Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)

2006-05-21 / 19. szám

2006. MÁJUS 21. MOZAIK MSArWAP j Rendhagyó gyászbeszéd „Hozzám már hűtlen lettek a sza­vak" - írja Babits Mihály Jónás imája című versében. Sokáig nem igazán fogtam föl a szavak jelentését, aztán eljött egy pil­lanat, és világossá vált, miről is van szó. Már a makogni is alig tudó elő- és ősemberek is mágikus erőt és ha­talmat tulajdonítottak a hangoknak, olykor igencsak artikulátlannak tű­nő megnyilvánulásaiknak, amit ma­napság már nagyképűen kommuni­kációnak nevezünk. Abban a hitben éltek (és élünk a mai napig), hogyha valamit meg tudunk jeleníteni moz­dulatainkkal, hangunkkal (szóban, írásban, rajzban, festményben, szo­borban, zenében), azt a dolgot ural­juk, hatalmunkban tartjuk, és ez a tudat erőt, nyugalmat, biztonságot ad nekünk egy olyan világban, ahol sokszor a legparányibb lényeknél is kiszolgáltatottabbal vagyunk. A szavak ereje csodákra képes egé­szen addig, amíg meg nem tapasztal­juk, hogy a szavak hűtlenek lesznek hozzánk, bármilyen jól megfogalma­zottak, bölcsek és magasztosak is, többé már semmit sem mondanak, üresek, semmit sem jelentenek, erőt­lenek. Ezek a szavak valójában már halott szavak. Amikor a szavak cso­datévő ereje megszűnik valaki szá­mára, akkor az az ember végképp gyedül marad a világban, teljesen egyedül és védtelenül marad az egész közönyös és rideg világmindenséggel szemben. Segítsetek hát rég meghalt sámán őseim, hogy újra megtudjam szólal­tatni az ártó sötét démonokat elűzni képes dobomat, és a diadalmas, erős varázsigék vigaszt tudjanak nyújtani még akkor is, ha gyarló értelmükkel képtelenek vagyunk felfogni és elfo­gadni azt, a tragikus dolgot, ami csak úgy váratlanul bekövetkezik megakadályozhatatlanul - és meg­szűnik létezni örökre... Mert meg­halt, és csak emlékeinkben él tovább, amíg emlékezni képesek vagyunk rá. Bálint György Lajos HARKÁNYFÜRDŐ... ^HARKÁNY ' Gyermeknap május 28. Fürdőnk ajándéka: 14 éven aluli gyermekeknek a belépés díjtalan. Szerezzen örömet családjának, várjuk szeretettel! Információ: 72/480-251 • www.harknnyfurdo.hu • email: harkanyfurdo@axelero.hu EVANGÉLIUM Mennyei protekció „Bizony, bizony, mondom néktek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen." (Jn. 16,23-24) Az „Idegen szavak kéziszótára” szerint a protekció szó jelentése (töb­bek között): befolyásos személy nyújtotta támogatás, közbenjárás. Persze jól ismerjük ezt a kifejezést hétköznapi tapasztalatból is. Régi igazság, hogy „jó nevű” ismerősök közbenjárása révén megnyílnak addig zárt aj­tók: rögtön elnézőbb a felvételi bizottság, rögtön adódik egy megüresedett állás, hirtelen fordul a támogatás iránya, van szalámi a pult alatt, akad még jegy az előadásra... stb. Ha e világban egy befolyásos személy puszta em­lítésére megnyílnak új lehetőségek, mennyivel inkább nagy lehetőség Krisztus, a Királyok Királya, nevének puszta említése! Márpedig Jézus pontosan ezt a lehetőséget hangsúlyozza az imádságra vonatkozó bátorí­tásában: „Bizony, bizony, mondom néktek, hogy amit csak kértek az Atyá­tól az én nevemben, megadja nektek." Bátran hivatkozhatunk Őrá, amikor Isten elé állunk kéréseinkkel! Ez a golgotái kereszt és húsvét hajnal óta egészen új, kivételes lehetőségként adatik! Először is békességgel és bizalommal szólhatunk Isten előtt. Nem úgy mint adósságba süllyedt szolga, vagy mint egy idegen, hanem úgy, mint gyermek édesapja előtt. Mert Jézus közbenjárt értünk: minden bű­nös adósságot kifizetett helyettünk a kereszten, kezét is nyújtja, hogy az atyai házba vezessen, hogy gyermeki „státusszal” ajándékoz meg az Isten előtt állva. Nem csak akkor kérhetjük Isten, ha úgy érezzük méltóak va­gyunk arra, hogy meghallgasson minket (mikor vagyunk egyáltalán azok?), hanem Jézus érdeméért, közbenjárásáért bármikor. Luther ezt az igazságot egy bátor imádságában így fogalmazza meg: „Krisztusom, sza­bad cserélnem veled: Te vagy az én igazságom, én meg a Te bűnöd. Te ma­gadra vetted, ami az enyém volt és nekem adtam ami a Tiéd..." Ha hittel imádkozunk Jézus nevében, Krisztus tökéletes igazságát nekünk tulajdo­nítja az Atya Isten, úgy hallgat minket, mint tökéletes Fiát hallgatná... Másrészt azt jelenti Jézus nevében imádkozni, hogy az Ő felhatalmazá­sával. Márpedig a húsvét óta nyilvánvaló: ez a világ legerősebb, még a ha­lál fölött is győztes személynek a felhatalmazása. Bizonyára nem fogjuk az Ő nevét tisztátalan, igaztalan dolgokhoz hozzáfűzni, de ha igaz ügyért könyörgünk egészen biztosak lehetünk benne, hogy meghallgatásra talál kérésünk. Ha nem is lenne senkink e világban, befolyásos ismerősünk biz­tassa szívünket, hogy legnagyobb hatalom lett nem csupán ismerőssé, de testvérré, baráttá is. Az Ő érdeméért, az Ő nevében bátran szólhatunk: s mennyei lehetőségek sokasága nyílik meg előttünk, hogy örömünk teljes legyen... Séf esik Zoltán evangélikus lelkész BIOS Szekszárd, Vasvári u. 1. (pékség mellett) Kvantum Kft. telephely és szaküzlet Szekszárd, Keselyűsi út 22. (volt TOTEV telep bejáratánál) Már NYITVA munkanapokon 9 - 17-ig! 2006. május 22-től! 74/419-541 info@kvantum.hu www.kvantum.hu

Next

/
Thumbnails
Contents