Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)

2007-06-03 / 20. szám

* ** w ZU ~ sttkszAdhi w#

2007. JÚNIUS 3. HÉTRŐL HETRE vasAríap J

Legyen mindenki önmaga, ahogyan a jó Isten megteremtette

Pedagógusnapi beszélgetés a 95 éves Ilonka nénivel- Kérlek, hangosan beszélj, mert gond van a hallásommal. Bár a bajok között ez a legkisebb, mert nem fáj. - mondta tegezve és nevetve. Utólag jutott csak eszembe, milyen természetes volt, hogy tegezett, ahogyan kolleganőmet is, sőt kísérőinket, „drága Ildikómat”, Lemle Bélánét, a Máltai Szeretetszolgálat szekszárdi elnökét és „Mártikám angyalomat”, Fritz Andrásnét, a szolgálat fáradhatatlan aktivistáját, aki napi rendszerességgel tér be Ilonka nénihez.- Baján születtem, majd Pécsre kerültem a tanítóképzőbe, ahol megszereztem az oklevelemet... Pécs az álmaim városa. Mivel apukám odavalósi volt, gyakran mentünk rokonlátogatóba. Szerettem a nyüzsgést, a szép épületeket - kezdte sorolni, majd tanulmányai helyszínét részletezte - az alsó- és a fölső sétatérrel, a székesegyházzal és az apácazárdából lett kollégiummal egyetemben.- Egy jó kis vargabetű után Szek- szárdra kerültem. A minisztériumnál kérvényeztem a gyors- és gépíró magániskola beindítását. Akkor 1945 végét írtunk.

Gyerekek! Hihetetlenül nagyszerű érzés volt, amikor megkaptam az engedélyt. Majd a város tanítási célra rendelkezésemre bocsátotta a régi, üresen álló zsidó iskolát. Érdekes volt a felállás: szakmailag az iskola a megyéhez, pénzügyileg pedig a városhoz tartozott, ahonnan a fizetésemet kaptam.

Sokan jelentkeztek a városból, de még többen a környező falvakból, úgyhogy hamarosan fiatal lányok népesítették be az iskolát. Délelőttönként - napi váltással - két osztály működött, kora este pedig a nappal dolgozó felnőttek tanultak.- Második, harmadik naptól már csinosan öltöztek a lányok. Igaz, megmondtam nekik, hogy ez az ő munkahelyük, ahova nem illik fid- res-fodros ruhákban jönni. Ezt azért tartottam fontosnak, hogy szokjanak hozzá az elegáns és visszafogott öltözethez, hiszen ha végeznek, irodákban helyezkednek el.- Hajdani tanítványaitól tudom,

hogy annak idején mindig hófehér blúzban és hozzá illő szoknyában járt Ilonka néni. Most is roppan elegáns.- Igen, a szoknya, a blúz és a finom cipő...- Azt is mondják, nagyon következetes és szigorú volt.- Pontosan. Bár nem sok diákot buktattam meg, de elő-előfordult. Később, már a „keriben” volt egy érdekes esetem. A fiúk is tanultak gyors- és gépírni. Egyiküknek, aki igen jól tanult, nem ment ez a tantárgy, bukásra állt. Jöttek hozzám a nagynénik, más rokonok és kérleltek, engedjem át a fiatalembert. Megtettem, mert megígérte, hogy egy életen át elkerüli az irodákat. Remek pincér vált belőle.

Ilonka néni íróasztalán bizonyos rendben kártyalapok sorakoznak.- Mielőtt jöttetek, pasziánszoz- tam. Ez a kártyajáték megnyugtat. Ha kicsit feszült vagyok, „hozzá” fordulok. Mindig jó gyógyszernek bizonyul.

Ne firtassuk a körülményeket, de

tudom, hogy 24 év szolgálat után nyugdíjaztatta magát, mert „meg- csömörlött”. Ma már erre is mosolyogva gondol vissza Ilonka néni, ám egy pontnál elkomorul. Mert döntését özvegyi nyugdíjas édesanyja rosszul fogadta. Azt kérdezte, miből élnek majd meg? Hiszen Orsolya, Ilonka néni lánya is természetesen velük élt. De a következő napon érkezett a csoda. Egy férfi kopogtatott be hozzájuk, s felkérte a tanárnőt, hogy tanítson a művelődési házban szervezett gyors- és gépíró tanfolyamokon. S tette ezt 11 éven át... De mikor volt az? Vajon

emlékszik még a - szerintem - kacs- karingós alakzatokból álló gyorsírásra?- Papírt kérek és diktálj valamit - nyúlt jegyzetfüzetem felé. Alig fejeztem be a mondatot, a fura jelek már a papíron voltak. A hozzáértő szerint hibátlanul.

Most viszont következzék a koros hölgy egy napja, ami szertartás szerint zajlik.- Hétkor kelek, utána a remek zuhanyozás következik, majd rendbe teszem magamat. Ha jut időm, olvasgatok. Minden hónapban megveszem a História folyóiratot, mellette rengeteg rejtvényfüzetet. Minden áldott nap likőr kezdem el a főzést. Nagy segítség, hogy Mártika mindig bevásárol.- Ki találja ki a legnehezebbet, mármint a napi menüt?- Ó, azt megmondja az ember gyomra. Ma sajtos tészta lesz, holnap tökfőzelék. Az utóbbiban minden jó, ami a tökön kívül van benne. Szóval a kapor,

a hagyma. Hatalmas, fából készült uborka- és tökgyalum van, ami még dédöreganyámtól maradt rám... De folytatom a napirendet: ebéd után lepihenek, és négy óráig alszom. Utána ismét olvasás, rejtvényfejtés és a kártya következik, majd jó barátom, a televízió szórakoztat. Szívesen nézek történelmi filmeket, a híradásokról soha nem maradok le, nyomon követem az ország és a világ aktuális dolgait. Ha meg számomra nem tetsző műsort adnak, kikapcsolom a tévét. Az a jó benne, hogy ezt eltűri, nem beszél vissza. Minden este tízkor fekszem le.

Alig vártam, hogy találkozhassam a városszerte ismert és tisztelt nyugalmazott pedagógussal, dr. Ember Ödönné Ilonka nénivel, aki április 20-án töltötte be 95. életévét. Bár bőséges információval rendelkeztem az idős hölgy szellemi frissességéről, kellemes külleméről, intelligenciájáról, belépve lakásába, mégis meglepődtem. Elegáns, hófehér hajú asszony állt a makulátlan nappaliban. Egyik kezével járókeretére támaszkodott, a másikkal ölelést kezdeményezett. Csodálatom a beszélgetés során csak nőtt, egyre nőtt. De nem csak műveltsége, humora és derűje okán...- Annak idején a tanítványok nem feleseltek?- Nem. Tisztelettudóak voltak, soha nem éltek vissza a kedélyes szóval, sőt megosztották velem a titkaikat is. Fegyelmezett és kötelességtudó gyerekek voltak. Ilyenek maradtak az iskola befejezése után is. Sokukat nyomon követtem, mivel gyakran felkerestek, vagy összefutottunk az utcán.- Mi jellemezte Ilonka néni nevelési elvét?- így utólag is állítom, hogy büntetni nem kell, csak olykor fegyelmezni. Az önként vállalt, belülről jövő fegyelem az igazi! Az „ostor” helyett mindig a belátásra apelláltam. Mindig kifejtettem a diákoknak: kislányok, nem kötelező ide járni, de aki ezt vállalta, az igyekezzen mindenben eleget tenni. Önmagukért és szüléikért. Minderről sokat beszélgettünk a szombatonkénti osztály- főnöki órákon - emlékezett Ilonka néni, sőt az „érdekes” dolgokat is megosztotta velünk, miközben kecses, beszédes mozdulatot rajzolt kezével. Ezeket az órákat is a tanmenet szerint kellett (volna) megtartani. Az ötvenes években elsősorban a kommunizmus melletti agitáció volt a kiemelt, mindennapi téma.- Erre tíz percnél többet nem szántam, beleértve az osztálynaplóba való bejegyzést is. Majd következett a diskurálás: hogyan kell majd viselkedni a hivatali főnökkel, vagy éppen egy szórakozó helyen. Akinek már volt udvarlója, annak azt javasoltam, tegye jégre a fiatalembert egészen a záróvizsgáig.- Gyakran érik megjegyzések a ma fiataljait.- Szerintem nagy baj nincs velük, bár én már csak egészen kis körben mozgok. De itt, ebben a házban érzem a békességet, s egymás tiszteletét. Ha kicsit kimegyek a levegőre, ajtót nyitnak, a fiatalok olykor pár szál virággal kedveskednek, néha gyümölcsöt, vagy sütit hoznak a szomszédok. Hiszem, hogy a gyermekek olyanná válnak, ahogyan hozzájuk állnak a felnőttek...- Tisztelettel köszöntjük Ilonka nénit a pedagógus napon.- Én pedig üdvözlök minden szekszárdi pedagógust. Azt kérem különösen a pályakezdőktől, ne fojtsák el egyéniségüket, minden körülmények között legyen mindenki önmaga, tehát olyan, amilyennek a jó Isten megteremtette őket. A diákok felnéznek a nyitott és őszinte személyiségekre, különösen, ha az illető felkészült, tudása figyelemre méltó. És ne fukarkodjanak a derűvel és a közvetlen hangnemmel sem.

V. Horváth Mária Fotó: Nagy Ági