Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)
2007-04-01 / 11. szám
ú yasatoap hétről hétre _________«»**■»□«i. Sz ekszárdi futók sikerei a Völgységben A szekszárdi futóknak a kellemetlen időjárás nem vette el a kedvét a 4. Bonyhád-Bátaszék Völgység Félmarathonnak nevezett verseny 23 km-es távjának teljesítésétől. A március 24-én megrendezett futamon a nevezők száma összességében mégis a tavalyinak mintegy kétharmadára apadt. így fél órával a rajt előtt még bizonytalan volt, hogy eiin- dulhatnak-e a futók hegyen-völgyön át az út kanyarulatainak megfelelően hol szemből, hol oldalról vagy hátulról fújó szélben, csendes esőben Bátaszék felé. Ifj. Czencz Péternek sikert hozott ez a viadal: l:23:07-es időeredményével másodikként ért célba. Akár a középmezőnyben befutott édesapja, és a szurkolóként jelen levő nagyapja ő is elégedett volt az eredményével, bár ezt a megmérettetést mindössze egy jó edzésnek tartotta az egy héttel később megrendezendő Mezei Futó Országos Bajnokság 12 km-es távjára. Ezután duatlon-, a melegebb idő beálltával pedig triatlonversenyek következnek majd számára. Erősebb mezőnynek jobban örült volna, hiszen egyedül futott, az első és a harmadik helyezett, Somogi Norbert és Tasnádi Tas egyaránt mintegy két perces távolságban haladt tőle. Az időjárás nem okozott problémát számára, az viszont igen, hogy nem a távnak megfelelő cipőt választott, így a verseny második felében minden lépésnél szúrást érzett a combjában. Végh József (1988), a Csapó Dániel Középiskola diákja a verseny utolsó kilométerein fokozatosan vesztett tempójából, így l:44:04-es időeredményével a hetedik helyen ért célba. A szekszárdi Kerekes László (1967) pedig mintegy másfél perccel utána kilencedikként futott be. Városunk futói közül a legtöbb elismerésben Nemes Miklós (1953) részesült. A Megszállottak Klubja tagjaként versenyző ultra- maratonista ajándékcsomagot kapott a mezőny legidősebbjeként, a Hoppá! nevű váltó első tagjaként pedig őt is illette a harmadik helyezettnek járó oklevél. Az egyéni versenyben a 18. helyen végzett 1:52:60-as időeredményével. Nem egészen két perccel Nemes után a 20. helyen ért célba az „egészség- ügyi különítmény” első tagja dr. Zsigmond Árpád (1961), és tőle 1 másodperccel elmaradva Zákányi József triatlonista. Ezen a versenyen az utolsó két kilométeren találkoztak, de egyébként régebbi az ismeretségük. Zsigmond Árpád hetente kétszer-háromszor fut a szekszárdi dombokon vagy a Duna-töl- tésen, és félmaratoni, maratoni távokon indul. Ő és az itt hét perccel később célba ért dr. Schranz Róbert, aki már egyszeres maraton- ista, Zákányi példáját követve kezdtek el futni 2005-ben, a futás évében. A női mezőny közepén végeztek a Szekszárd AC versenyzői, vagyis Moczó Zsanett (1985). l:51:50-es időeredménnyel hét közül a harmadik, Dobos Renáta (1977) pedig 2,5 perccel később a negyedik helyen ért célba. A váltók a rajttól számítva 1 óra 56 perctől kezdve 6 percenként érkeztek a célba. Igazi meglepetést okozott a Nemes Miklós, Tar Erika, Milákovits Erika összetételű Hoppá! számára, hogy harmadik helyezettek lettek. K. E. FELHÍVÁS A Tolna Megyei Általános Művelődési Központ és a Babits Mihály Művelődési Ház és Művészetek Háza 2007. április 28.-május 19-ig kiállítást rendez AMATŐR KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZ ALKOTÓK MUNKÁIBÓL a márványteremben. A munkák beküldése, illetve átvétele a művelődési házban április 19-én és 20-án 9-17 óráig zsűrizés április 23-án. A zsűri elnöke és a kiállítást megnyitja: Szemadám György Munkácsy díjas képzőművész A megnyitó után szakmai előadás és beszélgetés a zsűri elnökével. CSEMPÉD Web: www.burkolda.huwww.casabonlta.hu ZALAKERAMIA ES SPANYOL BURKOLÓLAPOK AKCIÓS ÁRON! DEKORSZEGÉLYEK 100 Ft/db-tóll Csempeáruházunk VASÁRNAP IS NYITVA! SZEKSZÁRD, déli városkapu v.nnM-m /az 56-os főútnál, a Skoda Szalon a 6-os helyijárat megállójánál/ “ Tr m •• •• •• | Közös ügyünk az illegális szemétlerakók felszámolása Akárcsak az ország legtöbb településén, így Szekszárdon is komoly feladatot ró az önkormányzatra a szemetüktől illegális úton megszabadunk által okozott probléma kezelése. Akik nagyvonalúan elhajítják a papír zsebkendőjüket, vagy a cigarettacsikket az utcán, csak kisebb szabálytalanságokat követnek el, ám akadnak, akik a város külterületein szabadulnak meg háztartási hulladékuktól, feleslegessé vált kacatjaiktól. Sajnos, a város közigazgatási területén belül is akadnak problémás helyek. Gyakran jelenik meg egy-egy nagyobb kupac szemét többek között a Barátit, a Bocskai, a Halasi, a Kerámia, a Kemény, a Kövendi, a Sárköz, a Szakály testvérek, a Patak és a Zrínyi utcában. Ezek felszámolása jelentős összegektől szabadítja meg a város, vagyis mindannyiunk közös kasszáját. Az önkormányzat az elmúlt három évben közel 38 millió forintot költött az illegális hulladéklerakók felszámolására, a forrást az önkormányzat költségvetése, illetve a közmunkaprogram pályázaton elnyert összeg biztosította. Ezen összeg csak a probléma akut kezelésére volt elegendő. A város frekventált pontjain található illegális hulladéklerakókat felszámolták ugyan, ám a külterületen találhatókra nem futotta. Illegális hulladéklerakás miatt a közelmúltban nyolc esetben szabálysértési feljelentésre, 21 ügyben pedig figyelmeztetésre került sor. A polgármesteri hivatal azonban több esetben csak ismeretlen tettes ellen tehet feljelentést a városi rendőrkapitányságon. Az illegális hulladéklerakások nem csak környezetszennyezést okoznak, ezek felszámolása az önkormányzattól komoly forrásokat is igényel. Éppen ezért kérjük, környezetünk tisztasága és „közös pénztárcánk” megóvása érdekében, hogy városunk minden polgára vegye igénybe a hulladékszállítási közszolgáltatást. DÉRI FOTÓ-OPTIKA HÚSVÉTI AKCIÓJA Minden szemüvegkeretből 30% ÁRENGEDMÉNY • Egyes szemüvegkeretek 70-80%-OS KEDVEZMÉNNYEL VEGYE IGÉNYBE SZEMORVOSI SZOLGÁLTATÁSAINKAT! ÜZLETÜNKBEN VÉGZETT ORVOSI SZEMVIZSGÁLAT DÍJÁT VISSZATÉRÍTJÜK, HA NÁLUNK KÉSZÍTTETI ÚJ SZEMÜVEGÉT! AMI NÁLUNK NINCS: vizitdíj, előjegyzés, hosszú várakozási idő AMIT ADUNK: • Korszerű műszerekkel teljes körű látás- és szemvizsgálat szemész szakorvosokkal • SZTK-vények felírása • Kontaktlencse-rendelés előzetes bejelentkezés alapján • Kontaktlencsék és ápolószerek forgalmazása • HOYA JAPÁN CSÚCSTECHNOLÓGIA a minőség és tisztánlátás garanciája A TEKINTSE MEG JL ÁRUVÁLASZTÉKUNKAT! /Sí DÉRI FOTÓ-OPTIKA (oPTIKAf Szekszárd, Széchenyi u. 26. (a lottózóval szemben) Telefon: 74/416-897 Nyitva: 8.30-17 óráig, szombaton 8.30-12 óráig. LEGYEN SAJÁT SZEMORVOSA ÉS SZAKÜZLETE!