Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)
2007-06-24 / 23. szám
2007. JUNIUS 24. HÉTRŐL HETRE , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Uniós pénzből épül a párthálózat? „Nem tudják elengedni a végi cimborák kezét?" címmel nyújtott be interpellációt Gráf József agrárminiszterhez a Parlament június 18-i ülésén Horváth István Szekszárd és Potápi Árpád Bonyhád polgármestere. „Vajon miért hiszi a szocialista párt, hogy az Unió tulajdonképpen nem is az ország felzárkóztatására, hanem párthálózat építésére, pártemberek finanszírozására adja a pénzt?" - tette fel a kérdést interpellációjában Horváth István fiatal demokrata országgyűlési képviselő, aki ezzel a vidékfejlesztési irodák fenntartását szolgáló pályázatok körüli furcsaságokra hívta fel a figyelmet. Szekszárd polgármestere Tolna megyei példákkal alá is támasztotta aggályát a kiválasztási módszerrel kapcsolatban, hiszen mint szekszárdi kistérségben Is korábbi MSZP-s polgármester vagy polgármesterjelölt, illetve köztudottan az MSZP- hez közeli pályázat- író vállalkozás kapta meg a feladatot. Horváth István leszögezte: a nyertes pályázók egytől egyig profitorientáltak, míg a kistérségi társulások nonprofit tevékenységet folytattak és folytatnak a települések fejlődése érdekében. A honatya négy kérdést is intézett a miniszter úrhoz, aki helyett Gőgös Zoltán válaszolt. Az FVM államtitkára a helyi vidékfejlesztési közösségről, annak jogosultságairól adott kimerítő tájékoztatást, a példákra azonban nem reagált. Nem véletlen, hogy Potápi Árpád, az interpelláció másik szerzője mondta: a tamási, a bonyhádi és a nem fogadta el a választ. Június 14-én a városháza házasságkötő termében dr. Haag Éva alpolgármester előtt tett állampolgársági esküt három magyar nemzetiségű szekszárdi lakos. Lihi József nyugdíjas a Vajdaságban, míg dr. Fekete Zsombor, a Balassa János Megyei Kórház röntgenosztályának orvosa és Varga Zsolt, a Geodézia Kft. munkatársa Erdélyben született magyarnak, amit immár a köztársasági elnök aláírásával hitelesített okmány is igazol. A képen balról: Varga Zsolt, Parrag Ferencné anyakönyvvezető, Lihi József, dr. Haag Éva alpolgármester és dr. Fekete ZsomHárom új állampolgár Több mint kétszázan vesznek oda évente a hazai vizekben A szekszárdi főbúvár „hadüzenete” a felelőtlenségnek Egy füzet - tele jó tanácsokkal Több mint kétszázan távoznak az élők sorából évente úgymond vízi baleset következtében kis hazánkban. Ha visszaosztjuk a szörnyűséges számot ötvenkettővel, minden hétre jut legalább négy halál. Zöme persze májustól szeptemberig történik meg. Kilencven százaléka ezeknek elképesztő emberi hanyagság, felelőtlenség, nemtörődömség következménye a „Velem úgysem történhet meg ilyesmi” jegyében. Aztán még is megtörténik. Hortai Tamást, az Óceán Könnyűbúvár Sportegyesület elnökét, a Karisz nevezetű, mentésre és az áldozatok felkutatására hivatott országos szervezet képviselőjét a belőle áradó humánum okán is többször elkapja a harctéri idegesség, a tehetetlenség vezérelte düh: miért kell ezeknek menetrendszerűen megtörténnie, miért kell neki a folyók, bányatavak és egyebek mélyére azért leszállnia, hogy legalább a szeretett, imádott unokát, nagypapát az amúgy is sokkos állapotba került hozzátartozók legalább eltemethessék. Mert a szörnyűségben újabb rémség, amikor meg sem lesz az áldozat. A főbúvárnak elege lett ebből! Hisz abban, hogy őszinte beszéddel, az esetek előzményeinek fölemlegetésével, érzelmekre ható tálalásával esetleg eredményeket lehet elérni. Egyesülete egy jópofa kis könyvecskével rukkolt ki, még a szünidő megkezdése előtt, amelyben szöveggel, rajzzal illusztrálja azokat az eseteket, amelyek a látszat ellenére felettébb veszélyesek! Hortai hittel hisz abban, hogy a 2007-es statisztikák már esetleg jelzik: nem volt hiábavaló az, amit most országosan, de szűkebb pátriájában Tolnában, ezen belül Szekszárdon elkezdett. GYENGE ÚSZÓ TUDÁS- Mire alapozza az optimizmusát?- Hadd mondjak két példát, ami azért a helyzet hasonlósága ellenére optimizmusomat táplálja. Évekkel ezelőtt felvettük a küzdelmet a mustgáz mérgezések okozta értelmetlen halálok ellen, melyek a hazai pincékben történtek meg. Észbontó volt, hogy ebbéli tájékozatlanság, tapa=ztalatlanság okán szinte minden évben mintegy 15-en meghaltak emiatt. Hiszem, hogy az ez ügyben tartott fejtágítók, az öszsze- fogás, a mi prédikációnk iránti fogadókészség következménye, hogy ma már legföljebb néhány ilyen történik meg az országban. Ügy gondolom, az sem a véletlen műve, hogy a vízi balestek jóval kisebb számban fordulnak elő Tolnában, arra gondolok persze, amelyek az életvesztéshez vezetnek, mint más megyékben. Szóval nem adjuk fel! Ezt a kétszázharmincas-negyve- nes statisztikát rövid távon le kell vinni negyven alá.- Ennek egyik eszköze lenne a valós úszni tudás birtoklása! Bár a statisztikák szerint alig van már gyerek, akinek ne lenne papírja arról, hogy ő bizony tud úszni...- Jól mondja, valós úszni tudás. Nekünk e tekintetben igen rosszak a tapasztalataink. Nagyon sok olyan gyerek van, aki azzal a tudással merészkedik vizekre, amivel csak éppen át tudja kapálózni az iskolai tanmedencét. Ez a folyókban, tavakban rémesen kevés. Most hozakodjak elő azzal a megrázó esettel, amikor a kisfiú valahogy 23 métert tudott úszni, de 24-et kellett volna teljesítenie ahhoz, hogy ne történjen tragédia! Szóval, amit magukkal hoznak a gyerekek, az meglehetősen viszonylagos, vészhelyzetekben leértékelődik. SE CSÓNAK - SE MENTŐMELLÉNY- Tekinthető-e vészhelyzetnek Hortay-szem- uvegen keresztül az, hogy húsz-harminc gyerek két-három tanárral a Balatonon vagy máshol táborozik, és kétszer strandra mennek?- Nálunk mindenképpen! Mi, búvárok a képzésünk során húsz ember mellé minimum négy-öt segítőt delegálunk, szóval két felügyelő ilyen estekben roppant kevés. Főleg akkor, ha a tanító nénik is egy kicsit nyaralásnak fogják fel a munkát, a táboroztatást, amit legtöbbjük büntetésként él meg, és beküldik a gyerekeket a vízbe, ők meg a partról figyelnek. Megnyugodva, hiszen elmondták, megmutatták, hol a bója, meddig lehet bemenni. Ha nem ilyen felelőtlenek a kísérők, ott vannak a vízben a gyerekek között, ez is szükséges, de nem elégséges feltétel a balesetek megelőzésében. Mert kettőjük közül az egyiknek, különösen, ha nem jó úszó és a mentésre képtelen, ott kellene sertepertélni a mélyvíz kezdetét jelző bójánál és szigorúan visszaparancsolni minden egyes befelé igyekvő kalandkeresőt! Ha így történik, minden bajt megelőzünk, de ez, a ma nem jellemző határozottságot, keménységet, következetességet, szigorúságot igényel a felügyelőtől. További hiányosság, hogy nem visznek egyáltalán az ilyen csoportok mentőmellényt. Eszembe jut hirtelenjében az pár éves balatoni eset, amikor a tanár a vészhelyzetben bement a gyerekért, valahogy heroikus küzdelemben Folytatás a 14. oldalon.
