Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-02-27 / 6. szám

Sl , SZEKSZÁRDI vasarn4p 2005. FEBRUÁR 27. Százéves évforduló nagyszabású építkezésekkel MSZP-frakció: áttekinthető, a lehetőségekhez szabott költségvetés Az MSZP-frakció a közgyű­lést megelőzően megtartotta hagyományos sajtótájékoztató­ját, melyet Schoeck Károly frakcióvezető egy bejelentéssel vezetett be. Kormányzati dön­tés született arról, hogy a tömb­lakások utólagos hőszigetelésé­re beadott pályázatok prog­ramja folytatódhat, ezzel újabb 981 lakásban valósulhat meg az energiatakarékos, olcsóbb fenntartás. Már eddig több ezer szekszárdi lakos tudta ilyen módon komfortosabbá, takarékosabbá tenni otthonát. A költségvetésben két számot emelt ki az előadó. Szekszárd városá­nak halmozódástól mentes mérleg fő­összege 9 milliárd 920 millió forint, melyben a központi bevételek kétség­telenül kevesebb 39%-ot tesznek ki a tavalyi 43%-kal szemben. A fejleszté­si célú támogatások azonban 50%-kal emelkedtek, ami lehetővé teszi a Hosszú lejáratú hitelfelvételt támo­gat a frakció, melynek során 250 millió forintot vesz fel a város utak, közlekedési útvonalak felújítására. Önrészként kívánják felhasználni ezt az összeget, abban a program­ban, melynek keretében minden útépítésre kifizetett 1 forinthoz ugyanannyit ad a kormány. Látható eredményeket vár ettől Schoeck Károly frakcióvezető, aki első he­lyen a Sport utcát említi, ahol az út­burkolat mellett a csapadékvíz-el­vezetésről is gondoskodni kell. nagyszabású beruházási programok folytatását, illetve beindítását. Ilosfai Gábor, a Gazdasági és Vá­rosfejlesztési Bizottság elnöke a város könyvvizsgálójának megállapítását emelte ki: hosszú évek óta ez az első költségvetés, mely szerkezetében is tükrözi azt a munkát, amelyet az egyensúly megteremtése érdekében elvégeztek. Összevethető a működési kiadás és a működési bevétel, vala­mint a felhalmozási terület két oldala is. A működési bevétel a kiadásokat 59 millió forint híján lefedi, ami iga­zolja, hogy hosszú távon életképes, rentábilis költségvetést sikerül megal­kotni. Két évvel ezelőtt még óriási hi­ánnyal kellett szembenézni, a racio­nalizálásnak köszönhető a mai hely­zet, ami a frakció eltökéltségét és ere­jét is bizonyítja, hangsúlyozta az el­nök. A felhalmozás számait tekintve 196 millió forint eltérést találunk, e téren elfogadható mértékű hitelfelvé­tel szükséges. Két fontos tájékoztatót emelt ki az előadó a közgyűlés napi­rendjéből: megtárgyalásra kerül Szekszárd város gazdasági programja, valamint a Nemzeti Fejlesztési Terv II. dél-dunántúli előmunkálatainak témaköre. A nagyobb léptékek után Tóthi Já­nos képviselő igyekezett aprópénzre váltani a költségvetésben szereplő nagy szá­mokat. A százéves városi évfordulót most úgy ünnepelhetjük, hogy építke­zésektől lesz visszhangos Szekszárd, ami esetenként kényelmetlenséget okozhat a városlakóknak. Rövidesen elkezdődik a Garay János Gimnázi­um födémcseréje, ami komoly szerve­zési, áttelepítési programmal jár majd, az Orpheusz-program kereté­ben a Garay-tér, a városközpont, a Keleti Városkapu program munkála­tainak elkezdésekor szintén jelentős rész válik munkaterületté. A képvise­lő külön kiemelte a délkeleti városré­szen régóta várt beruházást, a Mag­ura vízelvezetésének megoldását, ami önmagában 20 millió forintot tesz ki. Türelmet és megértést várnak a la­kosság részéről, hiszen a beruházások valamennyiünk javát szolgálják a ké­sőbbiekben. Ezt követően Gellért Sándor, a Sport- és Ifjúsági Bizottság elnöke ka­pott szót. A kábítószer-probléma visszaszorítására elfogadott stratégia tapasztalatiról szóló tájékoztatót az MSZP javaslata szerint remélhetőleg beszámolóként tárgyalja meg a közgyűlés, ebben az TANFOLYAMOK A KISOSZNALÜ! 2005. március 16-i kezdéssel Általános iskolai végzettséggel rendelkezőknek: ABC ELADÓ GYORSÉTKEZTETÉSI ELADÓ Középfokú végzettséggel rendelkezőknek: KERE§KEpŐ VÁLLALKOZÓ VENDEGLATO VALLALKOZÓ ÖNKÖLTSÉGESEK RÉSZÉRE: - részletfizetési kedvezmény - az adóévben fizetett képzési díj 30%-a az összevont adóalap adójából levonható MUNKANÉLKÜLIEK RÉSZÉRE: - egyéb kedvezmény JELENTKEZNI ES ERDEKLŐDNI LEHET: KISOSZ Szekszárd, Arany J. u. 17-21. KISOSZ Tamási, Szabadság u. 27. Telefon: (74) 414-227, (74) 312-847 Teleion: (74) 573-940 KISOSZ Bonyhád, Rákóczi u. 6. KISOSZ Dombóvár. Teleki u. 9. Telefon: (74) 451-456 Telefon: (74) 565-100, (74) 565-101 KISOSZ Paks, Tolnai u. 2. Telefon: (75) 417-117 esetben hozható meg ugyanis határo­zat ebben a rendkívül súlyos témá­ban. Sok a tennivaló, megdöbbentő adatokat tártak fel a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum képviselői, illetve a kapcsolódó szakemberek, civilek. A drogprevencióval el kell jutni vala­mennyi intézménybe, a város és a környék civil szervezeteihez, a közös­ségeket kell erősíteni és segíteni ez ügyben, vélte az elnök. Az elnök új információkat közölt azzal kapcsolatban, hogy a Pollách utcai atlétikai pálya 1. ütemének ki­vitelezése megkezdődhet, ami az öltöző, a szociális blokk felújítását jelenti. Mit tart a költségvetés erényének? - egy mondatban kértük az előadók véleményét: Schoeck Károly: > yA lehe­tőségekhez képest a legtöbb megvalósít­ható elem benne van." Ilosfai Gábor: „Az elmúlt évek munkája nyomán végre összehasonlíthatóan szerepelnek a bevé­telek és a kiadások " Tóthi János: „Bol­dog lehet az a 36 ezer lélekszámú város, ahol 1,9 milliárd forint beruházás való­sul meg." Gellért Sándor: „Ez a költ­ségvetés alkalmas arra, hogy együttmű­ködjünk, az ellenzék is szíve szerint elfő­gadhatja." , cs a. 2005. március l-jén (kedden) 17 30 órától „Hogy még jobban érezzük magunkat Szekszárdon Kocsis Imre Antal Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere szeretettel várja a Belvárosi Kávéházban (Gaíay tér) mindazokat a szekszárdi polgáro­kat, civil szervezeteket, illetve „Szekszárd jelenét és jövőjét szívügyének tekintő, érző" személyeket, akik kötetlen beszélgetés keretében felvetik gondolataikat, problémáikat, a közös megoldás és jobbítás szándékával. Program: „100 éve újra város Szekszárd" Témagazdák: Szilágyi Mihály, Dr. Töttős Gábor, Aradi Gábor történészek Ezt követően kötetlen beszélgetés. (A beszélgetés időtartama nincs korlátozva.) A POLGÁRMESTER, A JEGYZŐ ÉS A KÉPVISELŐK 2005. MÁRCIUSI FOGADÓÓRÁJA KOCSIS IMRE ANTAL polgármester Minden hétfőn 12.30-13.30 óráig Polgármesteri Hivatal I. emeleti kisterem JEGYZŐ Minden szerdán 10.00-12.00 óráig Polgármesteri Hivatal I. em. 40. sz. iroda NÉMETH ZOLTÁN alpolgármester Minden hétfőn 14.00-15.00 óráig Polgármesteri Hivatal I. emeleti kisterem DR. GAÁLZSUZSANNA alpolgármester XI. sz. választókerület A hónap első és negyedik keddién 16.3tt-17.30 óráig Szekszárd, Mikes u. 24. HALMAI GÁBORNÉ alpolgármester A hónap elsó és harmadik csütörtökén 16.30-18.00 óráig Bejelentkezés: 70/337-68-94 telefonszámon Szekszárd, Mikes u. 24. CSAPÓ KÁROLY képviselő I. sz. választókerület A hónap elsó hétfőjén 16.00-17.00 óráig Szekszárd, Mezőgazdasági Rt HORVÁTH ISTVÁN képviselő II. sz. választókerület Március 1-jén (kedden) 16.00-18.00 óráig Garay János Művészeti és Sport Általános Iskola. (volt 2. Számú Általános Iskola) GELLÉR SÁNDOR képviselő IV. sz. választókerület A hónap második keddjén 17.00-18.00 óráig Babits Mihály Általános Iskola KISS ANDREA képviselő V. sz. választókerület A hónap elsó szerdáján 17.00-18.00 óráig, A hónap harmadik szerdáján 16.00-18.00 óráig Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola Gyakorló Általános Iskolája DR. TÓTH GYULA képviselő VI. sz. választókerület A hónap harmadik hétfőjén 16.00-17.00 óráig Babits Mihály Általános Iskola SCHOECK KÁROLY képviselő VII. sz. választókerület A hónap első Itéllöjén 17.00-18.00 óráig Szekszárd, Mikes u. 24. KŐVÁRI LÁSZLÓ képviselő VIII. sz. választókerület A hónap harmadik hétfőjén 18.00-19.00 óráig Polgármesteri Hivatal tsz. 4. FODOR MIKLÓS képviselő IX. sz. választókerület Minden hétlőn 17.00-18.00 óráig Polgármesteri Hivatal fsz. 4. ILOSFAI GÁBOR képviselő X. sz. választókerület második és negyedik A hónap második és negyedik szerdáján 17.00-18.00 óráig Polgármesteri Hivatal Isz. 4. MALIER BÉLA képviselő XII. sz. választókerület Március 16-án (szerdán) 17.00-18.00 óráig 5. Számú Általános Iskola TÓTHI JÁNOS képviselő XIII. sz. választókerület Március 21-én (hétlón) 17.00-18.00 óráig, 5. Számú Általános Iskola FAJSZI LAJOS XIV. sz. választókeriilet A hónap elsó hétfőjén 17.00-18.00 óráig Szőlőhegyi Óvoda Ifj. BAKA FERENC képviselő Március 8-án(kedden) 17.00-18.00 óráig Polgármesteri Hivatal fszt. 4. DR. T0TH CSABA ATTILA képviselő A hónap harmadik hétfőjén 16.30-17.30 óráig Polgármesteri Hivatal fszt 4. SZILY LAJOS képviselő A hónap második szerdáján 17.00-18.00 óráig Polgármesteri Hivatal fszt. 4. ÁCS REZSÓ képviselő A hónap elsó hétfőjén 16.00-17.00 óráig Polgármesteri Hivatal fszt. 4. DR. HAAG ÉVA képviselő A hónap utolsó keddjén 17.00-18.00 óráig Polgármesteri Hivatal fszt 4. LIEBHAUSER JÁNOS képviselő A hónap második csütörtökén 16.00-17.00 óráig Polgármesteri Hivatal fszt. 4. Dr. BARABÁS GÁBOR képviselő A hónap második keddjén 17.00-18.00 óráig Polgármesteri Hivatal fszt. 4. KEREKES CSABA képviselő A hónap első szerdáján 17.00-18.00 óráig Babits Mihály Általános Iskola SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Kiadja Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala - FŐSZERKESZTŐ: TAKÁCS ZSUZSA - Szerkesztőség címe: 7100 Szekszárd, Csokonai u. 3. Telefon/fax: 74/414-853, E-mail: kafi50@axelero.hu - HIRDETÉSFELVÉTEL: SZÁNTÓ ILDIKÓ 30/9726-663 A hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk. Nyomdai munkák: Szekszárdi Nyomda Kft. Felelés vezető: Vadász József ügyvezető igazgató - HUISSN 1215-4679 LAPZÁRTA: hétfő 12 óra

Next

/
Thumbnails
Contents