Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)
2008-06-01 / 21. szám
SZEKSZÁRDI asárnap FELHÍVÁSOK 2008. JUNIUS 1. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a Szekszárd Önkormányzat 7/2002. (IV. 29.) rendeletében foglaltak alapján pályázati felhívást tesz közzé az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatására A pályázaton részt vehetnek Szekszárd Megyei Jogú Város közigazgatási területén lévő társasházak lakóközösségei, amennyiben megfelelnek az ugyanezen a címen kiírt LFP-2008-LA-2 kódszámú miniszteri pályázatnak, ami letölthető a www.emi.hu internetes honlapról. Az önkormányzat a fenti célra a 2009. évi költségvetésében 10 millió forintot különít el. Az elnyerhető önkormányzati támogatás maximum a bekerülési költség 10%-a. Nem igényelhető támogatás azon társasházak, lakásszövetkezetek részére, amelyek a jelenlegi pályázattal hasonló - energiatakarékosságot célzó központi - pályázathoz már kaptak önkormányzati támogatást. Az elbírálás szempontrendszere: az épületek életkora, a pályázattal érintett lakások száma, a tervezett fajlagos energia-megtakarítás mértéke, a beruházás gazdaságossága. A pályázat benyújtási határideje: 2008. június 30. A pályázatot a felhívásban közölteknek megfelelően egy eredeti és egy másolati példányban Szekszárd MJV Polgármesteri Hivatal, Műszaki Iroda (7100 Szekszárd, Béla király tér 8.) címre kell megküldeni, illetve eljuttatni. A teljes pályázat szövege a www.szekszard.hu honlapon, pályázatok címszó alatt érhető el. Részletes felvilágosítást Sáth József energetikus ad a 74/504-104-es telefonon. MEGHÍVÓ 2008. június 4-én, szerdán 18 órakor a Béla téren, az Országzászlónál a történelmi egyházak képviselőinek részvételével TRIANONI MEGEMLÉKEZÉS lesz a 88 évvel ezelőtti nemzeti tragédiára. Beszédet mond Wittner Mária 1956-os hős, valamint Horváth István polgármester Az emlékműsorban közreműködik többek között a Bartina zenekar, Dicső Zsolt, Szekeres Imre Gyula „Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják, de miről a nemzet félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz s mindig kétséges." Deák Ferenc Egyéb meggyőződésünktől függetlenül legyünk együtt e nemzeti gyásznapon! Felelős szervezők: Szekszárdi Védegylet és a Trianon Társaság AKCIÓS RUHAVÁSÁR! • ÖLTÖNYÖK 42-70 méretig 14 800-16 800 Ft-ig • FÉRFI SZÖVETNADRÁGOK 4 900-5 900 Ft-ig 46-70 méretig • SPORTZAKÓK 8500 Ft-tól • AKCIÓS ZAKÓK 5000 Ft • AKCIÓS ÖLTÖNYÖK 6900 Ft • FÉRFI SZÖVETMELLÉNY 1000 Ft • NYÁRI nadrágos és szoknyás KOSZTÜMÖK 9800-12 800 Ft-ig • BLÉZEREK 5000-7800 Ft-ig • Nyári blúzok, halásznadrágok, szoknyák, vászontermékek KEDVEZMÉNYES ÁRON AMÍG A KÉSZLET TART, CSAK 1 NAPIG! SZEKSZÁRD, Babits Mihály művelődési központ, Szent István tér 10. (MOZI ELŐTERE) JÚNIUS 4., SZERDA 8-15 ÓRÁIG EKF-fórum Szekszárdon 2008. június 3-án, kedden 18 órakor a Polgármesteri Hivatal (Béla király tér 8.) dísztermében FÓRUMOT RENDEZNEK a „Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa” programról. Mészáros András főigazgató ismerteti a programot és a partnerségi lehetőségeket, majd konzultáció keretében válaszol a kérdésekre. A fórumra minden érdeklődőt szeretettel várnak. A Tolnatáji Szövetség és a Közösségi Kezdeményezések Szakmai Támogató Hálózata tisztelettel meghívja Önt és munkatársait Rajtunk (is) múlik! A helyi közösségek és a társadalmi részvétel fejlesztése szakmai tanácskozásra 2008. június 4-én, 10 órától a Babits Mihály Művelődési Ház és Művészetek Házába (Szent István tér 10.) 10.00: Köszöntőt mond Halmai Gáborné, a szövetség elnöke 10.15-12.00 A társadalmi részvétel (mibenléte, fajtái) és jelenlegi helyzete A részvételi demokrácia növekvő indokoltsága, és ebben a helyi társadalom, önkormányzat és a közművelődés szerepe Konzultáció 12.00-12.30: büféebéd 12.30-14.00: A KÖZTÁMHÁLÓ bemutatása (közösségfejlesztés, hálózat, műhelymunka, honlap, PAROLA) Tájékoztatás a kompetencia alapú - és a felnőttoktatás sajátosságait figyelembe vevő - 120 órás közösség- fejlesztő képzésről, az egyes modulokról és az elérhető diplomáról. Konzultáció Előadók: Dr. Vereség Ilona, a Közösségfejlesztők Egyesületének elnöke Varga Máté, a Civil Kollégium Alapítvány ügyvezetője Kérjük, részvételi szándékát június 2-ig jelezze, az alábbi címre: e-mail: jogabi@tolna.net, telefon: 06-30/410-9899 Önkéntesek Napja Szekszárdon a Mentálhigiénés Műhely Önkéntes Központ Szekszárd szervezésében 2008. június 7. 9 óra PTE-IGY Gyakorló Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda kerítésének renoválása Helyszín: Mátyás Király utca 5. 10-13 óra között Zenés-táncos program Helyszín: Luther tér 10 óra Önkéntesek Napja megnyitója Megnyitja: Pócs Margit, a Mentálhigiénés Műhely elnöke 10.30 óra Önkéntesek fájának avatása Horváth István Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármestere 9-13 óra között 11.00 óra PTE ÍGY Gyakorló Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda modern- tánc-csoportjának bemutatója 11.30 óra Keszthelyi Krisztina és csapata- ének 10-13 óra között bemutatkozik: Herczig Zsófia textilművész segítségével nemezelés, gipszből festéssel, szalvétatechnikával képek, emléktárgyak készítése Polip Ifjúsági Iroda - Szemem Fénye Alapítvány - Mentálhigiénés Műhely Önkéntes Központ Szekszárd - T. M. Civil Szolgáltató Központ A látogatók kipróbálhatják, beülhetnek mentőautóba, tűzoltóautóba és rendőrautóba (vagy rabszállítóba)! A jó hangulatot folyamatosan az IKT - Igor Karaoke Time biztosítja! FELHÍVÁS A Mozgássérültek Tolna Megyei Egyesülete kirándulást szervez Mórahalomra 2008. június 10-én, kedden. Indulás 6.30 órakor a Gemenc Hotel parkolójából. Részvételi díj: 2100 Ft/fő. Jelentkezni lehet - a részvételi díj befizetésével - az egyesület Dózsa Gy. u. 1. szám alatti irodájában, hétfőn és szerdán. Érdeklődni lehet a 74/510-780- as telefonszámon lehet. KEDVES DIÁKOK! Jó állapotban megőrzött, használt tankönyveiteket SZEKSZÁRDON, a Mészáros Lázár u. 7. szám alatti KÖNYVKUCKÓ-ban átvesszük könyvutalványért minden péntek délután. Rendelhető bármilyen könyv, tankönyv, akár az interneten is. Telefon/fax: 74/510-797 Mobil: 30/93-79-204 E-mail: tankonyv@terrasoft.hu Honlap: www.tankonyvker.hu ELEKTRONIKAI HULLADÉK INGYENES átvétele „Védje környezetét, teremtsen munkahelyet!” SZÁLLÍTÁST VÁLLALUNK! ÁTVEVŐHELYEK: Szekszárd, Rákóczi u. 19. Bátaszék, Köves u. 8. KT-Dinamic Kft. Rehabilitációs Foglalkoztató Tel.: 74/315-103