Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)
2008-03-07 (03-09) / 9. szám
W W ~~ ~ S7FKS7ÁDni 2008. MÁRCIUS 7. HÉTRŐL HETRE VASÁRNAP 7/ Céltalan hajósnak nem kedvez a szél Találkozóra hívta partnereit a Növény Zrt. Exkluzív találkozóra hívta idén is partnereit a Szekszárdi Növény Zrt. A Babits Mihály művelődési központban megtartott találkozón a cég vezetői mutatták be az 1994-ben alakult vállalkozás történetének főbb állomásait, eredményeit és jövőbeni terveit. A céget 1994-ben alapította dr. Csíbor István (képünkön), aki KSZE-s munkahelyét otthagyva indult új utakra, és olyan, akkor még egyedinek számító kiszolgálással, mint a 24 órán belüli és értékhatár nélküli házhoz szállítás, hamar partnerekre talált a városban, majd a megyében, aztán Baranya, Bács-Kiskun, Fejér és Somogy megyékben is. Csíbor István szerint vállalkozása sikerének talán az a kulcsa, hogy a jól kiválasztott és képzett szakemberek megfelelő motivációval végzik munkájukat, a cég mindig is olyan termékkínálattal és kiszolgálással kereste partnereit, amellyel megelőzte a konkurenseit. Ilyen például az a költségelemzési rendszer, amelynek segítségével a vásárlók pontosan tudják, hogy a növényvédő szereket, milyen dózisban, milyen gyakorisággal kell alkalmazniuk a hatékony kezelés érdekében, és ezeknek a költségeit is pontosan kalkulálni tudják. A Szekszárdi Növény Zrt. ma már a növényvédőszer-piac - a KITE és az 1KR után - harmadik legnagyobb cége, de a több lábon állás jegyében jelen van a vetőmag- és a terménykereskedelem piacán is, árbevételét tekintve pedig 2007-ben meghaladta a 6 milliárd forintot. A cég pontosan meghatározott minőségpolitikával - gyorsan és pontosan teljesítek - végzi a napi munkáját, a cég munkatársai - ma már 21 fő dolgozik a zrt.-nél - elkötelezett kollégák, akik azonosultak a cég filozófiájával. A Növény Zrt. a közeljövőben saját telephelyre költözik, a 6-os út, az M9-es út és az épülő M6-os autópálya közötti területen hamarosan elkezdődik annak a 9,5 hektáros Bioráma-parknak az építése, amely több létesítménynek is - köztük egy gazdaboltnak -, és a cég székhelyének is otthont ad majd. Csíbor István szerint a jövőt illetően egy közmondást idézett, mely szerint „a céltalan hajósnak nem kedvez a cél”, azaz a Növény Zrt.-nek mind rövid, közép és hosszú távra is megvannak azok a fejlesztési tervei, amelyekkel a cég a térség jelentős cége maradhat, illetve olyan új területeken is sikereket érhet majd el, mint a bioenergia, illetve a zöldség- és a gyümölcstermesztés. Ezekre már csak azért is szükség van, tette hozzá némi mosollyal, mert a cég dolgozóinak átlagélet- kora 35 év. A cég a partnertalálkozó szervezésében is kiemelkedőt nyújtott, hiszen azon nemcsak a szakmáról esett szó, maradt idő a kötetlen eszmecserére, jutott táplálék mind a testnek, mind a szellemnek. A találkozó résztvevői a délután zárásaként a soproni Petőfi Színház előadásában a Janika című előadást nézhettek meg. -glHatalmas siker a diszkógálán Emlékek szabadesésben Az elmúlt hétvége a könnyűzene és a disszkó ünnepe volt Szekszárdon. A városi sporcsarnok megtelt, a 15 év után újra disc jockey-ként színpadra lépő Kindl Gábor nevével fémjelzett programon, ahol nem volt hiány a sztárokból sem.- Számítottál erre, hogy ilyen sokan lesznek kíváncsiak a neveddel meghirdetett programra?- Bevallom őszintén, hogy nem, bár a jegyelővétel már előre jelezte a sikert - mondja Kindl Gábor, az est házigazdája. Bárhová mentem, mindenhol a közelgő programról kérdeztek, óriási volt a várakozás és az elvárás. Tudtam, hogy ennyi idő után csak profi módon összeállított programmal állhatok a közönség elé.- Milyen átélni egy ilyen sikeres fogadtatást?- Nem lehet szavakban kifejezni ezt az érzést, egyszerűen fantasztikus. Mielőtt felmentem a színpadra, elsötétültek a fények, a közönség sikoltott és fügyült, mint egy koncerten. Álltam a színpad mellett és nem akartam elhinni, hogy ez nekem, illetve ennek a programnak szól. Felmentem a színpadra és alig tudtam megszólalni. Most is beleborzongok, annyira jó volt.- Mi a diszkód sikerének titka?- Sok összetevője van. Nagyon sokan vágytak már egy ilyen programra. Éreztem, hogy ez az egész valami miatt, abban a pillanatban mindenek felett állt. Ahogy megszólalt a zene, rögtön ellepték a színpad előtti területet a táncolók és ez így volt órákon át. A fantasztikus hangulat mindenkire átragadt. Az est közreműködő sztárvendégei is átérezték ezt és mindenki a tudása legjavát adta. Másnap többen közülük is felhívtak és csodálkoztak azon, ami itt történt. Csak felső fokon beszélhetek arról, hogy milyen csodálatos közönség jött össze. Nagyszerű volt látni, hogy a sokféle ember, most együtt mindent - pártállást, származást, beosztást - kizárva együtt szórakozik. Az sem jellemző ma, hogy a szülők és a fiatal felnőtt gyerekeik együtt szórakoznak, de ide együtt érkeztek és nagyszerűen érezték magukat.- Kaptál visszajelzéseket?- Az interneten azonnal megjelentek a vélemények. Az üzenőfalakra és az én e-mail címemre még ma is folyamatosan érkeznek a gratulációk és a köszönetek. A Pbtel TV jóvoltából az egész világon láthatták a szekszárdi sportcsarnokban zajló eseményeket és folyamatosan nagy számban kapcsoltak az élő online adásra, hogy velünk lehessenek.- Lesz folytatás?- Sokan kérdezik és kérik, hogy legyen, de egyenlőre nem tudom, nem gondolkodom ezen, mert még nagyon közeliek az események, az elmúlt hétvége hatása alatt vagyok én is. Nem Szekszárdon születtek, mégis kötődnek városunkhoz, hiszen édesanyjuk, Jaszenovics Ágnes hosszú időn át itt élt. A Művészetek Házában kiállító Stiller- Luzsicza Ágnes képzőművész (Budapest, 1953.) és Luzsicza Lajos Árpád grafikusművész (Tatabánya, 1949.) már gyermekkorában megismerhette az alkotás örömét. Művészcsaládban nőttek fel, édesapjuk az elismert festőművész, Luzsicza Lajos (Érsekújvár, 1920.-Budapest, 2005.), akinek műveiben az élmények ereje fontos szerepet kapott. A Luzsicza-tesvér- pár témavilágának lényeges eleme az emlék. A földszinten kiállító Luzsicza Árpád Lajos az oszlopmotívumra építi képeit. Az oszlop, amelynek előbb volt kultikus, mint építészeti tartóelem szerepe, itt emlék a stabilitást adó cölöpökre épült Velencéből, ahol lépten-nyomon rudak ágaskodnak a csatornák vizéből, eget és földet összekötő, gyakran a felhőkig érő oszlopok. Ez a meghatározó emlék a lagúnák városából, amelyet számos változatban dolgoz fel a művész, szilárdan magasodik ki az egyensúlyt sugalló, stabil geometrikus formákból, két kört összekapcsoló egyenes vonalból létrejövő elemek szabad áramlása, hullámzása, örvénylése közepette, míg eljut a játékos gyermekkorig. Stiller-Luzsicza Ágnes az emeleten látható nagy méretű festményein nem csupán a játékosság, a gyermekjátékok jelennek meg, de a személyes, családi emlékek figurái lépnek elő, sejlenek fel erős expresszivitással, a színek kifejezőerejét felhasználva. A megélt eseményeket az egyik vásznon a képbe épített „fotó” dokumentálja. Itt valós nagyságban jelennek meg az emberi alakok, akiknek arca, tekintete máshol falméretűvé növekszik. Luzsicza Ágnest azonban a geometrikus alakzatok, a tömegvonzás, a test a saját súlya által létrejövő szabadesés egyenletesen gyorsuló mozgása, és a szürrealista víziókban megjelenő lebegés, ennek ellentéte is foglalkoztatják, és a humor sem kerüli el műveit. Stiller-Luzsicza Ágnes és Luzsicza Lajos Árpád kiállítása március 29-ig tekinthető meg a Művészetek Házában. K. E.