Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-10-02 / 29. szám

, szekszárdi VASARNAP 2005. OKTÓBER 2. nyire már csak erre a Séden túli lóvásártérre emlékeznek, ahol három sátor volt: Csapó Lajos bácsié, akinek a Mikes utca sarkán volt a kocsmája, Nagy Sándoré és a Felsővárosban lakó Kótaiéké, akik minden vásárra disznót vágtak, sütötték a kolbászt meg a pecsenyét. Az üstökben rotyogott a pörkölt, főtt a töltött káposzta. Ha rossz volt az idő a sátorban, hajó volt, kinn a szabadban terítettek a hosszú asztalokra. Sokszor előfordult, hogy nemcsak a gazdának, hanem a rúgós vagy csökönyös lovaknak is jutott pálinka, hogy legalább addig szelídek legyenek, amíg túladnak rajtuk. Nem csoda, hogy odahaza aztán rúgtak, haraptak, s nem húzták, hanem tolták a szekeret. A vásárokról persze a kupecek sem hiányoztak. Itt helyben Nagy Jánosnak volt a legismertebb, aki Aki valaha is járt vásárban, nem felejtheti a gondosan elkerített lóvásárok különös, pörgős hangulatát, a szekerek alól hajnalban álmosan előbúvó purdékat, a rájuk morgó öreg cigányokat. A vásámyitás zsibongó sokadalmát, a kiabáló, egymás kezébe csapkodó vevőt és eladót. S a délutánra elnéptelenedő vásárteret, ahol a férfiak hangoskodásának erőssége mutatta, hogy tart-e még a csikó árából. Az I. világháború eseményei miatt monarchiaszerte megnőtt az igény a jó minőségű katonalovak iránt. A tömeges tenyésztés gyors felfuttatását a paraszti gazdaságok fokozott bevonásával, Félvér tájfajta lótenyésztő szövetkezetek megszervezé sével próbálták megoldani. A tapasztalat azt mutatta, hogy 10-12 egymáshoz közeli település haté kony felügyeletét lehetett megoldani, ezért ilyen nagyságban alakították ki a tájfajtákat, s falvanként a szövetkezeteket. A Tolna megyében főként a Hegyhát és a kisebb részben a Völgység falvaiban kialakított tolnatamási tájfajta hamar országos hírre tett szert. A katonás rendben folyó törzskönyvezés, a lóosztályozás rövid idő alatt meghozta eredményét: a megye lóállománya megnőtt: a katonaság a szaporulatnak csak töredékét vásárolta fel, így bőven jutott belőle a vásárokra is, ahol egyre keresettebbek lettek a szakályi és a többi hozzá hasonló félvértenyésztő szövetkezetek szabadon eladható, garantáltan jó vérvonalú lovai. Tolna megye az 1930-as években a lakosság számához viszonyítva az ezer főre eső lovak számát tekintve az ország élvonalába tartozott - s ami fő érdekesség - messze megelőzte a hagyományosan nagyállattartó alföldi vármegyéket, ahol a vásárokra rendszerint egész méneseket hajtottak fel és adtak el egyben. Területünkön nincsenek adatok arra, hogy a vásárokra méneseket hajtottak volna, de nem is igen volt olyan vásárterünk, amely alkalmas lett volna több száz ló megfuttatására, ahogy az szokás volt például a híres hortobágyi Hídi vásáron. A török kiűzése után országszerte megújítva a vásárjogokat, Tolna megyében Dunaföldvár és Pincehely kap 1703-ban vásártartási jogot. Szekszárd és Tolna 1721-ben, Bátaszék 1729-ben, Kölesd 1730ban, Paks pedig 1738-ban nyeri el újra a vásártartasi jogot. A vásárokat szigorú rendtartás szerint tartják, ügyelve arra, hogy a környékbeli vásárok eltérő napra essenek, de havonta legyen vasár elérhető közelben. A környékünkön januárban Dunaföldváron volt az első, s novemberben Szekszárdon az egyik utolsó sokadalom. Szekszárdon például hagyományosan négy vár sár volt, melyeket mindig '' hétfői napon tartottak. A Virágvasárnapi vásár volt az első, amelyet júniusban a Péter-Pál-napi, szeptemberben a Kisasszony-napi, s végül november közepén az Erzsébet-napi vásár követett - szinte leutánozva az évszakváltásokat. A vásártér - amint az az 1900-as évek elején készült fotókon jól látható - a Gimnázium mögötti részen a mai Arany János utca vonalától tartott kifelé egészen a főiskola E épületéig, ahol akkor még kacsák úszkáltak a mocsárban. A pár évvel később, 1905 körül készült képeslapon már az árusok fabódéi mellett az egyes vásárrészeket elhatároló karámok is jól láthatók. Garay Ákos rajzán a lovát szilajon futtató legény mögött látható Béla téri templom és az Arany János utca kis iparos házai árulják csak el, hogy a lóvásár ekkor még a városhoz közelebbi részen volt, és azon kívül árulták a marhákat. Ez a helyzet még a harmincas években készített amatőr felvételen sem mutat sok változást, azonban a laktanya felépítése után, az említett évized végétől a vásár a vasútvonal mellé szorult, a lóvásár pedig a DÉDÁSZ-telep mögötti részre (később pedig a további beépítések miatt mai helyére, a sportpályák mögé). Az idősebb szekszárdiak is többkésőbb még sokáig fuvarozott a városban lovaival, majd a korral haladva ő is kisteherautóra ült. Az alkut segítették a látszólag mindkét félnek kedvező cenzárok is, akik aztán az eladótól és a vevőtől is bezsebelték járandóságukat, a „mitát". A hajcsárok karjukon kantárral sétáltak, hogy mindenki messziről felismerhesse őket. A vásár végén összeszedték az egy-egy faluba való lovakat, s némi fizetségért hazavezették őket. A veszélyessége miatt elkerített lóvásártéren cseréltek gazdát a paraszti gazdaságokban tenyésztett törzskönyvezett paripák, melyekre a hadsereg már nem tartott igényt. A katonaság ugyan jó árat adott ezekért a lovakért, de volt olyan lóosztályozás városunkban, ahol a felvezetett 1200 lóból mindössze 14-et soroztak be! így érthető, ha a szekszárdi vásárra is olyan nagy számban hoztak eladni lovakat, hogy amikor csak 800 lovat hajtottak fel, aggodalommal latolgatták a sovány kínál^L okát. A többnyire gabonatermesz^® sen meggazdagodott, s a szép Iowf kat igencsak szerető sárközi gazdák szabadon válogathattak, alkudhattak a vásárban. Évtizedek alatt alakult ki egy sajátos táji munkamegosztás, melyben az alapvető mezőgazdasági termelés mellett a parasztgazdaságok jelentős kiegészítő jövedelemre tettek szert: a Völgységben a tarka marha tartása, a Hegyháton a félvértenyésztés, Szekszárd környékén pedig a szőlő és a bor révén. A virágzó gazdaságokban a parasztemberek szorgoskodása nyomán portánként ugyan csak pár lóval, de mint az a korbeli statisztikákból kitűnik összességében mégis olyan számban járultak hozzá mind a katonaság, mind a gazdaságok hátas- és igaerő-szükségletének kiszolgálásához, hogy az országos léptékben is jelentős volt. Szabó Géza Könyvtár a város szélén..? online-katalógus, szélessávú internet, videokölcsönzési lehetőség és időszaki kiállítások várják az érdeklődőket. Havonta egy szombat délelőtt foglalkozásokra hívják a gyerekeket. A kis könyvtár emellett természetesen közösségi teret, találkozási pontot is kínál az ott élőknek. (A felújítást és korszerűsítést Szekszárd Megyei Jogú Város, az OTP Bank Dél-dunántúli Régió, az Atomerőmű Rt., az Illyés Gyula Megyei Könyvtár, s fenntartója a Tolna Megyei Önkormányzat támogatta.) Hétfőn és szerdán 16-tól 18 óráig, pénteken 14-től 18 óráig várja az érdeklődőket a könyvtár és könyvtárosa: Páll Katalin. A fiókkönyvtár telefonszáma: 74/888-181/721-503, mobil: 06-1-88-88-181/721-503. A déli városrészben élő több ezer ember könyvtári ellátását szolgálja a felújított és korszerűsített szőlőhegyi fiókkönyvtár, amelyet szeptember 15-én, csütörtökön délután hangulatos ünnepség keretében nyitottak meg újra az olvasók előtt. Az óvoda épületében, de jól elkülönítve, az udvar felől külön bejárattal mintegy ötezer kötetes felfrissített könyvállomány, « 'mallöllimk élőjnúir