Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)
2008-01-13 / 1. szám
2008. JANUÁR 13. _________ÉRDEKLI vasAkÜp Íj BE MUTATJUK! Kafi, a nagy ínyenc a fotózás fogságában A karácsonyi ünnepek előtt beszélgettünk a Garay Gimnáziumban tanító dr. Vitayné Kovács Ildikó ének és egyházzene szakos tanárral, aki izgalmasnak, egyben jó témának tartja: miként lehet összeegyeztetni két nagyon különböző elfoglaltságot, azaz az újságírást és főszerkesztést a városközpontban működő borozó irányításával. Kapfinger Andrásról van szó, aki a Tolna Megyei Krónika főszerkesztője és a Papa borozó létrehozója. Andrással nyilvánvalóan tegeződünk, hiszen nagyon régóta ismerjük egymást, sok éven át dolgoztunk együtt a megyei lapnál, majd a Dátumnál, azután pedig a Szekszárdi Vasárnapnál.- Miután 1990 nyár elején megszűnt a Dátum, az egyetlen vidéken szerkesztett országos terjesztésű (szabadelvű) napilap, kis időre elváltak útjaink.- Jól emlékszem... te a Mai Naphoz kerültél, én pedig a Napi Világ- gazdasághoz szegődtem. Elég hálátlan feladatnak tartottam vidékről tudósítani egy országos lapot. Úgyhogy amikor a „Vasárnap” szóba került, az előző munkát abba is hagytam, s itt folytattam. Az én újságírói munkaviszonyom is folyamatos volt.- Mindenképpen mondjuk el az olvasóknak, hogy Takács Zsuzsi a párod, két gyermeketek van: Bálint harmadikos középiskolás, Bence pedig másodikos, mindketten a tolnai Sztárai Mihály Gimnázium diákjai. De folytassuk a lapokkal.- Már jó ideje foglalkoztatott egy megyei lap létrehozása, aminek konkrét megjelenési formája a Tolna Megyei Krónika volt. Még a '90- es évek közepén adtunk ki egy 58 oldalas megyei hetilapot, azonban nem érte el azt a példányszámot, amellyel ez a vállalkozásunk nyereségessé válhatott volna. Másfél év után átálltunk a Krónika ingyenes, 55 ezer példányszámú változatára, 13. évfolyamát éli a hetilapunk. Még a Szekszárdi Vasárnap idején egy népszerű vállalkozásba fogtunk: elindítottuk az Alisca Szépe szépségversenyt, amit jó időn át évente, ám ma már kétévente rendezünk meg. Az a tapasztalat, hogy a lányok nem az országos hírnév és a modell pályafutás reményében indultak a versenyen, hanem főként azért, hogy megmérettessék magukat - küllemükben, intelligenciájukban egyaránt.- És mi volt a szépségversennyel a ti célotok?- Egyszerűen kellemes programmal szerettünk volna szolgálni a szekszárdiaknak és a környékbelieknek. A '90-es években még újdonságnak számítottak az efféle programok, ezért vágtunk bele.- Tolnán laktok, viszont munkahelyeteket itt alakítottátok ki. Nem nyűg az ingázás?- Nem. Egyáltalán nem, hiszen ez nem távolság. Tolna olyan, mintha Szekszárd elővárosa lenne, rengetegen járnak be dolgozni a megyeszékhelyre. Egyébként a két város vezetői is elgondolkodhatnának a jövőt illetően ezen a kapcsolódási ponton. Hisz mi is több időt töltünk Szekszárdon, mint a lakóhelyünkön, vállalkozásaink idekötnek, adóforintjainkkal is a megye- székhely kasszáját hizlaljuk.- Megbeszéltük, hogy visszatérünk a lakásra, lakberendezésre stb. Tehát a „Házam a váram".- Az építőipari és lakáskultúra szakkiállítás, ami már Szekszárd Expo néven fut 13. alkalommal kerül megrendezésre idén is május 30.-június 1. között. Mindig nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a kiállításon megjelenő cégek zöme gyártó legyen, amely az érdeklődők számára újdonságot jelent.- Min mosolyogsz?- Javasoltuk egy szekszárdi cégnek, hogy vegyen részt az expón. Közölte, hogy ez neki nem piac. Majd a Balaton környékéről jelentkezett egy ugyanolyan profilú cég. A tulajdonos már pénteken délután két óra körül közölte velem, hogy ő már befejezte itt az érdemi ténykedést. Megijedtem, hogy összepakol és elmegy. Válasza az volt, hogy megkötött egy 25 milliós üzletet, azaz az említett szekszárdi cég önhibájából hoppon maradt. Számos érdekes eset történt, nem tudom, érdekli-e az olvasókat?- Naná, hogy érdekli.- Egy idős ember „dagadó” reklámszatyorral érkezett. Odament egy motorkerékpáros kiállítóhoz, s nézte a kínálatot, majd leparkolt egy járgánynál. Az eladó megemlítette neki, hogy „bátyám, szép ez a motor, de az a baj, hogy nagyon drága”. „Ezzel ne foglalkozzon fiatalember”, hangzott a válasz, s megvette a 2,5 millió forintos gépet, de csak azzal a feltétellel, ha az előtte - szintén a nylon szatyorból kifizetett - terepjáróra felrakják az unokájának szánt motorkerékpárt.- Ez tényleg jó történet... De az expón is remek műsor fogadja a látogatókat, akiknek sárközi márto- gatós kalácsot kínálnak.- Igen, igen... a decsi asszonyok hozzák a „téfölös bütköt”, és a műsort. Sajnos, a medinai sokác együttes - akinek szintén sokat köszönhetünk - úgy tudom, szinte már megszűnt. Nagy kár értük, mert évről évre óriási hangulatot produkáltak.- Voltak, vannak irigyeltek.- Soha nem foglalkoztunk ezzel. A mi időnket mindig a munka kötötte le. Ha nincsen expo, vagy szépségverseny, akkor vannak üzemi lapok, illetve könyveket szerkesztettünk.- Nem is akármilyeneket. Küllemükben és tartalmunkban egyaránt igényeseket, például a Vendégváró köteteket, a borkönyveket, s a megyéket bemutató „Bor, turizmus, gasztronómia" sorozatot - a te fotóiddal. Mikor kezdődött fotós pályafutásod?- Az első fényképezőgépemet tizenkét évesen kaptam. Legjobb gyermekkori barátom, Fodor Gyula - jelenleg az operaház koreográfusa - jóvoltából bejuthattam a balettintézet próbatermébe, majd megnézhettem a Diótörőt, sőt ott lehettem az Erkel Színházban Ella Fitzgerald estjén. Ekkor már valóban éreztem a fotózás „fogságát”. Szintén emlékezetes munka volt a Győri Balett előadásában Markó Ivánnal a Don Juan árnyékában című darab fényképezése, ezek a képeim Amerikába is kikerültek.- Csöppet sem bántó, inkább az elismerés szándékával említem ön- törvényűségedet. Minden lapnál kivívtad magadnak a kvázi függetlenséget, illetve a témaszabadságot. Már a Népújságnál kamionos fotós útra mentél számos európai országba.- Munkám során általában szabad kezet kaptam. Zsuzsival mi írtunk először - 1987- ben - a romániai falu- rombolásról, a forradalom idején (ez már a Dátumos korszak) többször kerestük föl Tőkés Lászlót - még Menyőben is, ahova menekülnie kellett. A mai napig nagyon jó barátságban vagyunk. De említhetném a prágai forradalom évfordulóját a rendszerváltás előestéjén, ahonnan szintén tudósítottunk. Munkám során valóban oda utazhattam, ahol olyan témát találtam - talán ráérez- tem - ami másokat is érdekelhet.- Mekkora a mostani lap- és könyvkiadó cégetek?- Mindenkit beleszámítva 34 embert foglalkoztatunk főállásban, vállalkozóként, kiskönyvvel... Kit hogyan.- A létszámba beletartozik a Papa borozója is?- Igen. Régi álmom valósult meg a borozóval. Amikor a hetvenes évek végén Szekszárdra kerültem, első kérdéseim egyike volt: Miért nincs borozó a város központjában? A város egyik vezetője azt válaszolta: „Mert itt mindenkinek van szőlője és bora, a városban söröznek az emberek”. Annak tiszta szívből örülök, hogy ma már a bornak más a helye, mint annak idején volt. Talán ehhez a könyveinkkel, a borkultúrával kapcsolatos számos - a város borászainak szakmai segítségével - megjelent cikkünkkel magunk is hozzájárultunk.- Kicsit elkanyarodtál...- Ja, a borozó. Örültünk az adódott lehetőségnek, s még a Garay tér átalakítása előtt megnyitottuk a borozót, magát az ingatlant pedig megvásároltuk. Száz fajta palackozott, kizárólag szekszárdi bort kínálunk. Háromféle folyó borunk van, amelyeket zárt acéltartályból - olasz rendszerű hűtőhordón keresztül - csapolunk.- Gyakran és szívesen főzöl a családodnak és a baráti társaságodnak egyaránt. Megköszönve a két receptet, megígérem, hogy egy más alkalommal közreadjuk olvasóinknak, mert sajnos itt már „beütött” a helyhiány. Az utolsó kérdés...- Rendben, tudom. Szeretném, ha dr. Streicher Mátyás főorvossal, a kórház ortopédiai osztályának munkatársával szakmájáról, az orvosi etikáról és az elhivatottságáról beszélgetnétek. Rövid ismeretségünk során azt tapasztaltam, hogy nagyon nyitott szakmájának újdonságaira, azt hiszem, rokonlelkek vagyunk. V. Horváth Mária Fotó: Nagy Ági
