Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)
2007-09-30 / 31. szám
2007. SZEPTEMBER 30. ANNO , SZEKSZÁRDI VASARNAP ÓDON DERŰ 213. Kis világ, Ahogy az ember elnézegeti a múlt híreit, óhatatlanul pletykálni támad kedve, hiszen zavarában szinte elmosolyodik, hogy a mi kis világunk mi mindennel nem volt kapcsolatban. Sejthetjük, 1622. október 4-én mennyit ért az a királyi szó, amely megengedte Győri István szekszárdi apátnak, hogy visszaszerezze javait, a három világrészen terpeszkedő török birodalomtól és azoktól a végvári tisztektől, akik kereset-kiegészítésül kapták. Potom 190 évre rá az első férfi, aki a feleségétől lett híres - mert ki tartja számon szülöttünket, Déry Istvánt, de ki ne ismerné Dérynét?! - számtalan fordítása közül A fösvény atya és a pazarló fiú című vígjáték Lembert királyi udvari színjátszó után Miskolcon 1832. október 6-án, majd hamarosan Debrecenben került színre. Ma már fogalmunk sincs, ki is lehetett a derék művész, mindenesetre vándortársainak némi kenyeret bizonyosan adott. Alig 110 éve ajánlották számvevői javaslatra a megyei közgyűlésnek „próbául egy írógép beszerzését”, úgy vélve, „ha beválik, beszüntetik nagyvilág a költséges és ósdi kőnyomda használatát”. Pár nappal ezelőtt még a régi módszer megmaradásáért küzdöttek: három borellenőrző bizottság alakult, „hogy a mesterséges borok gyártását megakadályozzák”. Más vidéken végzett munkájukról olvashatunk - napjaink sajtójában... Egyébként ne politizáljunk: Virág Ferencet épp emiatt mentették föl kápláni munLengyel Pál inas korában (Zelesnyi pécsi fotográfus csoportképéről) kájából, s ment vissza Pécsre, hogy aztán kerek 25 múlva, 1922- ben kinevezett plébánosként térjen vissza. Amikor újra Baranya székhelyére szólította a kötelesség, már a püspöki székbe ülhetett. Tíz évre rá, 1932. október 4-én elhunyt Lengyel Pál eszperantista, aki nálunk inaskodott, 1897-ben visszajőve kis nyomdát nyitott, s pár év múlva világlapot adott ki. A Lingvo Internacia meg az eszperantó világszerte meghirdetett pályázatán elért harmadik díja oly híressé tette, hogy a nyelv szövetsége párizsi nyomdája technikai igazgatójává nevezte ki. Innét aztán az első világháború alatt internálták ama híres fekete kolostorba, amelyet Kuncz Aladár 1934-ben megjelent regényéből ismerhetünk. Lengyel halála előtt néhány nappal, október 1-jén kormányt alakított - s először a történelemben rádiószózatot mondott - Murga szülötte, Gömbös Gyula. Már 1933. január 21-én Szekszárd díszpolgára lett, ugyanis (Vendel István polgár- mestert idézve) „kitörölhetetlenül írta be nevét a város történetébe azzal, hogy Szekszárdra az oly sokat óhajtott honvédségi helyőrséget telepítette”. Ekkor még hirdeti az igét az 1947 októberében Cleveland-ben elAz agárdi postakürt (Garay Ákos rajza Bodnár kötetéből) hunyt Gerenday László - egy jeles Garay téri kapualj és ház évek óta keresi a márványtáblát, hiszen itt született a főszolgabíró fiaként. Talány, hogy református lelkész létére miért szolgált évekig a francia idegenlégióban, de fennmaradt no- velláskötetei erről is szólnak. Ekkora utakról aligha álmodott az agárdi postakocsis, akit versbe Bodnár István, képbe Garay Ákos formált. „Eshetik, a szél dudálhat, / Összedőlhet fél világ, / Úgy délután pont háromkor, / Egy hamis C fülbe vág.../ De te azért ne neheztelj, / Kegyelettel tűrve tűrd / Múltból egy kis romantika: / Az agárdi postakürt.” Lanius Excubitor Tíz hét alatt középfokú nyelvvizsga Interjú a főiskolás Szekeres Georginával- Kedves Gina, sokan nem hiszik el, hogy lehetséges ilyen gyorsan állami nyelvvizsgát tenni, méghozzá előtanulmányok nélkül. Kérem mondja el, hogy sikerült elérnie ezt a nem mindennapi eredményt!- Valójában én sem gondoltam, hogy képes leszek rá. Volt már egy nyelvvizsgám, s ahhoz bizony hosszú évekig gyűjtögettem a tudást s a bátorságot, mielőtt belevágtam.- Tavaly nyáron viszont az egyetemi vizsga- időszak után, július elején egy egészen új nyelvet kezdeti tanulni, s szeptemberben sikeres középfokú C nyelvvizsgát tett, ráadásul egyéni tanulással, tanári segítség nélkül. Igaz?- Valóban így történt. Egy ismerősöm javasolta, hogy próbáljak ki egy új nyelvtanulási módszert, amelynek segítségével ö néhány hónap alatt levizsgázott angolból. Ez felkeltette az érdeklődésemet, és vásároltam egy tananyagot. A módszer a Kreatív Nyelvtanulás, melynek kidolgozója Gaál Ottó, aki 27 középfokú állami nyelvvizsgájával a nyelvtanulás egyéni bajnoka Magyarországon.- Mitől más és mitől ilyen sikeres ez a módszer? Tudtommal ugyanis megtalálható a Miniszterelnöki Hivatalban, a Külkereskedelmi Főiskolán, a világbajnoki és olimpiai ezüstérmes női kézilabda-válogatottnál, az úszóválogatottnál, a magyar bíróságokon, de olyan kiváló emberek könyvespolcain is, mint pl. Freund Tamás Bolyai-dijas akadémikus vagy Szakcsi Lakatos Béla.- Nekem az tetszett benne, hogy azonnal cél- nyelven kellett megszólalnom, miközben a kétnyelvű tananyag segítségével folyamatosan ellenőrizni tudtam magamat. Nem volt stressz, de volt helyette sikerélmény, visszaigazolás. Mire végigértem az anyagon, mintegy kettőszáz órát beszéltem célnyelven. így gyorsan kialakul a beszédkészség, ráadásul nyelvtani hibáktól mentesen! A két oktatócsomag és a CD-minőségü hanganyagok a középfokú nyelvvizsga követelményeit veszik célba. Én szeretnék további nyelveket is ezzel a módszerrel elsajátítani - és belőlük nyelvvizsgázni.- Milyen nyelvekből hozzáférhető a Kreatív Nyelvtanulási Módszer?- Eddig angol, német, francia, olasz, spanyol, svéd és norvég nyelvre készült tananyag.- Ön szerint mennyi idő szükséges a tananyag elvégzéséhez?- Nekem a nyári szünetben sok időm volt, s gyorsan haladtam, de tudtommal a tanulók többsége egy tanév alatt elvégzi. Én nem találtam drágának, a két oktatócsomag ára hanganyaggal együtt 19 900 Ft, ez alig egy tucat magánóra költségeinek felel meg.- Úgy tudom, Szekszárdon lesz vásárlással egybekötött termékbemutató.- Igen, Szekszárdon, a Gyermekkönyvtárban (Széchenyi u. 51., Ady Endre Szakközép és Szakképző Intézet Kollégiumának földszintje) október 4-én és 11-én, (csütörtökön) 16-18 óráig a tananyagokat bárki megtekintheti. Azt hiszem az én történetem sok tanulságot rejt mindazok számára, akiket érdekel a nyelvtanulás és esetleg kedvet kaptak ahhoz, hogy most ök is felkészüljenek egy nyelvvizsgára.- Kedves Gina, sok sikert a további tanuláshoz, s még tíz nyelvvizsgát! (A kívánság részben teljesült, a cikk megjelenése óta újabb sikeres középfokú nyelvvizsgát tett a Kreatív Nyelvtanulás Módszerrel, ezúttal angolból.) Behring Balázs Info: 20/9460-724 www.kreativnyelv.hu ÓRIÁSI KABÁT- és ÖLTÖNYCSEREAKCIÓ! Egy megunt kabátját, öltönyét most 10 000 Ff-érf beszámítjuk, ha újat vásárol! Női-férfi szövetkabátok, öltönyök ÓRIÁSI szín-, fazon- és méret- választékban (extra is)! Kosztümök, dzsekik zakók KEDVEZŐ ÁRON! SZEKSZÁRD, BABITS M. MŰV. KÖZPONT OKTÓBER 5. péntek 9-16 óráig APRÓHIRDETÉSEK SZŐLŐ ELADÓ. Kékfrankos, merlot, cabernet sauvignon és olaszrizling szőlő eladó. Érd.: 20/457-4202. __________________________________ GY ULÁN kétszobás, négy személy elhelyezésére alkalmas apartman, a fürdőhöz közel, zöldövezetben október 18-tól november 1-jéig napi háromezer forintért kiadó. Telefon: 30/278-98- 17, este 74/314-852. ÓDON IDŐBEN Október 1-jén 75 éve, 1932-ben kormányt alakított Murga szülötte, Gömbös Gyula, aki pár hónap múlva Szekszárd díszpolgára lesz. Október 2-án 110 éve, 1897-ben három borellenőrző bizottság létesült a megyeszékhelyen, ahol 85 éve, 1922-ben Virág Ferenc, a későbbi püspök lett plébános. Október 3-án 110 éve, 1897-ben a megyei hivatalnak első írógépe beszerzését ajánlották. Október 4-én 385 éve, 1622-ben a szekszárdi apátot meghatalmazták javai visszaszerzésével. 75 éve, 1932-ben hunyt el Lengyel Pál eszperantista, aki nálunk világlapot szerkesztett. Október 5-én 100 éve, 1907-ben a Közérdekben Bodnár István Az agárdi postakürt című verse jelent meg. Október 6-án 175 éve, 1832-ben szülöttünk, Déry István fordításában adták Miskolcon A fösvény atya és a pazarló fiú című vígjátékot. 60 éve, 1947-ben Cleveland városában meghalt Szekszárd fia, Gerenday László volt idegenlégiós, lelkész, író. Október 7-én 110 éve, 1897-ben a kaszinóban acetiléngázos próbavilágítás volt.