Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)

2006-12-17 / 43. szám

2006. DECEMBER 17. "fCJ r SZEKSZÁRDI Col MSÄKMP Becsapva, elárulva és 1956 tisztelete a cserbenhagyva 1956-ban szekszárdi főiskolai karon 1956-ban sem a Nyugat, sem a Kelet nem játszott tisztességesen nyílt kártyákkal, tiszta lapokkal, de erről még ma sem illendő be­szélni, akárcsak a megcsalt férj­nek felesége gyakori félrelépései­ről. Ma már mindenki, különö­sen az akkori SZABAD VILÁG nagyhatalmai nem győzik egy­mást túllicitálva csodálni és tisz­telni egy kis ország, egy kis nép halált megvető, hősies ellenállá­sát a világ egyik legerősebb had­erejével szemben, de arról, ami a színfalak mögött történt akkori­ban, nem szívesen emlékszik egyik érdekelt fél sem. Az az igazság, hogy a Szovjet­unió már 1956. október 23-a előtt eldöntötte, hogy Magyarországot nem hagyja semleges országként kiválni a szocialista táborból, mert ha engedi, akkor szinte azonnal kártyavárként dőlt volna össze (Észak-Korea és Kína kivételével) a szocialista tábor. A Nagy Imre-kor- mányával kötött megállapodás a csapatkivonásokról (ami Budapes­ten meg is történt), csak csel volt, hogy a régebben itt tartózkodó csa­patokat újakra cserélhessék, mert tartottak a tömeges dezertálás- tól/átállástól, és történtek is ilyen esetek. Ezt követően - mivel sür­gőssé vált számukra egy bábkor­mány létrehozása - Kádár Jánost november elsején Münnich Ferenc társaságában (Münnich mellékál­lásban magas rangú szovjet KGB ügynök volt és maradt is élete végé­ig) Moszkvába vitték, miközben fe­lesége hisztérikusan jajongott, mert attól félt, hogy „Janit” élve már nem látja viszont. Nem tud­hatta, hogy a Brioni-szigeteki meg­beszélésen Titó elvtárs javaslatára Münnich helyett Kádárra esett a vá­lasztás. Kádár választhatott a bitófa és a bábkormány-alakítás szerepé­nek elvállalása között. Ugyanis Nagy Imrével együtt Kádár János is aláírta a semlegességi és a Varsói Szerződésből való kilépési nyilat­kozatot tartalmazó hivatalos doku­mentumot, így aztán egy esetleges perben 1958-ban mindkettőjüket egyformán bűnösnek találta volna a független (és pártatlan!) magyar igazságszolgáltatás. Egyébként Titó elvtársról is érde­mes megemlíteni (a teljesség igé­nye nélkül) egy- két képmutató dolgot. Miközben a legkülönbö­zőbb nyilatkozataiban az egész vi­lág számára szükségesnek tartotta többször is a legélesebb hangon vá­dolva a tudomására hozni azt, hogy milyen mélységesen elítéli a törvénytelen magyarországi szov­jet katonai agressziót (a szovjetek és a jugók között akkoriban még eléggé feszült volt a viszony), en­nek ellenére Hruscsowal történő első találkozásuk alkalmával (Brioni-szigeteken) az első monda­ta így hangzott hozzá: Ha ti (vagyis a Szovjetunió) sürgősen nem veri­tek le a magyarokat, akkor én vo­nulok be csapatainkkal Magyaror­szágra. Budapest szovjet ostromakor Ju­goszlávia nagykövetsége elsőként ajánlotta fel a menedékjogot Nagy Imrének és társainak, így aztán az oroszok percre pontos tájékozta­tást kaphattak minden lépésükről, hálából a szovjetek jugó közvetí­téssel szabad eltávozást ajánlottak fel Nagy Imrééknek, sőt még gép­járműveket is biztosítottak a szá­mukra, nehogy valami bajuk essék útközben. Egyébként Magyarország sorsát véglegesen (döntő módon) a Szue- zi-válság és az 1956-os amerikai el­nökválasztási küzdelmek pecsétel­ték meg. Eisenhower második al­kalommal is elnök lett, és Lengyel- ország és Magyarország vonatko­zásában egyértelműen tudomására hozta Hruscsovnak, hogy egyik or­szág sem tartozik sem politikai, sem katonai, sem gazdasági szem­pontokból az Egyesült Államok ér­dekeltségi körébe. No comment... Ha... Tudom, a történelemben nincs HA! De, ha kedvezőbbek let­tek volna az akkori világpoliti­kai-gazdasági állapotok, akkor ta­lán nem minden reális alapot nél­külöző utópisztikus ábránd lett volna Magyarország semlegességé­nek lehetősége. Ámde 1956-1957-ben az Egye­sült Államoknak (és a nyugati világ többi nagyhatalmainak is) a legki­sebb gondjuk is nagyobb volt az „úgynevezett magyarügynél”. Az Egyesült Államoknak sokkal fonto­sabb volt a Közel- és Közép-Kelet országaiban megteremteni és vég­legesen megszilárdítani a hatalmas olajkitermelő monopóliumait, akár fegyveres intervenció bevetésének árán is. így aztán a két nagyhata­lom a színfalak mögött megegye­zett. Ennek ellenére képmutató módon (a látszatot fenntartva) az USA 1964-ig nem ismerte el a Ká­dár-kormányt, és kisebb-nagyobb megszakításokkal napirenden tar­totta az ENSZ-ben a magyarügyet, amit aztán a Szovjetunió (vétójoga lévén) rendszeresen megvétózott. Mi meg becsapva/cserbenhagy- va szép csendesen „konszolidálód­tunk” 1989-ig. Bálint György Lajos A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kara több ese­ményből álló rendezvénysorozattal emlékezett meg az 1956-os forra­dalom és szabadságharc 50. évfor­dulójáról. A főiskolai kar ünnepsé­gét október 19-én egy képzőművé­szeti kiállítás megnyitása követte, majd az érdeklődők megtekinthet­ték Mészáros Márta: „Temetetlen halott” című filmjét. Később kerek- asztal-beszélgetés keretében mu­tatták be Csernák Árpád és Geren­csér Zsolt „Felnőtté tiporva” című kötetét. November 21-én - emlékkonfe­renciát rendeztek az 56-os forrada­lom tiszteletére. E rendezvényen - melyet dr. Várady Zoltán kandidá­tus nyitott meg - három előadás hangzott el. Kolontári Attila, a szekszárdi fő­iskolai kar adjunktusa „1956 - ese­mények napról napra” címmel a történések kronologikus felsorolá­sa mellett ok-okozati összefüggé­sekre is rámutatott. Elemző meg­jegyzései az események egymásból következő logikus rendjét sorakoz­tatták fel. Mindeközben bemutatta az események főszereplőit, a részt­vevők tömegeiben bekövetkező szociológiai változásokat is. Ez az előadás megalapozta a két vendég- előadó mondandóját. Az 56-os forradalom nemzetközi hátteréről szólt dr. Kecskés Gusz­táv, a Magyar Tudományos Akadé­mia Történettudományi Intézeté­nek főmunkatársa. Nagyívű elő­adásában a forradalom kitörésének nemzetközi, politikai előzményeit vázolta, majd a nagyhatalmak, és néhány más ország lakosságának és vezetőinek a forradalomhoz va­ló eltérő viszonyáról beszélt, végül pedig a magyar események világ- politikai hatásáról szólt. Részlete­sebben mutatta be a moszkvai és az úgynevezett „csatlós” államok, a szocialista blokk a fegyveres harc és a szovjet megszállás véghezvi­telében betöltött szerepét. Beszélt az Egyesült Államok és az európai nyugati nagyhatalmak vezető köre­inek forradalom alatti hivatalos tar­tózkodásáról, s annak önös okai­ról. Jó érzés volt, hogy ez a konferen­cia szép számmal vonzotta az in­tézmény hallgatóit is. E ténynek hangot is adott dr. Germuska Pál, az 19S6-os_ Intézet titkára, aki „Az egyetemi ifjúság a forradalomban” címmel tartotta meg előadását. Több naplókból, önvallomásokból vett idézettel tette az adott kor min­dennapjait érzékletessé. Az egyete­mi, főiskolai ifjúság tényekkel alá­támasztott szerepének bemutatá­sával bizonyította, hogy a fiatalság az események egyik legfőbb alakí­tója volt. Rámutatott, hogy az ere­detileg főként szociális jellegű kö­vetelésekből, miként jutottak el a többpártrendszeren alapuló társa­dalmi forma kialakításának követe­léséig. A három előadás zárómondatát Kolontári Attila adjunktus fogal­mazta meg. Úgy vélte a szovjet blokk a leghalványabb esélyt sem adta a magyar függetlenség kivívá­sára. Af.JÉ. Jótékony célú KIÁLLÍTÁST rendezünk A SZEKSZÁRDI REMETE KÁPOLNA javára 2006 december 15-én (péntek) 16.30 órakor A WOSINSKY KÖZÖSSÉGI HÁZ NAGYTERMÉBEN (Szekszárd, Béla k. tér 9). A kiállítást BACSMAI LÁSZLÓ plébános nyitja meg. A kiállított képek alkotói SÜTŐ ÁGNES-MINKER TIBOR művész házaspár A kiállítás megtekinthető 2007. február végéig, a közösségi házban tartandó rendezvények alkalmával. AZ ELADOTT KÉPEK ÁRÁNAK 50%-ÁT A REMETE KÁPOLNÁÉRT ALAPÍTVÁNY KAPJA. Érdeklődni lehet: 74/512-182 telefonon.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents