Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)
2008-10-26 / 37. szám
2008. október 26 SZEKSZÁRDI Nem kell temetni az ökölvívást Halász Gábor révén újra van élet a szekszárdi edzőterem t Árnyékbokszolás. Egyre többen követik Halász Gábor mozdulatait A helyi vonatkozású sporthírek között alig, vagy egyáltalán nem szerepel az ökölvívás, mint tradicionális szekszárdi sikersportág. A látszat azt sugallja: 2005 tavasza, Rácz György tragikus halála a szekszárdi ökölvívás végét is jelentette. Bálint György Két év a pótolhatatlan űrt maga után hagyó, erdélyi származású szakember nélkül valóban a lenni vagy nem lenni, a vegetáció jegyében telt eL Jobbára csak papíron létezett a klub. A jelekből ítélve azonban most vége a megszűnéssel fenyegető kritikus időszaknak. Tessék csak úgy benézni hétköznaponként négytől hatig a sportcsarnok ökölvívó termébe: a serdülőtől a felnőttig tucatnyi sportoló árnyékol iskolázik, vagy éppen püföli a homokzsákot. A háttérben pedig Gyuri bácsi egyik legnagyszerűbb tanítványa, Halász Gábor figyel majd a rá jellemző türelemmel javít, magyaráz. Akkor hát mégsem kell megírni azt a nekrológot, mint a súlyemelés esetében. De vajon a látszat tükrözi-e a lényeget?- Akik rendszeresen járnak 2008 eleje óta, azok azért jöttek, hogy mielőbb komoly versenyeken indulhassanak - mondja Halász Gábor. A még mindig aktív profi versenyző több olyan lélekölő pillanatot is átélt az ellehetetlenülés időszakában, hogy bement az edzőterembe, s azt vette észre, hogy egyedül van, nem nyit ajtót rá senki. Aki valamit is tehetne - versenyző vagy vezető - az szedte a sátorfáját. A már negyvenedik profi mécsesénél tartó, sportágáért rajongó - civilben is makulátlan életvitelű - 30 éves fiatalember azonban nem adta fel a boksz szekszárdi megmentését. Nem szaladt fűhöz-fához kéregetni, sajnáltatni magukat. Úgy döntött, bele kell kezdenie abba az utóvédharcba, amit tanítómestere tett a szekszárdi ökölvívás feltámasztásáért a '90-es évek elején. Csapatot, illetve csoportot szervezett: kezdőkből középhaladókból, s olyanokból akik már nem úgy gondoltak a bokszra, mint versenysportra. Segélycsomag Perutektől- Van egy serdülőnk, két ifistánk, két juniorunk és két felnőtt versenyzőnk, akikkel ott akarunk lenni a magyar bajnokságokon. Már az idén a felben nőttön is - jelenti ki az edző, majc rögtön hozzáteszi: a helyzet stabilizá lódása az ökölvívás, a küzdősportot világából ismert idősebb Perutek Já nosnak köszönhető, aki felszerelési szerzett, több sikeres pályázatot is be adott, amiből azért „éldegélni” tud nak. Jövőre több forrásból talán eg) félmilliós költségvetés is összejöhet ami a versenyeken való részvételt le hetővé tesz - reménykedik Halász, aki tudatosan készül arra, hogy edző le hessen amellett, hogy egy menedzsel segítségével a cirkálósúlyban komoly gálákon részt vegyen.- Csinálom, amíg hívnak, amíg ka moly ellenfelekkel szemben mérkőz hetek rangos gálákon. Mint például legutóbb Lengyelországban, tízezer néző előtt, vagy Németországban, az Universum gáláján, ahol egy Erdei Zsolt alkatú és kvalitású némettel bokszoltam. Egy nyílt meccsen, a 8. menetben mondvacsinált sérülés miatt léptetett le a bíró, amit igazán sajnáltam.- A versenyzés élménye mellett már nagyon várom az a pillanatot, amikor edzőként, egy általam treníro zott fiatalt hallatlan boldognak látom azután, hogy megnyert egy országos bajnokságot. Ezért dolgozunk, s nem azért, hogy valakikből ideje korán már pénzt hozó profit faragjunk. To- borzókra járok, figyelem a gyerekeket, s a sportág iránt érdeklődőket elhívom a sportcsarnokba. Az ajtónk nyitva áll. Visszapillantó tükör KOSÁRLABDA. Megszerezte idei első győzelmét az Atomerőmű-KSC Szek- szárd A-csoportos női kosárlabdacsapata. Négy vereséget követően a fővárosi Vasas-Csata ellen hazai pályán 3 ponttal győztek Újhelyi Gábor tanítványai (7067). A KSC legeredményesebb dobói a 15 pontos ukrán Jevtusenko és a 13 pontos amerikai Wilson voltak. LABDARÚGÁS. Újra, ezúttal idegenben nyert a Szekszárdi UFC az NB III Drá- va-csóportjában. A Kniesz-gárda Somogybán, a Kaposvári Rákóczi második csapatának otthonában nyert 2-1- re, s ezzel a tabellán feljött a második helyre. A gólokat Vituska és Horváth Ervin szerezték. KÉZILABDA. Nyolcgólos vereséget szenvedett az UKSE Szekszárd veszprémi kirándulása során a női NB I/B hétvégi fordulójában. A helyi Beton KC ezúttal valóban kemény volt, és 30-22- vel hozta a meccset. A vendégeknél Fauszt Éva volt a legeredményesebb, aki egymaga 12 gólt jegyzett. A sajátos nevelési igényű tanulók számára október 15-én Dombóváron megrendezett megyei atíétikabajnokságon az 5. számú Általános Iskola gyógy pedagógiai tagozatának 15 fős csapata nagy szerű szerepelésével 10 arany, 14 ezüst és 3 bronzérmet szerzett. A versenyen két korcsoportban összesen mintegy 150 diák vett részt a szekszárdi mellett a paksi, dunaföklvári, bátaszéki, mözsi, iregszemcsei és dombóvári speciális iskolából Az Ötös iskola tanulói különösen az ügyességi számokban (magasugrásban, súlylökésben, távolugrásban, kislabdahajításban), illetve váltófutásban jeleskedtek. Megyebajnokok lettek: Varga Tímea (súlylökés), Lendvai Tímea (200 m), Csepella Zoltán (magasugrás), Takács Zoltán (kislabdahajítás, távolugrás), Csurár Szintia (magasugrás), Balogh Andrea (kislabdahajítás), Keresztes Attila (súlylökés), Csurár Rómeó (kislabdahajítás, magasugrás). Felkészítő pedagógus: Schönhardt Jánosné testnevelő. • K. E. Téli teremtorna December 6. és 2009. február 8. között immár XVI. alkalommal rendeznek téli teremlabdarúgó bajnokságot a szekszárdi városi sportcsarnokban Az V. Már-Ker - Horváth Sport kupa - a november 10-ig lezáruló nevezésektől függően - két csoportban, csoportonként 8-10 csapattal indul a korábbinál rövidebb, egyfordulós alapszakasz és rájátszás, illetve a helyosztók során mérhetik össze erejüket az együttesek. A csapatonkénti 50 ezer Ft-os nevezési díj tartalmazza az adott gárda összes mérkőzésének költségeit (a terem használati díját, világítást, öltözőhasználat és fürdési lehetőség), de nem tartalmazza a játékvezetői díjat (1800 Ft/meccs). A kupában csak azon csapatok vehetnek részt, akik a technikai értekezleten (november 17, hétfő, 16,30 óra) a nevezési díj befizetésének tényét igazolják/vagy a helyszínen befizetik. A nevezési lapokat a Szekszárd Városi Sport- és Szabadidőközpont (7100 Szekszárd, Keselyűsi u.3.) címre kell beküldeni, vagy a sportcsarnok titkárságára leadni. Tíz arany a megyebajnokságról