Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-02-27 / 6. szám

2005. FEBRUÁR 20. -Interjú A

Garay Gimnázium Öregdiák Szövetségének jogelődje immár történelmi időben, 1923 nyarán ala_| kult meg, egy önképzőköri ülésen. Az alapítók célja szerint a volt növendékek közötti baráti viszonyt és összetartást, valamint az iskolához való feltétlen ragaszkodást hivatott ápolni, egymást erkölcsi és egyéb szükséges támogatásban részesíteni, egymás boldogulását előmozdítani. A Szövetség a hagyományteremtés őszinte szándékával alakult újjá 1995. május 15-én. Mostani vezetője, dr. Ótos Miklós főorvos úr, akivel arról is beszélgettünk, hogy az akkori célkitűzések maradandóak, s az egykori tanárok és diáktársak a mának is üzennek. Az összekötő szál: a baráti viszony és a feltétlen ragaszkodás egykori iskolánkhoz -Az Öregdiákok Szövetsége egy civil szervezet, amelyet még 1994-ben alapított Huba János. Amikor 2000-ben az örökébe léptem, és átnéztem a levelezését, kalapot kellett emelnem előtte, hogy mekkora odaadással és milyen nagy szeretettel szervezte ezt a szövetséget, és hívta életre az évenkénti öregdiák-találkozókat. Gyűjtött egy kis pénzecskét is, gyakorlatilag annak a kamata»

ól tartjuk fenn magunkat a mai napig is. Amikor örökébe léptem, elgondolkodí, és magam is csak akkor döbbentem rá igazán, hogy az évek múlásával, ahogy fogy az embernek a fiatalsága, a volt iskolája egyre nagyobb szerepet játszik a hétköznapjaiban. A mindennapi élet teendői között is egyre többet gondol vissza fiatalságára, s egyre többet az iskolai évekre is. Szívesen emlékezik. Az osztálytalálkozók általában ötévenként szerveződnek, s úgy látszott, hogy egy kicsit szűk keretet adnak mindazokhoz a gondolatokhoz, emlékekhez, amik az emberekben élnek. Mindez viszont nagyon szépen kiteljesedhet egy ilyen civil tevékenységben, amikor már nem egy osztály, nem csak egy azonos évfolyam, hanem generációk jönnek össze... Ezeken a találkozókon az egykori iskolatársak elmondják a régi élményeket, amik részben fedik a mi élményeinket, részben pedig újakkal gazdagítják. Olyan tanárokról emlékeznek meg, akiket mi már nem ismertünk, amikor az 50-es évek második felében gimnáziumba jártunk. A fiatalok meg a későbbi időkről tudnak sok érdekességet mesélni. -Az iskola egykori növendékei közül hányan tartják ilyenformán a kapcsolatot egymással és az iskolával? -A bő tíz alatt kialakult a szövetségnek egyfajta magja. Van száz-százötven ember, akik több-kevesebb rendszerességgel eljárnak ezekre az éves találkozókra. Es megint van másik száz-százötven ember, akik időszakosan látogatnak el a rendezvényekre. Az nagyon egyértelműen látszik, hogy mennyire nagy a kötődés a kiváló tanárokhoz. Létay Menyhért emléke még mindig annyira elevenen él a volt diákjai körében, hogy szinte megdöbbentő. Harminc évvel a halála után sem halványodott el az egyénisége, és nincs olyan találkozó, nincs egy olyan év, amikor valamilyen formában ne emlegetnénk föl a nevét. Nagyon szép példája volt ennek, nogy tavaly, amikor megfelelő gondozás hiányában a síremlékét mi magunk újíttattuk fel, akkor milyen nagy számban és készségesen adakoztak egykori tanítványai erre a célra, és minden nehézség nélkül összegyűlt az egyébként nem kis összegbe kerülő síremlék költsége. Tulajdonképpen az Öregdiák Szövetségnek ez is lenne a lényege: hogy az ember tanult, művelt emberhez méltóan becsülje meg azokat a tanárait, akik valamikor erkölcsre nevelték, tudományokra tanították. Hiszen azok a tanárok nem csak a szaktárgyaikat képviselték magas fokon, hanem neveltek is bennünket, és igazi erkölcsi értéket közvetítettek felénk. Nagyon sok tanárt fel lehetne sorolni, magam is legalább tíz-tizenötre emlékszem szívesen. De talán jobb, ha nem mondok neveket, mert ezzel olyanokat sértenék meg emlékükben, akik legalább annyira nagy egyéniségek, jó tanárok voltak. - Gondolom, idővel majd több tanárról is megemlékeznek hasonlóképpen. - Feltétlenül így lesz. Maga az Öregdiák Szövetség nagyon fontos abból a szempontból, hogy az iskolában valaha tanító tanárok nevét megőrizze még hosszú időn keresztül. Éppen az a tavalyi lelkesedés, amivel a Létay tanár úr síremlékét felújíttattuk, indított el egy újabb gondolatot. Azóta tulajdonképpen baráti társasággá alakultunk, minden különösebb akarat és elhatározás nélkül, mintegy önszerveződő módon. - Ez így mennyiben jelent más működést vagy más feladatokat, célokat? -Nem vagyunk olyan gazdag szervezet, hogy túl sokat tudnánk nyújtózkodni. Úgy gondolom, hogy azt meg lehetne tenni, hogy néhány előadást szervezünk év közben. Többen jelezték azt is, hogy például elmennének borkóstolásra, ez nem kerül úgymond pénzbe, s lehetne talán egy-egy kirándulást szervezni. Másfelől gondoltunk arra is, hogy ne csak a mi belső életünket gazdagítsuk, szeretnénk az iskola igazgatóinak nevét megörökíteni márványtáblán. Azon lehet vitatkozni, hogy mindenki, aki az elmúlt jó száz évben az iskola élén állt, vajon feladatát milyen mértékig teljesítette. Én úgy gondolom, mindegyikük megérdemli, hogy neve fennmaradjon. Azután annyi más értékes embert is adott még ez az iskola, gondoljunk csak Szakály Ferencre, akinek most volt halála évfordulója és megemlékező ünnepsége, vagy Mészölyre, és más országosan elismert tudósokra, művészekre. Az ő nevüket is illene egy táblával megörökíteni. A 21. század emberét annyi kihívás éri, annyi problémája van, ami óhatatlanul feladatunkká teszi, hogy olyan embereket hívjunk el, akik előadásukkal akár a múltból, akár a jelenből merítik annak témáját, gondolkodásra serkentenek mindenkit. Nem politizálni akarunk, hanem problémákon elgondolkodni, azon is, hogy a múlt problémáinak, eseményeinek milyen üzenete van a ma számára. Itt mottóként a gondolkodót fogalmaznám meg. Az előadásokat nem csak az Öregdiák Szövetség tagjai részére szervezzük, szeretnénk közkinccsé tenni a város lakosai szamara azok számára is, akik a gimnáziumhoz gyermekeik révén kötődnek. Úgy hiszem, a civil szervezetek - a miénk is - arra jók, hogy a város életét színesítsék. Sajnos a város gondjait nem tudják megoldani. De talán hozzátesznek valamit ahhoz, amitől mégis csak jó itt élni, ide viszszajönni. -Főorvos úr még 1992-ben képviselőként, a tiszteletdíjáról lemondva egy alapítványt hozott létre. Ez a „Jövő nemzedékért Alapítvány", amely diákot, tanárt támogat, díjaz és elismer, szintén egykori iskolájához köti. Miért ennyire fontos az Ön számára a Garay Gimnázium? - A múlt tisztelete és megbecsülése nélkül nem lehet jövőt építeni. Az alma materhez érettségi után 15-20 évvel kezd igazán ragaszkodni az ember. Úgy látszik, bennem és még sokunkban igen erős ez a kötődés. Udud Teréz