Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)
2006-01-22 / 2. szám
2006. JANUÁR 22. FÓKUSZBAN SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Csapvízzel koccintott a miniszter és a polgármester Szekszárd vize egészséges, ám új vízbázis kell Folytatás az 1. oldalról. A kérdés tehát az: folytatódjék-e tovább a vízbázis mentesítése, vagy új vízbázist kell keresnie Szekszárdnak? A probléma aktualitásának magyarázatai közé tartozik, hogy a város és a kármentesítést végző cég közötti szerződés január elsejével lejárt. Ugyanekkor megszűnt az országos kármentesítési programot koordináló szervezet, az Országos Környezetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság is. Gaál Zoltán, a városi vízmű igazgatója korábban aggódásának adott hangot, s kifejtette, hogy ugyan a mentesítés végzésére már decemberben kiírták a közbeszerzési pályázatot, de annak elbírálására és a szerződéskötésre minden bizonnyal márciusig várni kell. Amennyiben néhány hónapig szünetelnek a vízbázis mentesítési munkálatai, a szennyezett víz akár el is érheti - bár ez nem valószínű, hangsúlyozta az igazgató - a termelő kutakat. Ezzel szemben a sajtótájékoztatón Kocsis Imre Antal közölte, a szerződéskötésig sem szakadnak meg a mentesítési munkálatok, ugyanis e feladatot jelenleg a helyi vízmű kft. látja el, a költségeket pedig változatlanul központi forrásból finanszírozzák. Bocskai Tünde, az ÁNTSZ Tolna megyei főorvosa elmondta, hogy a szennyező gócok a vízbázis területén kívül vannak. Viszont a mérések szerint a diklór-etilén - a szennyezés haladását gátló hidraulikai gát ellenére is - évente száz métert közelít a vízbázis felé. Tehát amíg erről a vízbázisról kapja Szekszárd az ivóvizet, addig fennáll a veszélyeztetettség. Másképpen: a jelenlegi vízbázist egy idő után el kell hagyni. Persányi Miklós kifejtette, mivel a kármentesítésre fordított költség igen magas, s a mentesítést még legalább 10 éven át kell folytatni, feltétlenül hosszú távra szóló megoldásra van szükség. Ez azt jelenti, célszerű lenne Szekszárd ivóvizét új vízbázisról biztosítani. Erre Bo- gyiszló és Fadd-Dombori térségben a közel negyven éve védett vízbázis jelentheti a megoldást. A miniszter hozzátette, hogy mivel a szekszárdi csapokból egészséges víz folyik, ezért eddig nem került be városunk az országos vízminőség-javító programba. Ám a bekerülést a körülmények ismeretében a tárca támogatja, sőt a szaktárca vezetője megígérte, hogy a program listáján előkelő helyre sorolják Szekszár- dot, ami alapján a város eséllyel pályázhat majd uniós forrásokért. Ez azt is jelentheti, hogy Szekszárdot „listásként” a 2007-2013 közötti időszakra tervezett mintegy 33 milliárd forintos Dél-dunántúli régiós program tagjaként az Európai Unió befogadná. Ez által hosszú távra megoldódhatna a városunk egészséges ivóvízzel történő ellátása. Kocsis Imre Antal ismét hangsúlyozta, hogy a város ivóvizével kapcsolatban nincs ok aggodalomra, hiszen ivóvizünkben semmilyen szennyeződés nem lépi túl a megengedett határértéket. V. H. M. - Fotó: Nagy Ágnes A miniszter és a polgármester szerint is a hosszú távú megoldás a cél, az új vízbázis Gaál Zoltán Szekszárd-Dunaújváros között 2x2 sávos autópályának kell épülnie Ellentétben a szakértők javaslatával, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (DDRFT) legutóbbi - szekszárdi - ülésén a régió szempontjából - több másik mellett - két igen fontos út építésével kapcsolatban hozta meg állásfoglalását. Dr. Kékes Ferenc, a tanács elnöke lapunknak úgy fogalmazott: mindenképpen kitartanak mostani elhatározásuk mellett: miszerint azonos időben épüljön meg az M9- es út Dombóvár és Szekszárd közötti szakasza, valamint az M6-os út Dunaújváros és Szekszárd közötti szakasza kétszer kétsávos autópálya minőségben épüljön meg. (Vagyis ne kétszer egysávos, később bővíthető út épüljön.) Kékes Ferenc a DDRFT szekszárdi ülése kapcsán elmondta, eleve kevés napirendi pont megtárgyalását tervezték, hiszen a régió jövőjét és fejlődését meghatározó közútfejlesztésekről hoztak határozatokat. E döntések a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) által készített közlekedési nagyprojekt lista kapcsán megfogalmazott déldunántúli módosító javaslatok. Egyébként a szaktárca javaslata szerint a II. Nemzeti Fejlesztési Terv megvalósításának időszakában 2007-2015 között csupán egyetlen útfejlesztés, az M6-M56 gyorsforgalmi út kiépítése szerepel, ám az is csak 2-szer egy sávosként. Ez a régió számára elfogadhatatlan. Mint a bevezetőben említettük, az M9-es gyorsforgalmi út Dombóvár-Szekszárd közötti szakaszának 2010-2013 között kellene megépülnie. A Dombóvár-Bony- hád közti szakasz 2013-ig, a Dom- bóvár-Kaposvár közötti pedig 2017-ig, a Bonyhád-Szekszárd szakasz pedig 2020-ra valósulna meg a DDRFT álláspontja szerint.- E regionális nagyprojektek konszenzuson alapuló kijelölése lehetővé teszi azt, hogy a régió szakmai és politikai szereplői egységesen lobbizzanak e nagyprojektek előkészítéséért és beépítéséért az ágazati Operatív Programokba - szögezte le előterjesztésében Kékes Ferenc. V.H.M. Fotó 1V. Á. Lesz-e folytatása?