Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)
2008-10-19 / 36. szám
2008. október 19. SZEKSZÁRDI AZ ELMÚLT HÉT (SPORT)EMBERE Horváth Ervin mesterhármasa c Horváth Ervin már nyolc gólnál tart az idényben A történet, mondhatni tipikus, de mégsem az. Bálint György Adott egy a húszas éveinek elején járó fiatalember, aki Tolnán a megyebajnokságban középpályásként rugdossa a gólokat. Megkeresi az NB III-as Szekszárdi UFC három évvel ezelőtt Elsőre nemet mond még, de másodikra - amikor a Szekszárd éppen a megyébe csúszik vissza - igent mond. Mert többre, másra, jobbra vágyik. Az NB Ill-ba, s új klubjával el is jut oda. Mi ebben a nem tipikus? Az, hogy a megyéből kiemelkedők, de a nagycsapatok számára már nem érdekes focisták ilyen esetben általában a fizetős csapatokat választják. Az UFC pedig még mindig nem az! Persze, aki fejlődni akar, s nem jelentkezik nála egzisztenciális kérdésként a futball, az a Szekszárdot választja. Horváth Ervin ebbe a kategóriába tartozik. Megküzdött ezért, a Marcali VSE elleni mesterhármasért az 5-0-s szekszárdi győzelemmel végződő hazai mérkőzésen.- Nem volt bérelt helyem, a középpályán túlkínálat volt a csapat háza táján, meg kellett küzderjem a csapatba kerülésért - mondta a civilben nyomozóként ténykedő, s az edzésmunkát ehhez a teljes embert kívánó hivatáshoz igazító, céltudatos 26 éves fiatalember. - Különösen tavasszal, amikor sérülések is hátráltattak, de sikerült visszajátszanom magam a csapatba.- Új szerepkörben játszik, afféle klasszikus centerként. Ez azért nem volt magától értetődő.- Nem, de a szükség produkálta. Két támadó, a gólzsák Hencz Balázs és Csende Roland is távozott az együttestől, és Kniesz Mátyás edző feltolt középcsatárnak, ami izgalmas kihívás volt, de jelentem: remekül érzem magam ebben a szerepkörben. Ezzel a mesterhármassal - életem első triplájával - már nyolc gólnál tartok.- A másodikra még sokáig emlékeznek majd a csapat törzsszurkolói.- Nem volt más választásom, mint a megcsúsztatott labdát a kapunak háttal állva, ollózva játsszam meg, különben a kapus simán elüti előlem. Az első és a harmadik remekül előkészített, a széleken végigvitt akciók után született, csak érkeznem kellett. Többen kérdeztek: mi lesz a két gólfelelős távoztával az UFC-vel? A válasz egyelőre Horváth Ervin, akiben a „feltaláló”, a napokban az 50. születésnapját ünneplő Kniesz Mátyás is nagyon hisz.- A távozók után egy kimondott támadó futballistánk maradt a csapatban, így egy új szerkezetet hoztunk létre. Ervin kellőképpen robosztus, ha kell, agresszíven visszatámad, ha kell, megtartja a labdát. Három, ebben az osztályban átlagon felüli gyorsaságú játékosunk van a középpályán, akik a védelem mögé kerülnek, így Ervin garantáltan foglalkoztatva lesz a hátralevő meccseken is - bizakodott a születésnapi győzelem után az edző. Buszok indulnak a hőgyészi futóversenyre A Sportélmény Alapítvány október 21-én, kedden két buszt indít Hő- gyészre a Baron von Twickel Mezei- futó Versenysorozat első versenyére. A buszt mindenki igénybe veheti, aki rajthoz áll a versenyen. Mindkét busz ugyanakkor indul - 13 óra 20 perckor a Lidi áruház előtti buszmegállóból és együtt halad. Fel lehet szállni 13:30-kor a Dienes Valéria Általános Iskola tornaterménél (a Vasvári utcában), B/tO-kor a főiskola előtti buszmegállóban, és 13:45-kor az újvárosi buszmegállóban. A buszok a verseny befejeztével indulnak vissza Szekszárdra. A második viadalnak november 9-én az őcsényi repülőtér ad otthont, a befejező versenyt pedig a szekszárdi városi sportpályán rendezik meg november 15-én. tel ríMsatl íj Píjjjáj^íjjjjíj iltoiiittiÉlii«) ■ VúTó'iíjuj 1KJ4 LJÍ’íJJiJj Ajánlataink: • Alkalmi ruhák, kosztümök • Őszi jellegű utcai kosztümök • Női nadrágok, felsők ; • bélelt, béleletlen blézerek, irhakabátok KAST VÁLASZTÉK, KALAP. SAPKA. SÁL KESZTYŰK | Várjuk az érdeklődőket! Visszapillantó tükör KÉZILABDA. Megszerezte második idegenbeli győzelmét az UKSE Szekszárd NB I/B-s női együttese, amely 25-24-re nyert Kozármislenyben. Az UKSE legjobbja a kilencgótos Fauszt Éva, és az ezúttal nem csak a védkezésben jeleskedő, 7 találatot jegyző Hegyi Zsuzsa volt. KOSÁRLABDA. Negyedik bajnoki mérkőzését is elvesztette az Atomerőmű- KSC Szekszárd A-csoportos női kosárlabdacsapata. A Szolnoki NKK otthonában csupán egy ponttal (77-76). vesztett Újhelyi Gábor együttese. A mérkőzés végeztével a játékosok és a csapatvezetése aúolerálhatatlanul egyoldalú bíráskodást nevezték a vereség fő okának, amit a mérkőzés statisztikai lapja alá is támasztott. A Szekszárd legeredményesebb játékosa a 18 pontig jutó ukrán Jevtusenko volt, a saját nevelésű Bálint Réka 17 egységig jutott. ÍNYENCEKNEK - másképpen a hitről R. 0. F. C. (Reach Out For Christ) Ausztrál Gyülekezet Színvonalas, modern előadások - aktuális témák - új élmények n T\ Legyen On is részese egy alkalommal o nemzetközi sikertörtéhetnékl Helyszín: R.O.F.C. előadó terem Szekszárd, Flórián u. 5. (a Zsuzsa csempebolt alatt) Időpont: Minden szombaton 15 órától