Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)
2006-01-22 / 2. szám
^ tasArüIp HÉTRŐL HETRE ______ 2006. JANUÁR 22. Szolgá lat az önálló életért Az immár tíz éve működő Önálló Életért Alapítvány célja, hogy segítségükkel az értelmi és/vagy testi fogyatékossággal élő emberek minél függetlenebb, önállóbb életet tudjanak élni. Eddig pusztán információt nyújtottak, tanácsot adtak a rászorulóknak pl.: a különböző szociális, társadalombiztosítási és egyéb ellátási formákról vagy a gyógyászati segédeszközökről, valamint klubfoglalkozásokat szerveztek a sorstársak számára. 2006. január 1-jétől működik az Alapítvány Támogató Szolgálata a Szek- szárd Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött ellátási szerződés alapján. A törvényi előírás szerint, állami normatívából tevékenykedő Támogató Szolgálat sokkal szélesebb körű segítséget tud nyújtani a fogyatékossággal élő személyeknek. Míg az alapítvány korábban a családsegítő központnál vendégeskedett, a Támogató Szolgálat számára a Kinizsi utcai óvodából választottak le néhány helyiséget és kaptak bútorokat csekély térítés ellenében. Két szakképzett személyi segítő: Jakabné Hoffmann Melinda és Györki Krisztián, egy gépkocsi- vezető: Szabó István, aki szintén rendelkezik szociális gondozói végzettséggel és nem utolsósorban a szolgálat vezetője Házi Magdolna szociális munkás várja a sérültség- gel élőket. A szolgálat célja, hogy segítsen nekik abban, hogy minél aktívabb életet élhessenek: tanulhassanak, munkába járhassanak, javuljon életminőségük, csökkenjen kiszolgáltatottságuk, függőségük a környezetüktől. Ennek érdekében háromféle szolgáltatást nyújtanak: 1. Személyi segítés: A személyi segítő a napi életvitelben, a mindennapi tevékenységek végzésében tud szolgáltatást nyújtani pl.: a tisztálkodásban, az étkeztetésben, a bevásárlásban, orvoshoz kísérésben, de kérhető az egészséges kiskorú hozzátartozó segítése is. Fontos alapelv, hogy amennyiben állapota engedi, a szolgáltatást igénylő aktívan vegyen részt a tevékenységek elvégzésében. A szolgáltatás térítési díja: 200 Ft/óra, indokolt esetben csökkenthető. 2. Szállító szolgálat: igénybe vehető ahhoz, hogy a sérült személy eljuthasson rendszeresen óvodába, iskolába, munkába, másrészt a mindennapi életvitelt segítő szolgáltatások helyszínére pl.: orvoshoz, gyógytornára, valamint szabadidős kulturális programokra. A gépkocsivezető nem egyszerűen szállítja a szolgáltatást igénylőt, de segítséget is nyújt a helyszínen. A szolgáltatás térítési díja: 50 Ft/km. Több utas esetén a térítési díj megoszlik, indokolt esetben pedig mérsékelhető. 3. Információnyújtás, tanácsadás. Ez a szolgáltatás térítésmentes. Az Önálló Életért Alapítvány Támogató Szolgálata a Kinizsi utca 1. szám alatt található. Hétfőtől szerdáig 8-16 óráig, csütörtökön 8-18 óráig, pénteken 8-13:30-ig fogadják az ügyfeleket. Aki teheti, jelentkezzen előre a 74/312-348 vagy a 06- 20/424-6953-as telefonszámon. Aki nem képes bemenni az irodába, azt felkeresik. Kovács Etelka „Szeretettel az életért és a gyermekekért” díjazottjai dukciójukban pedig, amelynek lemezfelvétele is hamarosan elkészül, a neves humorista Nagy Bandó András gyermekverseit adják elő dalban. Évi 100-150 fellépésük 80 százalékában gyermekek előtt lépnek színpadra.- A gyerekek, ha nem tetszik nekik, nem ülik végig udvariasan az előadást, elkezdenek mocorogni, ficeregni, végig fenn kell tartani a figyelmüket. Ez eddig még mindig sikerült - mondja Ritter Péter, az együttes vezetője. Az éneklés és az összekötő szövegek mellett nagyon sokat játszanak a gyerekekkel akár a színpadról vagy a színpadon. Különböző kreatív játékokat játszanak, bevonják őket a műsorba, pl.: ritmusjátékkal, tükörjátékkal.- Ezt nem lehet iskolában tanulni, az évek során alakult ki - mondja Ritter Péter. - Az elején még kicsit döcögött, aztán folyamatosan alakult. 15 éve működnek együtt a Német Színházzal, ahol kétnyelvű műsort adnak elő. Ehhez a legszebb német gyermekdalokat válogatták ki, az összekötő szöveg és a játékok pedig magyarul szólalnak meg. K. E. Életeken segít Kálóczi Andrea nem papol, nem mond erkölcsi szentenciákat, nem ítél el, nem tesz szemrehányást, nem ad tanácsot, csak akkor, ha öngyilkosság veszélye fenyeget. Andrea meghallgatja a hozzá fordulót. Ezután hosszú konzultációs folyamat kezdődik. A szenvedélybeteggel és gyakran családjával együtt megpróbálja feltárni a probléma gyökerét, segít abban, hogy mindenki önmaga találja meg a megoldást, azt, hogy mit kell tennie. A betegek elvárásai gyakran irreálisak, szeretnék, ha egy varázsütésre megszabadulnának immár fizikai vagy lelki szenvedést okozó szenvedélyüktől. Ez azonban csak egy hosszabb folyamat eredménye lehet. Kálóczi Andreát a családjában látott példa és a gyermekkorában átélt fájdalmas életesemények indították arra, hogy olyan pályát válasszon, amelyen segíthet más embereken. 14 éves korában lépett rá erre az útra, amikor az egészség- ügyi szakközépiskolát választotta, majd szociális munkásként tanult tovább, második diplomáját adikk- tológiai konzultánsként szerezte, így vált szenvedélybetegekkel foglalkozó szakemberré. Az elmúlt 20 évben önismeretét fejlesztette, hiszen akinek saját magával vannak gondjai, az nem tud segíteni másokon. Fontos tehát számára a „lelki karbantartás”, pszichés energiáinak megőrzése. Kálóczi Andrea számos szenvedélybetegnek segített felkapaszkodni a gödörből. Amennyiben úgy érzi, Önnek vagy hozzátartozójának segítségre lenne szüksége, jelentkezzen a következő elérhetőségek valamelyikén: RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat Szekszárd, Munkácsy u. 7/A, telefon: 74/413- 037, 74/511-585, e-mail: rev-szek- szard@mail.data-net.hu. A szolgálat minden hozzá forduló számára teljes anonimitást biztosít. Három derűs legény A Holló Együttes nem jár gyerekcipőben, 22. éve mulattatják felnőtt és gyermek közönségüket vidám, általában jelmezes műsoraikkal. Zenésítettek meg verseket Weöres Sándortól, Csoóri Sándortól, Nemes Nagy Ágnestől, a legújabb proSani Luludyi, azaz vékony virágszálak. Ez a neve egy egyesületnek, amelynek közel ötven tagja küzd a halmozottan hátrányos helyzetű, elsősorban roma gyerekek, fiatalok segítéséért. A romológusokból, jogászokból, közgazdászokból, pedagógusokból, katasztrófavédelmi szakemberekből, újságírókból, művészekből és egyetemi hallgatókból álló csoport, élükön Dömötömé Solymár Orsika megyei roma referenssel - egyben roma családsegítővel - tavaly május óta számos országos pályázaton vett részt szép sikerekkel, ám amire eleddig a legbüszkébbek, az mégis a Mobilitás Dél-dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodától, valamint Szekszárd Megyei Jogú Város Ifjúságpolitikai Pályázatán elnyert, összességében több százezer forint. Ebből tudták zenés műsorral egybekötött, több kosár- nyi karácsonyi csomaggal megajándékozni a faddi roma gyerekeket, ebből tartanak szabadidős foglalkozásokat szekszárdi roma tanulóknak, s ebből rendezik be várhatóan április végéig azt a közösségi teret, ami legelőször ad majd otthont az egyesületnek és pártfogoltjainak, valamint májusban tartandó születésnapi, bemutatkozó kiállításuknak. A Sani Luludyi Közhasznú Érdek- védelmi Egyesület működését, munkáját számos intézmény pártolja, így városunk vezetősége, az Esélyek Háza, szinte mindegyik szekszárdi iskola igazgatója, a Pedagógiai Szakszolgálat, a megyei cigány szervezetek vezetői, s a helyi média. Mint az elnök hangsúlyozta, külön köszönet illeti a Tolna Megyei Cigány Kisebbségi Ön- kormányzatok Társulását és a Tolna Megyei Cigány Kisebbségi Ön- kormányzatok Szövetségét évek óta tartó töretlen barátságukért, segítőkészségükért, tanácsaikért. Az ismeretség régről fakad, hiszen Orsi egy éven át dolgozott a Szekszárdi Roma Kisebbségi Ön- kormányzatnak, s az általa vezetett egészségügyi program nyolcszáz embert érintett. Diploma- munkáját hamarosan egyetemi jegyzetté nyilvánítják, és a Cserti Csapó Tibor szerkesztette Gypsy Studies sorozatban jelentetik meg. A Sani Luludyi egyesület folyamatosan dolgozik a roma ifjúsági önkormányzat megvalósításán, és kezdenek már körvonalazódni nyári tábori terveik is. Szép sikereket kívánunk! A Sani Luludyi egyesület és Dömötörné Solymár Orsika elérhetősége: 70/3791-044, zorsi2@freemail.hu.