Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)
2006-01-22 / 2. szám
2006. JANUAR 22. HÉTRŐL HÉTBE vasAÜSp ff Elektronikus ügyintézés bevezetése Szekszárdon II. Elektronikus adózási rendszer bevezetése Nagycsaládos apuka a Fidesz képviselőjelöltje Az utóbbi években a közigazgatást is elérni látszanak azok az elektronikus újítások, amelyek a bürokratikus és időigényes folyamatokat gyorsabbá, olcsóbbá, pontosabbá és átláthatóbbá teszik. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata aljegyzőjének tájékoztatása szerint már az önkormányzat internetes oldaláról (www.szekszard.hu) is letölthetőek a helyi adóbevalláshoz szükséges ívek, a tájékoztatókkal együtt. A kinyomtatott dokumentumot az eredetihez hasonlóan alá kell írni, aláírás nélkül a hivatal nem tekinti hitelesnek. Az új szolgáltatás lehetővé teszi, hogy az adófizetők saját számítógépeiken kitöltsék adóbevallásaikat, illetve az adóhatóság által rendszeresített egyéb nyomtatványokat, majd a program által biztosított ellenőrzést követően kinyomtassák. Az adóbevallás elektronikus úton történő benyújtására azonban jelenleg még nincs lehetőség. Az elektronikus úton történő adó- ügyintézés lehetővé teszi a hivatali idő figyelmen kívül hagyását a rendszerhez való on-line hozzáférés biztosítása révén. A szakalkalmazás alapját az ún. önkormányzati ONKADO rendszerhez való kapcsolódás jelenti. Az adózással kapcsolatos adatok, jogcímek, tartozások, általános információk két fő gyűjtőcsoportban jeleníthetők meg. A felhasználói felületen megjelenő adatblokkok egy része általános és így nyilvánossá tehető adózással kapcsolatos információ, míg a másik csoport az adóalanyhoz kötött titkosított adathalmaz. Az elektronikus adózási rendszer mindkét információ kört kezeli, és titkosítási beállítások, a mellé rendelt jogosultság alapján teszi hozzáférhetővé. Az egyes adóalanyra, személyre tartozó adatok internetes lehívása saját előzetes beállított kódunk használatával lehetséges. A 2005. szeptemberben elindult rendszer használatához „mindössze” a www.szekszard.hu oldalról letöltött „Bejelentkezés internetes adózónak” űrlapot kell a Szekszárdi Polgármesteri Hivatalba (7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Közgazdasági Iroda Adóosztály Kovács Lászlóné osztályvezető) eljuttatni, majd az ezt követően kapott azonosítóval, és PIN kóddal lehet kapcsolódni a rendszerhez. Az adónemek ügyintézéséhez továbbra is szükséges az ügyfél aláírásával ellátott dokumentáció beküldése, vagy amennyiben az adózó igényli, a személyes megjelenése. A jelenlegi rendszer lehetőséget biztosít, hogy az adóalanyok elektronikus úton ügyintézőikhez időpontot foglaljanak a www.szekszard.hu digitális ügyfél- szolgálat időpontfoglalás menürendszerében. A felmerülő észrevételeket, javaslatokat, kérdéseket a kovacsne.erika@szekszard.hu e-mail címre küldhetik el az adózók. Kövér László - a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség Országos Választmányának elnöke - mutatta be a párt Tolna megye 1. sz. választókörzetének képviselő jelöltjét dr. Braun Mártont. Az elnök szerint a bemutatás formális, hiszen Braun Mártont jól ismeri a város és környéke, hiszen két cikluson át - 1998-ban Jánosi Györgyöt, majd 2002-ben Kocsis Imre Antalt megelőzve - ő képviselte a körzetet a Parlamentben. Kövér László szerint Braun Márton sikeres és elismert politikusként tudott dolgozni, több - köztük a Eli ügyek és a költségvetési - bizottságban is, jelentős szerepet vállalt a polgári kormány Duna-hidat és a hozzá kapcsolódó M9-es utat megvalósító beruházásaiban. Sajnos az akkori lendület megtört, az M9-es út és sok minden egyéb, a térséget érintő beruházás maradt el az utóbbi években. Braun Márton szerint a régió és benne a megye „depressziós térség” lett, befektetők hagyták el a megyét, illetve csökkentették termelésüket, így az itt élők megélhetése került veszélybe. Braun Márton az Európa Tanácsban is képviselő, a Gazdasági és Fejlesztési Bizottság alel- nöke. Véleménye szerint országunk nemzetközi megítélése sajnos - és ez azokból az elemzésekből és jelentésekből melyek a csatlakozó országokról készülnek és eljutnak hozzá jól kiolvasható - jelentősen romlott, az éllovas kategóriából a „futottak még" kategóriába kerültünk. Amennyiben ismét bizalmat kapok - és újra képviselhetem a körzetét - mondta Braun Márton, elsődleges feladatomnak a térség infrastrukturális fejlesztését - köztük az M9-es és a M6-os utakat - tartom. Szeretném elérni, hogy a térségre jutó EU-s és hazai források ne aprózódjanak el, hanem azokból koncentrált, elsősorban munkahelyet teremtő beruházások valósuljanak meg, hiszen ezek hosszú távon biztosíthatják az itt élők megélhetését és gyermekeink jövőjét. A képviselőjelöltet Kövér László még mint leendő nagycsaládos apuka mutatta be, Braun Márton szerdán pontosította az információt, miszerint a leendő jelző már nem aktuális, Júlia nevű gyermeke megszületett, most már nagycsaládos apuka. (Folytatjuk) Válassza a garantált minőséget! • Pénzügyi-számviteli ügyintéző ' Mérlegképes könyvelő ‘Adótanácsadó • Minőségirányítási belső auditor • Ingatlanközvetítő ÚJDONSÁGAINK: •TB szakelőadó • Mérlegképes könyvelő kiegészítő államháztartási szak • Okleveles adószakértő A megye 5 városában folyamatosan szervezzük a mérlegképes könnyvelők kötelező éves továbbképzését! PERFEKT Zrt. Tolna Megyei Képzési Központ Szekszárd, Széchenyi u. 54.-58. szeksza rd@perfekt. h u Megújul a Sport utca A polgármesteri hivatalban szerdán aláírták a Sport u. útépítésének vállalkozási szerződését. A nyílt közbeszerzési pályázaton három vállalkozó indult, közülük a SOLTÚT Kft. nyerte el a kivitelezést, vele kötött szerződést az önkormányzat. A beruházás bruttó 75 millió forintba kerül, az utca teljes hosszában csapadékvíz-elvezető épül, illetve az utca is új aszfaltréteget kap. A szerződéskötés után a város 15 napon belül átadja a területet a vállalkozónak, akinek július 15-i határidőre kell elkészülnie a munkálatokkal.