Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)

2007-09-30 / 31. szám

SZEKSZÁRDI !lM ÍRWAP SPORT 2007. SZEPTEMBER 30. A külföldről jöttek is fejlődni akarnak Értékes és érdekes fiatal csapat lehet az új Szekszárd Mondhatjuk azt is, hogy lezárult az átigazolási időszak az Atom­erőmű KSC Szekszárd együttese számára. Akik aggódtak amiatt, hogy a pénz szűke okán nem tud majd megfelelő szintű játékoso­kat igazolni a pályafutását befeje­ző Lódi Eszter és Hoffmann Petra helyére, nos az újak érkezése azokat is optimistává teheti a kö­zelgő bajnoki rajtra, s annak fő­próbájául szolgáló Sió Kupa előtt. Mert sikerült ide csábítani Sze­gedről a még mindig csak 18 éves Bozóki Bettinát, úgy szintén Mina Makszimovicsot, a szerb centert, aki két évvel ezelőtt az akkor erős középcsapatnak számító Szolnok­ba bemutatkozott, és egy svédor­szági kitérő után a szekszárdi csa­patot választotta. Aztán egy Belgi­umból érkező bedobó lánnyal bő­vül a KSC idegenlégiós kontingen­se: Van den Sturde. A Szekszárd változatlanul a fiatalokra építi je­lenlegi és a közeljövőbeli csapatát. Persze Daniele Varda, a rendkívüli jó szellemű, és a női mezőnyben szokatlan magasságú bosnyák cen­ter már túl van a pályafutása delelő- jén, de Újhelyi Gábor vezető edző úgy látta, hogy a városhoz, a csa­pathoz kötődő, annak segítő játé­kosra, ha nem is 25-30 percekre meccsenként, de szükség van. No és ott van keretben a fizimis­kája és a mozgástulajdonságai alap­ján kortalan Bukovszky Móni is, akin nagy teher volt az elmúlt évek­ben, amiből remélhetőleg egyre többet levesznek a föltörekvő szek­szárdiak és az újak is. Gergely Do­minikát egyelőre nem látjuk szek­szárdi színekben kosarazni. A kor- osztályos válogatott tanácsadóival úgy döntött: irány Amerika, össze­kötve a kellemest a hasznossal.- Olyan játékosok jöttek hoz­zánk, akik maguk is tanulni, fejlőd­ni akarnak még, s úgy megcélozni egy komolyabb csapatba kerülést idehaza vagy külföldön - jegyezte meg elöljáróban Újhelyi Gábor, aki­hez egyébként a képzettségi szint­jükön emelni igyekvő játékosok szívesen jönnek, s eme tény olykor kompenzálja a szekszárdi pénztár­ca viszonylagos vékonyságát.- Bozóki Betti egy jó kezűnek számító 189 centis középjátékos, nagyon örülök, hogy bennünket vá­lasztott, de ahhoz, hogy a 4-es poszton a felnőttek, a rutinos játé­kosok között eredményes tudjon lenni, még sokat kell dolgoznia, mindenekelőtt fel kell gyorsítanunk őt. Mina Makszimovics minden­képpen erősítésnek számít a center poszton, nálunk 25-30 perces játé­kossá válhat, s ha így lesz, akkor et­től azt várja, hogy előrébb lép a já­ték minden elemében, és felértéke­lődik a játékospiacon.- Hogy jött képbe a belga lány, a szintén fiatal Van Destene Fannie- A mi korosztályos válogatottja­ink Tamis Dorkáék hívták fel rá a fi­gyelmet, egy tényleg fejlődőképes játékosról van szó, aki a bedobó poszton jöhet számításba. Neki is az a célja, hogy komolyabb bajnok­ságban szerepeljen, s a magyar mindenképpen annak számít a bel­gához képest. Az, hogy gyorsan a mi játékosunk lett, abban az is sze­repet játszott, hogy menedzsere ne­ki is ugyanaz a személy volt, mint Makszimovicsnak. Neki még erőn­létileg van lemaradása, amit itt a felkészülési időszakban persze pó­tolhat.- Miképpen alakulhat a saját ne­velésűtek szerepe, mert azt fogal­mazták meg bő egy évvel ezelőtt, hogy a pillanatnyi eredményességét nem áldozzák fel ezeket az éles be­vetéseken már valóban bizonyító fiatalokat.- Szó sincs róla. A saját nevelésű játékosokból álló Szekszárd megte­remtése a cél, s az igazolásaink is azért történtek így, ez jól látható. Úgy gondolom, hogy a fokozatos­ság elvét betartva Tamis Dorottyá­nak és Bálint Rékának az idén a ta­valyinál már több lehetőség jut, s bemutatkozhat az első csapatban, a már most velünk készülő Balogh Dóra és Hajdú Zsanett, és annak a négy-öt 14-15 évesnek, akik korosz­tályukból ügyességükkel, tehetsé­gükkel kiemelkednek igyekszünk fölgyorsítani a fejlődését. A Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kosárlabda Szervező Bizottsága ez évben is meghirdeti a VÁROSI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁGOT férfi és női szakágban egyaránt.- Az ellenfelek új igazolásainak, játékerejének ismeretében mi lehet az idén a cél?- Azt mindenképpen tudomásul kell venni, hogy a minőségi légió­sokkal, a magyar élmezőny promi­nenseivel erősítő hét csapattal nem meccselhetünk eséllyel, de... Ha minden úgy alakul, ahogy elképzel­tük, akkor még a nyolcadik helyért versenghetünk, amit nagyon sze­retnénk, de mint mondtam nem el­sősorban helyezésben gondolko­zunk. B.Gy. ÖREGFIÚK BAJNOKSÁG Vili. forduló eredményei (aug. 25.) Szedres SE—Őcsény Öregfiúk LC 5-2 (2-2), Őcsény Gól-Jószórók—Tolna Öregfiúk 2-3 (2-0), Bátaszék Szenior FC—Kölesd Öregfiúk 99 elha­lasztva, Csakszentgyörgyi—Fadd SE 2-1 (2-1). IX. forduló eredményei (szept. 8.) Őcsény Öregfiúk LC-Csakszentgyörgyi 1-1, Tol­na Öregfiúk-Szedres SE 3-0, Kölesd Öregfiúk 99—Űcsényi Gól-Jószórók 5-2 (1-1), Fadd SE—Bátaszék Szenior FC 0-8 (0-5) Tavaszi hetedik fordulóban elmaradt Szedres- Csakszentgyörgyi mérkőzés időpontját kérjük a csapatok közöljék. A Tolna-Szedres - szeptember 8-án lejátszott - 0-0 eredménnyel végződött mérkőzést Tolna csapata a versenykiírás alapján megóvta, Szabó János szedresi játékos jogosulatlan játéka miatt. A pályán elért eredmény (0-0) törlésre került, a 3 pont, 3-0 gólkülönbséggel Tolna csapata javá­ra lett jóváhagyva. A BAJNOKSÁG ALLASA 1. Tolna Öregfiúk 2. Bátasz. Szenior FC 3. Csakszentgyörgyi 4. Kőlesd Öregfiúk 99 5. Őcsény Öregfiúk 6. Szedres SE 7. Őcsény Gól-Jószórók 8. Fadd SE 9 7 - 2 27-16 21 8 6 1 1 34-14 19 8 5 3 - 25-11 18 8 4 - 4 30-24 12 9 3 2 4 24-29 11 8314 27-30 10 9117 17-30 4 9 - 2 7 14-40 2 Nevezni az alábbiakban közölt feltételekkel, írásban, a következő címen lehet: Ham­vas Ferencné sportreferens, Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata, Polgár­mesteri Hivatala, Szekszárd, Béla király tér 8. FT.: 83., Telefon: 74/504-148; 74/504- 100/148 mellék Nevezés beérkezésének határideje: 2007. október 15. Nevezési díj: férfi csapatoknak 22 000 Ft, női csapatoknak 12 000 Ft amelyet csekken kell befizetni, legkésőbb a nevezési határidő napjáig. Befizetési csekk kérhető, illetve átvehető a Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármes­teri Hivatal Művelődési és Sport Irodában. A nevezéshez mellékelni kell a csapatban szereplő játékosok névsorát (max. 15 fő), lakcímmel és érvényes sportorvosi igazolással, külön megjelölve a csapat képviselő­jének nevét és levelezési címét, telefonszámát. (Sportorvosi igazolás hiányában játéko­sonként „felelősségi nyilatkozatot" kell mellékelni!) Ugyancsak mellékelni kell a neve­zési díj befizetését igazoló csekkszelvény fénymásolatát! A városi bajnokságban nem játszhat olyan 1989. január 1. előtt született játékos, aki 2007. augusztus 31. után magasabb osztályban (megyei, NB II., NB I.) igazolt játékos­ként szerepelt, illetve szerepel. Egy játékos a bajnoki évben csak egy csapatban sze­repelhet! A sportág utánpótlás-nevelésének támogatása érdekében lehetőséget adunk arra, hogy a városi bajnokságban a magasabb osztályú csapatok igazolt, 1989. január 1. után született játékosai a városi bajnokságban iskolájuk vagy egyesületük utánpótlás csapatában szerepelhessenek. A mérkőzések csütörtöki játéknapon, a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főisko­lai Karának tornacsarnokában kerülnek lebonyolításra, 4x12 perces „futóórás" játék­idővel. A játékvezetői díjat - 2x2400 Ft/mérkőzés - a két csapat 50-50%-os arány­ban megosztva fizeti. Jegyzőkönyvvezetőt és mérkőzéslabdát a szervezőbizottság biztosít. Sorsolásra a nevezések beérkezését követően, 2007. október 17-én (szerdán) 17 óra­kor kerül sor - valamennyi nevező csapat képviselőjének jelenlétében - Hamvas Ferencné sportreferens irodájában (SZÖK, Béla tér 8. fsz.) TOVÁBBKÉPZŐ Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01-0337-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-0010 Kedvezményesen szerezhet OKJ-s szakmát a következő tanfolyamokon: • Önköltségesek részére: részletfizetési kedvezmény. • Munkanélküliek részére: munkaügyi központi támogatás IDEGENFORGALMI SZAKTERÜLET • Idegenvezető • Idegenforgalmi menedzser • Idegenforgalmi ügyintéző • Valutapénztáros és ügyintéző • Falusi vendéglátó KERESKEDELMI SZAKTERÜLET • Kereskedelmi menedzser • Marketing- és reklámmenedzser • Marketing- és reklámügyintéző VENDÉGLÁTÓ SZAKTERÜLET • Szakács • Pincér • Élelmezésvezető • Takarító NYELVTANFOLYAMOK kezdő és haladó szinten: • Angol * Német » Francia • Olasz * Spanyol Kereskedelmi, idegenforgalmi, vendéglátóipari SZAKKONYVEK, NYELVKÖNYVEK, KAZETTÁK ÉRTÉKESÍTÉSE. Részletes tájékoztatás és jelentkezés: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 17-21. (bejárat a Találka tér felöl) Telefon/fax: 74/418-779 • E mail: kit@kit.hu

Next

/
Thumbnails
Contents