasson. A szép kokottot ábrázoló kép valaha nagyapám - aki Kalocsán törvény- széki elnök volt - dolgozószobájában volt. Nyilván az említett okok miatt eladták, s most hazatalált. Közöltem a kereskedővel, ez a festmény innen nem megy el. Megvásároltam, pontosabban visszavásároltam.- Jól telt a téli kikapcsolódás?- Remekül. Nagy baráti társasággal voltunk a szokott helyen, így megtöltöttük a patak és fenyves övezte bérelt családi házat. A családunkból hatan utaztunk Ausztriába, Klagenfurt közelébe: a feleségem, a lányom, a vejem, két unoka és én.- Gondolom, a legtöbb restaurátori munkája emlékezetes, azért mégis azt kérem, hogy egy-két igen kiemelkedő, konstruktív „mutatványt" említsen.- Érdekes és nagy kihívást jelentett, amikor a Bogyiszlói úti ásatáskor ki kellett emelni egy avar égetőkemencét. A földbe süllyesztett, 4-4,5 köbméteres, közel száz mázsa súlyú kemencét úgy kellett kiemelni, hogy egyben maradjon és ne sérüljön. Az előkészítés volt a legrázósabb: a föld alatt be kellett csomagolni egy óriási deszkákból összeálló ládába. Hogy a súlyos építmény elváljon a földtől, alá kellett tolni a láda alját. De hogyan? Ki kellett találni a legmegfelelőbb technikai folyamatot, s még közben is improvizálni kellett. Hiszen az ilyen munkákra nincs recept, leszámítva az alaptechnikákat.- Nem esett szét a láda?- Hát ez az, hiszen szögelni, ütni nem lehetett, csavarokkal kellett összefogatni. Akkor jött a daru, kiemelte az óriási terhet, majd behozták a múzeumba. Itt kezdtünk számolgatni: vajon befér az ajtón? Minden megoldódott, majd következett a restaurálás.- Az égetőkemencét láthatjuk is itt a múzeumban.- így van... De érdekes volt az 1934-ben, Dunaföldváron, a göböl- járásból előkerült mamut felállítása is. Egyébként a feltáráson jelen volt az akkoriban kántor-tanító Sárdy János is. Miután a beszállították az ormányos jószágot a múzeumba, a kornak megfelelő technikával konzerválták, s olyan lakkot kapott, amitől barna színe lett a csontváznak.- De már nem barna, hanem csontszínű.- Nem, mert azt a lakkréteget eltávolítottuk róla. Egyébként a Velencei Charta előírja, hogy a konzerválásnak mindig visszafor- díthatónak kell lennie, hogy később a korszerűbb eljárást, módszert lehessen alkalmazni. így történt ez a mi mamutunk esetében is.- Térjünk vissza a mamut felállítására.- Amikor ide kerültem, az állat csontváza feküdt. Körülbelül 15 éve áll, egy vitrin üvege mögött. Ám gondot jelentett, hogy hiányzott az állat alsó lábszárcsontja. Elmentem Gyöngyösre, s az ott látható mamut csontjáról levettem a negatívot, majd elkészítettük a szükséges csontot.- Szerintem észrevehetetlen.- A szakemberek számára viszont nem. Ugyanis a képzőművészetben, de nálunk a tárgyaknál is mindig jól láthatóan jelölni kell a pótlást. A múzeumban nem szabad elfedni a sérülést. Mondjuk, ha egy képen van egy lyuk, akkor hordozónak kaphat egy kísérővásznat, majd a vastagságbeli különbséget fel kell pótolni, a restaurálást pedig úgy végezzük, hogy azt közelről észre lehessen venni. Viszont a gyűjtőkre ez nem vonatkozik, sőt... Ha észrevehető a pótlás, a javítás, az alkotás már kevésbé piacképes.- Mi a véleménye, hogy ha minden jól megy, újra festik és visszahelyezik a vasútállomás várótermébe Szabó Dezső alkotásait. Szóval „párti", vagy nem „párti"?- Mindenképpen párti vagyok. Véleményem szerint az való oda. Mondják, hogy naiv. Hát persze, hogy rraiv. De ez nem kizáró ok. Amúgy Szabó Dezső nagyon jó festő volt. Hozzáteszem, ha annak idején megjavították volna az állomás tetőszerkezetét, tehát nem ázott volna be, akkor menthető és restaurálható lett volna az eredeti, nekem és sokaknak nagyon tetsző alkotás. Szívből szurkolok az ügyért és a pályázatot nyert, tehetséges és felkészült, ugyanakkor visszafogott fiatalemberért, Tóth Gáborért. Szeretném, ha sikerülne! Ha a hiteles másolat ismét felkerülne a váróterem falára.- Ki kövesse Önt e hasábokon?- Abaházi Jánosné. Ő egészség- ügyi dolgozó volt, s úgy tudom, mozgásproblémával küszködött. A hasonló gondokkal, elsősorban gerincproblémákkal viaskodóknak létrehozott egy folyamatos foglalkozást. Kitanulta a vízi torna megfelelő formáját, s a főiskola uszodájába igen sokan járnak hozzá gyógyulásuk érdekében. V. Horváth Mária Fotó: Nagy Ági BEMUTATJUK! Jó, ha a restaurátor konstruktív improvizátor „A kevésbé jó festőkből lesznek a restaurátorok?” - tette fel a kérdést két héttel ezelőtt dr. Streicher Mátyás főorvos, a kórház ortopédiai osztályának munkatársa. Természetesen nem költői kérdésről van szó, hiszen van „címzettje”, mégpedig Bucsányi Kálmán, a Wosinsky Mór Múzeum restaurátora, akinek a nevéhez, illetve kezéhez számos figyelemre méltó munka kapcsolódik. A halk szavú, roppant kiegyensúlyozott férfiúval nem csak a munkájáról, hanem a sportolásról, családról, aktuális dolgokról, szóval sok mindenről beszélgettünk.- Megválaszolja az „elődje" kér-
