Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)

2007-04-01 / 11. szám

2007. ÁPRILIS 1. HÉTRŐL . SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Kodály Zoltánra emlékeztünk asaaasaaaaaaa 125 éve született, s idén 40 éve, hogy nincs közöttünk világhírű ze­neszerzőnk, Kodály Zoltán. Életét tette fel az ifjúság minőségi zenei nevelésére, kigondolója s létreho­zója volt az Éneklő Ifjúság mozga­lomnak, s neki kö­szönhetjük az ének-zenei tagoza­tos iskolák létreho­zását is. A tiszteletére rendezett emlék­hangversennyel adóztunk előtte március 27-én este a Liszt Ferenc Mű­vészeti Iskolában. Felcsendültek ma­gyar népdalok, népdalfeldolgozá­sok, hiszen Kodály életében ez volt az egyik legfontosabb „irányvonal”; a magyar zene, a ma­gyar népdal gyűjtése, kutatása, rendszerezése. Kodály művei mellett kizárólag magyar, kortárs, illetve ma is élő zeneszerzők darabjai alkották a műsort. így Bartók Béla, Fodor Fe­renc, Járdányi Pál, Karai József, Kováts Barna, Szelényi István, Szokolay Sándor, Szőnyi Erzsébet, Viski János szerzeményeiből hall­hattunk számosat. Köszönjük a szép zenei élményt minden növen­déknek és felké­szítő tanáraiknak is! Kodály Zoltán munkássága kor­szakalkotó jelen­tőségű; hiszen kollégájával, Bar­tók Bélával kiala­kítottak egy egyé­ni magyar stílust, mely a magyar népzenére, nép­dalra támaszko­dik. Sokszor és sok helyen idézik egyik leghíresebb gondolatát: „Legyen a zene min­denkié!" Ezért dolgozunk, az ő szellemében tanítunk, s szívesen emlékeztünk alakjára, szellemi nagyságára, elkötelezett odaadásá­ra a magyar zenei kultúra fejlődése iránt. L. O. JJajiJuOJ AUTÓSZERVIZ KFT. Telephely: Szekszárd, Ebes u. TELEFON: 74/419-190 • FAX. 74/415-559 Szervizünkben VÁLLALJUK: • Személygépkocsik kis-tehergépkocsik, motorkerékpárok műszaki vizsgáztatását • Zöldkártya készítését • Eredetiségvizsgálatot • Számítógépes hibakód kiolvasását ÚJ SZOLGÁLTATÁSUNK: • DIESEL COMMON RAIL NAGYNYOMÁSÚ SZIVATTYÚK, PORLASZTÓK, INJEKTOROK VIZSGÁLATA, JAVÍTÁS • GUMISZERELÉS ÉS CENTRÍROZÁS PaSeO 50 jjl Motorszalonunkba ~ megérkeztek a spanyol RIÉJU márka robogói és elektromos biciklijei is. • Minimális üzemeltetési költség • Bukósisak nélkül vezethető Jogosítvány nélkül vezethető, • Kerékpárúton használható Országos Zongoraverseny A Liszt Ferenc Művészeti Iskola igazgatóhelyettesével, Erősné Máté Évával beszélgettünk, aki a zongoratanszak vezetője is egy­ben. Az apropó; március 16-19. között lezajlott Nyíregyházán a XI. Országos Zongoraverseny.- Háromévenként kerül megren­dezésre az Országos Zongoraver­seny, melyre szeptember óta ké­szültünk. Február 3-án, Pécsett zaj­lott a területi válogató (Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye zon­goristáinak), melyre négy indulót készítettünk fel kollégáimmal. Ba­logh Fanni - I. korcsoport, tanára: Főglein Klára -, Erős Ditta Rebeka ­Tanárok és diákjaik - Lozsányi Soma, Lozsányi Tamás és Erős Ditta III. korcsoport, tanára; Erősné Má­té Éva -, Farkas Judit - IV. korcso­port, tanára: Dobai Tamásné, Lozsányi Soma - IV. korcsoport, ta­SlHBZONE MMC utángyártott tonerek, patronok! HP LaserJet 1020-hoz HP LaserJet ni 3200 sorozathoz^ HP Deskjetfymffloc, 722c, 820cxi, 850c I. 1220c, 16O0r-hTzlJJQÍJ} HP Photosmart 100, 130, 230, 7150-hez Canon és Epson nyomtatópatronóklpf Az árak az áfát tartalmazzák! wámooiSltm Nyitva: hétfő-péntek: 9-17, szombaton: 9-13 óráig GIBZONE SZAMITASTECHNIKA 7100 Szekszárd, Mikes u. 7. Tel: 74/510-444 Fax: 74/510-443 http://www.gibzone.hu nára: Lozsányi Tamás - mondja a tanárnő.- Az eredmények előtt, hadd kér­dezzem meg, hogyan történt a zsű­rizés?- A szervezők több újdonsággal leptek meg minket és ezek mind pozitív módon hatottak az egész versenyre, s a gyerekekre termé­szetesen. Az egyik, hogy kéttagú központi zsűri járta végig az orszá­got: Eckhardt Gábor és Kovács Kálmánná zongoraművészek. Pé­csett csatlakozott kettőjükhöz For­gó György zongoraművész, a Pécsi Művészeti Szakközépiskola tan­szakvezetője, így lett háromtagú a zsűri. A másik újítás - folytatja -, hogy bevezették a pontozásos mód­szert. 20-20 pon­tot, összesen 60 pontot adhattak az indulóknak. Népes volt a me­zőny - mondja a tanárnő az or­szágból 342-en ne­veztek, s az új pontozásos rend­szer alapján Nyír­egyházán 86-an zongoráztak. Or­szágosan 53 pont volt a határ - foly­tatja - s így való­ban csak a legjobbak juthattak az országos döntőbe.- Kik a továbbjutók Szekszárdról?- Nagyon örültünk, hogy hár­man: Ditta 59, Judit és Soma 54-54 ponttal szerepelhettek az országos döntőben.- Kik alkották a bíráló bizottsá­got?- Falvai Sándor, a zsűri elnöke, Esztó Zsuzsa dr„ Kovács Kálmán­ná, Kerek Ferenc és Némethy Attila zongoraművészek.- Milyen tapasztalatokkal tértek haza?- Kicsiktől a nagyokig óriási a fej­lődés az utóbbi években, s nagyon igyekeztünk lépést tartani. A zsűri gratulált és elismerését fejezte ki minden felkészítő kollégának, di­csérték a zeneiskolai tanárokat az alapképzésben nyújtott magas szintű oktatásért. Ez rendkívül jól­esett mindnyájunknak.- S az eredmények?- Boldogan mondhatom, hogy két díjazottunk is van: Ditta kor­csoportjában III. díjat szerzett, So­ma pedig tanárával együtt külön- díjban részesült.- Ehhez szívből gratulálunk mind a gyerekeknek, mind felkészí­tő tanáraiknak! Lakatos Orsolya Dobai Tamásné, Rebeka

Next

/
Thumbnails
Contents