Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)

2006-01-22 / 2. szám

2006. JANUÁR 22. ANNO EGY NEVEZETES SZEKSZÁRDI NAP 94. A magyar kultúra ünnepén Véletlennek, de jellemzőnek is érezhetjük, hogy mi történt január 22-én, vagyis a Himnusz megírásá­nak napján Szekszárdon. Meglepő, hogy mi minden utal az egykori és mai kultúrára. Garay Jánost 1842-ben e napon választották a Kisfaludy Társaság tagjai közé. A költő számára ez a kortársak elismerése volt, az utó­kor mostanában sem koszorúzás­ra, sem verseinek felidézésére nem vállalkozik. Negyven év múlva, 1882-ben elég meglepő irodalmi termék, Perczel Mór Az Idő és a Lélek című hexameteres verse első részét hozta a Tolnamegyei Köz­löny. Az agg tábor­nok, akinek ez a nap 1849 óta - Ottinger feletti szolnoki győ­zelme miatt - amúgy is ked­ves lehetett, azért fogott a lantpengetés­be, mert Vörös­marty halála után már nem akadt gondolatai­hoz méltó költő. Indulatoktól fűtött sorai közt ilyenekre akadunk: „Pénz pedig ir­galmatlan zsarno­ka társadalomnak, / Országház sajtó, tudomány, szerelem vagy imádság, / Mind eladó pénzért, mindennek megvan az ára, / Mert kinek nincs bankjegye, nincs tárcája tömötten, / Nincs annak helye, tisztessége a társadalomban, / Kösse fel, üsse magát agyon, úgy sincs menedé­ke.” Újabb hét év múlva, 1889. január 22-én Szekszárd képviselő-testüle- te elfogadta az Augusz Imre-hagya- ték egyezségét, s ezzel minden idők legnagyobb adományához, 80 000 forinthoz jutott. Az utolsó báró eredetileg a szülői házat mú­zeumnak és árvaotthonnak szánta, de a rokonság perre vitte a végaka­ratot, ami így meghiúsult. A Himnusz 75. születésnapján, 1898-ban a Szekszárd Vidé­ke Társadalmunk című vezércikkében írta. „Ha a karrierhez manapság elég­séges egy cí­merrel hímzett zsebkendő, vagy arany­szeg é 1 y ű cvikker, ak­kor minek csodálko­zunk az iga­zi erőteljes tehetség, az ambíció és az önérzet háttér­be szorulásán?” Húsz évre rá, 1918. január 22-én futott szerte a hír váro­sunkban: meg­halt Bezerédj Pál, aki 37 évi in­gyen munkálkodásával világhírűvé tette hazánk selyemtenyésztését, tízezrek létalapját teremtette meg, s ezzel megóvta őket a kivándorlás­Kölcsey Ferenc A LISZT FERENC TÁRSASÁG ESTJE tói. Szekszárdi országos központja, egyetlen ipari műemlékünk, a bon­tás áldozatává vált, s első díszpol­gárunk számára halála óta gyűjtik a szobrához szükséges bronzot, a képéhez kellő olajfestéket, vásznat, de legfőképpen a megbecsülés szándékát. Pedig ilyesmire elődeink adtak szép példát. A Közérdek 1906-ban a január 22-én eltemetett Háry Edé­ről hatvan sort közölt (persze in­gyen), méltatta „a puritán jellemű férfiú” életútját: 1875-ben lett a Szegzárdi Népbank Önsegélyzési Szövetkezet pénztárnoka. „Ezen állásában tíz esztendeig oly kiváló munkásságot fejtett ki, hogy mikor Kohárits Lajos igazgató állásáról le­mondott, a közgyűlés egyhangúan őt választotta.” Itt húsz évig műkö­dött, 65 éves korában bekövetke­, SZEKSZÁRDI S 7 5 7 vasArnap7/7/ zett haláláig, ahogy a választmány írja: „egész emberi életet töltött el a közös célnak, szövetkezetünk ki­építésének és előbbre vitelének ne­mes harcában”. Ki várhat el mosta­nában ilyen megbecsülést? Tarthatjuk véletlennek, de aligha az, ha a kultúra különböző rétegei­nek jelzéseit sorba tesszük: szép, ha egy város saját halottjának te­kint valakit, de azért néha saját élő­jének is tekinthetné. Dr. Töttós Gábor Ódon időben Január 23-án 120 éve, 1886-ban az iskolaszék elfogadta Wittin- ger Sándor polgári iskola bőví­tésére beadott terveit és költ­ségvetését. (Több mint érde­kesség: a derék tolnai építő­mester a Kálvin téri iskolát és paplakot éppúgy tervezte és építette, mint az újvárosit.) Január 25-én 170 éve, 1836-ban született itt Ugróczi Ferenc ke­gyes tanítórendi áldozópap, a zentai ütközet történetírója. (Ma zentai születésű tüdő- gyógyász él városunkban.) Január 26-án 110 éve, 1896-ban a Tolnavármegye egyszerre üd­vözölte és kárhoztatta a Götz Sándor plébános vezetésével megalakult katolikus olvasó­kört, mert ezzel a megyeszék­hely „társadalma még jobban széttagolódik". E napon 105 éve, 1901-ben szivárványt lát­tak. Január 27-én 110 éve, 1896-ban először védekeztek sikerrel a kórházban szérumoltással a to­rokgyík ellen, mely egész csa­ládirtást végzett városunkban. Összefoglaló egy csodálatos győzelemről 2006. évi első klub estjén a Liszt Társaság tagjai dr. Fenyvesi Já­nost köszönthették a Liszt Ferenc Művészeti Iskolában, 18-án este. Az előadó tagja volt egy olyan csapatnak, mely 1975-ben a leg­nagyobb tudásúnak bizonyult egy izgalmas versenyen. Beszá­molója rendkívül érdekes, színes volt; az emlékezést gondosan dokumentált anyagok, kérdésso­rok, újságcikkek, dolgozatok se­gítették. A Magyar Rádió 31 éve rendezte meg a Liszt és kora országos zenei műveltségi versenyt az ország ösz- szes középiskolája részére. A Garay gimnázium tanulóiból is rögtön összeállt a három fős csa­pat, melynek Boda Gabriella, Fritz Gabriella és Fenyvesi János voltak tagjai. A fél éves felkészülés alatt ők hárman szinte „beköltöztek” a zeneiskolába, igazi Liszt-rajongók­ká és -szakértőkké váltak. Megis­merkedtek a teljes Liszt-életrajzzal, és -életművel; 200 darabot kellett felismerniük a versenyhez! A kér­dések is a zenei részletekhez kap­csolódtak, így valójában ezen múlt minden. Amelyik csapat felismerte a zenei feladványt, az nagy valószí­nűséggel tudott válaszolni is az ah­hoz fűződő kérdésre. Természetesen rengeteg segítsé­get kaptak a felkészüléshez az ak­kori zeneiskola tanáraitól: Husek Rezső igazgató úrtól, Thész László és Lányi Péter tanár uraktól. Rajtuk kívül nélkülözhetetlen volt a gim­náziumtól, könyvtártól, zenemű­tártól kapott támogatás is. A selejtezőt, a további fordulókat s a döntőt is Czigány György vezet­te. Neves személyiségek voltak a zsűritagok: Kovács János, Legány Dezső, M. Katanics Mária, Zemplé­ni Kornél, valamint a zsűrielnök: Kroó György. Az emlékek felidézése után több szemelvényt is meghallgathattunk a beszámoló végén: a Faust szimfó­nia, a Haláltánc, a Villa d’Este szö­kőkútja egy-egy részletét hozta el előadónk.- A jogi pályát választottam, de egész életemet áthatja a zene - mondta dr. Fenyvesi János -; ked­venc zeneszerzőim többek között Liszt, Berlioz és Mahler. Ma már könnyű „sztárrá” lenni - folytatja -, akkoriban azonban nagy port vert fel egy ilyen verseny. Egy orosz ze­neszerző szavait idéztük, amikor kihirdették: mi győztünk. Sztahov, aki barátaival először hallotta Lisz­tet zongorázni Szentpéterváron, ezt mondta: Megesküdtünk, hogy ez a mai nap mindörökre szent lesz nekünk és nem felejtjük a sírig egyetlen pillanatát sem. L. O. Háry Ede

Next

/
Thumbnails
Contents