Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-10-16 / 31. szám

SZEKSZÁRDI 2005. OKTOBER 16. vasárnap M s Érdekli? Bemutatjuk! S orozatunk legutóbbi részében dr. Sík Erzsébettel, a megyei kórház diagnosztikai osztályát vezető megyei szakfőorvossal beszélgettünk. A főorvos tisztelettel és szeretettel beszélt egyik meghatározó általános iskolai tanáráról, „aki minden erejével arra törekedett, hogy tanítványait becsületességre és tisztességre nevelje". A nyugalmazott tanárnő, dr. Mártha Lászlóné - mint mondta, kizárólag remek tanítványa miatt vállalja az interjút. Tőlem azt kérte, szólítsam Márta néninek. A tanárnő puskát írt diákjainak - de a fejükbe! - Meddig tart Márta néninek végigmenni a város néhány utcáján? -Most már fél-egy óra elegendő rá. De nyugdíjba menetelem és a további munkával töltött esztendők utáni évtized során bizony «

're megállítottak volt tanítványaim, sőt ik is. Szívesen szántam rájuk az időt, hiengem is nagyon érdekelt, hogyan alakult az életük, mivel foglalkoznak, vannak-e gyermekeik... - Tudom, hogy eredetileg nem szekszárdi. -Kárpátalján, Nagydobronyban, a színmagyar református községben születtem. A nyolcosztályos gimnázium első két osztályát Munkácson végeztem, majd édesapámat áthelyezték Husztra, s ott érettségiztem 1945 júniusában. Még az év júliusában férjhez mentem, s így kerültem ide, Magyarországra. - Ez azt jelenti, hogy magyar fiatalemberrel kötötték össze életüket. - László Kárpátalján mellhártyagyulladással katonaként került kórházba. A háború alatt mindenkit beosztottak kórházi munkára. Én harmadikos gimnazistaként csak nyáron jártam a betegeket ápolni, vagy az irodába adminisztrálni, úgyhogy a nővérem ismerkedett meg, s került jó barátságba Lászlóval. A kórházban töltött idő alatt, „kimenősként" néhányszor eljött hozzánk rádiót hallgatni a férjem, akit természetesen a hírek érdekelték. - Bár ugyanazon a helyen lakott, ám több ors^^polgárakén t. ^B\mikor születtem, lakhelyünk CsehszlovSua része volt, utána Magyarországhoz tartozott, majd Ukrajnához, pontosabban Szovjetunióhoz csatolták. Úgyhogy nekem még sarló-kalapácsos érettségi bizonyítványom van. - Amikor Márta néni leérettségizett, s megvolt az esküvő, férje már leszerelt? - Nem. Valójában katonaszökevény volt. Ugyanis a kórházból kikerülve Máramarosszigeten édesanyám egyik ismerősénél várt rám. Az ottani iskolában francia nyelvet tanított. Megjegyzem, a jogi egyetemet már behívása előtt elvégezte. - Miért éppen Szekszárdra jött az ifjú pár? - Mert az anyósom és az apósom itt élt. Apósom a gazdaasszonyképző iskola igazgatója volt, anyósom pedig ugyanott tanított. Magam is pedagógus szülők gyermeke voltam, s ide szintén pedagógus családba kerültem. Tehát a környezet szinte azonos volt, nem jelentett problémát a beilleszkedés. Ráadásul férjem szülei nagy szeretettel fogadtak, s kapcsolatunk olyanná vált, mintha ők is édes szüleim lettek volna... Később édesapám betegsége miatt az igazi szüleim is átjöttek, s a gyógykezelés után végleg itt maradtak, itt is temettük el őket. - Folytassuk Márta néni családjával. -Két gyermekem született: László, majd Judit. Fiaméknál két unokám van. Krisztina orosz-történelem szakos tanár, Gábor Budapesten tanul programozónak. Judit kislánya, Gyöngyvér Felícia még csak tízesztendős. - Márta néni egy szakos orosz tanár. - Igen. Annak ellenére, hogy reáliskolába jártam, négy nyelvet tanultam: csehet, németet, latint és oroszt. Nagy szerencsém volt, hogy első elemitől kezdve orosz tagozatra jártam, mert így az érettségi bizonyítványomba beírták, hogy alsó tagozatban taníthatom az oroszt. Itt a Leányiskolában kezdtem tanítani, s közben, 1952-ben elvégeztem Pécsen a tanárképző főiskolát. Később a Babits-iskolában, majd a főiskolán tanítottam természetesen az orosz nyelvet. - Több országban élt, több nyelvet megtanult, ahogyan kénytelen volt az alkalmazkodást is elsajátítani. A szíve legmélyén minek vallja, minek érzi magát Márta néni? -Magyarnak. Mindig is magyarnak! Bár Huszton valójában nem volt választási lehetőség. Letereltek bennünket - mármint a diákokat - a tornaterembe, elénk tettek egy olyan papírt, amelyen az volt: kérjük, hogy csatoljanak bennünket a Szovjetunióhoz. Ezt mindenkinek alá kellett írnia, ahogyan a közhivatalnokoknak és másoknak is. Próbálta volna valaki megtagadni az aláírást... - Nem találkoztam olyan volt diákjával, aki ne rajongással beszélt volna Márta néniről. -A rámbízott gyerekekkel igyekeztem törődni, s a lehető legtöbbet kihozni belőlük. Valamennyi diákomat szerettem. Kit ezért, kit pedig amazért. Megtaláltam mindegyikükben azt a tulajdonságot, amire érdemes volt felfigyelni. Az egyik élénk és csibészke volt, a másik ragaszkodó... Közös ismerősünk, Pordán Ági gyönyörűen írt. Sem előtte, sem azóta nem láttam hasonlóan szép írást. Most is megjelenik előttem a bájos és roppant precíz Ágika, ami nagyon jó érzés. A többiek felidézése szintén. Emlékszem, hogy a dolgozatírásra eleinte sokan puskával készültek. Akkor azt mondtam nekik, elnapoljuk a felmérőt, s majd én készítek nekik puskát. Persze, nem papírra, hanem a fejükbe. Addig gyakoroltunk, ha szükséges volt, korrepetáltam őket, amíg nem rögzültek bennük a legfontosabbak. Megtaníttattam velük a lényeget, úgyhogy buktatnom soha nem kellett. Juditom többször megjegyezte, hogy én nem osztályokat szeretek, hanem külön-külön minden gyereket. És nagyon igaza volt. Mindegyikben van valamilyen érték, amit meg kell találni. S ha ez sikerül, a diák örökké hálás marad. - S az adott értéken keresztül lehetett erősíteni a tanuló jellemét, szellemét... ? -Pontosan így van, sőt ezeken keresztül szerettettem meg velük a tantárgyamat... - Sík főorvosasszony a becsületességre, tisztességre való nevelést emelte ki. - Nagyon találóan fogalmazott, amihez hozzáfűzöm a szeretetet, ugyanis szerintem ez a három a legfontosabb emberi tulajdonság. - Miért tetszik mosolyogni? - Eszembe jutott, amikor 1956-ban bementem egyik osztályba, s minden tanuló súgott búgott. Kérdésemre becsülettel elmondták, minden iskolában sztrájkolnak, elégetik a tankönyveket, mert nem akarnak oroszt tanulni. Erre elmeséltem nekik, én hogyan tanultam a nyelveket, hogy a nyelvtudás milyen sokat segít például az elhelyezkedésben. Beszéltem arról is, hogy a férjemet a nyelvtudása tartotta életben. Órákon át halkan beszélgettünk, s már eszükbe sem jutott a könyveket máglyára dobni. - Ha Márta néni most menne ki Moszkvába, tökéletesen beszélné a nyelvet? -Azt nem mondom, hogy tökéletesen, de beszélnék... A lányom - aki szintén orosz szakos (is) - nálam jobban beszél. Igaz, ő nem esett ki a gyakorlatból, ráadásul idegenvezetőként is volt alkalma gyakorolni. Aki megtanult egy nyelvet, ne hagyja elvészni. Gyakorolja bármi áron is. - Sajnos, elérkeztünk az utolsó kérdéshez... - A válaszon rengeteget gondolkodtam. Hiszen annyi kiváló tanítványom volt, akikből remek emberek lettek. Szóval ha egyiket mondom, a másikat és a harmadikat is szeretném. Ezért azt kérem, hogy az általam is nagyra tartott és tisztelt dr. Székely Lászlónéval beszélgessenek. Ő kertészmérnök tanár, aki elkötelezett természetbarát és környezetvédő. V. Horváth Mária Fotó: Rühl Gizella