Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-09-11 / 26. szám

SZEKSZÁRDI 2005. SZEPTEMBER 18. Máig száznyolcvan búcsú a szekszárdi A csodatevő szekszárdi Remete-forrást már a 15. századtól Mária kegyhelyként említik a források. Számos adat utal arra, hogy kápolnáját eredetileg Szent Anna tiszteletére emelték, s évente többször is tartottak itt búcsút. A Nagyboldogasszony napira még az idősebbek is emlékezhetnek, a fiatalabbak számára mára azonban csak a legnagyobb, a Kisasszony napi búcsú őrződött meg, melyet mindig a szeptember 8-i naptári ünnephez legközelebb eső vasárnap tartanak. A búcsú a szekszárdi Remetén 180 esztendeje elképzelhetetlen a gyertyát is áruló mézeskalácsos Petrits család nélkül. Ma már a hetedik nemzedék készül a jövő vasárnap tartandó ünnepre. és újra a remetét. A fiúk anyjának ez nem volt ínyére való, és mit sem sejtő fiaival mérgezett kenyeret küldött a remetéhez. A fiúk át is adták azt az egyház emberének. Mivel azonban útMár a szépapa is mézeskalácsos volt Az első ismert Petrits-ős Tolnán volt kötélverő 1772-ben. A tizennyolc gyermek egyike mézeskalácsos lett, s az általa 1825-ben a megyeszékhelyen alapított (s ma is működő!) műhely és a mesterség attól kezdve a családban apáról fiúra szállt. Fia, a mai mester, Petrits József szépapja is mézeskalácsos lett. Fiai közül József és Gottfried folytatta tovább a mesterséget. Gottfried hét gyermeke közül József és István is ezt a szakmát választotta. József üzletet nyitott az Arany János utcában, Istvánnak pedig kis édességüzlete volt a kórház bejáratánál. Petrits Józsefnek mind a négy fia mézeskalácsos lett. A legidősebb korai halálát követően a három fiú felosztotta egymás között a piacot. István vitte az üzletet, Károly - a kor szokása szerint Pelényire magyarosítva nevét - a legnevesebb budapesti cukrászoknál, Gerbaunál es Hauernél tanult, később fagylaltot készített. Petrits Ferenc élete elég kalandosan alakult. A cukorkakészítésre szakosodott, országszerte szállított egészen addig, amíg 1951-ben államosították a cégét. A gépeit leszerelték, s Bajára vitték, hogy bezúzzák. Közben egy rosszkor és rossz helyen elmondott politikai vicc miatt ötvennégyben fél évre börtönbe került. Szabadulását követően egy volt iskolatársa, akit éppen akkor neveztek ki a Szerencsi Csokoládégyár igazgatójának, meghívta a cukorkaüzem vezetőjének. Legnagyobb megdöbbenésére a tőle elvitt gépeken kellett beindítani a termelest. Arany János utcai üzletében Petrits István családi recept szerint készült mézeskalácsot árult. Árult persze a piacon is, amely akkor még a Béla téren volt. Akkoriban gyakran előfordult, hogy a nagy esőzések alkalmával a hömpölygő víz a sátrakat és az asztalokat portékástól a Garay térre sodorta ahogy például 1961-ben, amikor Pelényi Károly lánya ballagott. Később, amikor a piac lekerült a mai helyére, Petritsék a bejárat mellett, a bal oldalon árulták a mézeskalácsot, és nyáron a legnagyobb forróságban is hűs, deres falú üvegpoharakban a pörkölt cukorból és pörkölt mézből készült, a dupla fala között jéggel töltött hatalmas edényekből csapolt márcot. Mellettük Gulyásék sütötték a pecsenyét, a bejárattól jobbra Molnár kereskedő, ahogy jobbra kanyarodott az út, Börcsök késes kínálta portékáját. A Petrits család valaha megyeszerte járta a vásárokat, búcsúkat is, de ma már csak két helyen verik fel sátrukat: Sióagárdon és Szekszárdon. Sióagárdon mindig gazdagon megvendégelik őket: pálinka, reggelire kolbász, sonka, szalonna, majd egy kis fehér- és vörösbor. Az ebéd is minden évben ugyanannál a családnál van, a végén az elmaradhatatlan túrós és mákos rétessel. Szekszárdon nem volt szokás az árusok megvendégelése, de a pecsenyéssátraknál, Gulyásnál meg Hollendusnál kedvükre ehettek, ihattak. A mézeskalácsos sátor a Remetén általában a kápolna bejárója alatt állt. Szombaton még inkább csak a gyertyákat pakolták ki (no meg kis mellékesként a törkölyből kifőzött házi pálinkát, melyből volt olyan év, amikor 30 litert is kimértek estig). Régen már szombat délután érkeztek a processziók a hegyeken át Tolna, Somogy és Baranya megye falvaiból. A Remete legendája Az éjszakába nyúló imádságok szünetében szájról szájra jártak a régi legendák a kápolnáról, a forrásról, a löszbe vájt barlangokban lakó remetékről. A hagyomány szerint a forrás közelében lakott egykor egy remete, akit a környék népe látott el élelemmel. Vadászat közben egyszer a Kakasd felé eső Bati vár földesurának fiai is elvetődtek a friss vizű forráshoz, és mind gyakrabban keresték fel újra A Remete kápolna öltöztetős Mária szobra közben igencsak megéheztek, a remete megkínálta őket - más nem lévén kéznél - az anyjuk sütötte kenyérrel. Hazatérve az úrfiak rosszul lettek, s másnapra meghaltak. A hír szerint anyjuk úgy próbált lelkének megnyugvást szerezni, hogy kápolnát építtetett a forráshoz a remetének. Egy másik legenda úgy tudta, hogy a Szent Vér ereklyét ásták el a török elől menekülő bátai szerzetesek Péter szekszárdi remete barlangjában. A következő évben pedig mindenki csodálkozva látta, hogy a szekszárdi szőlők a Remete hegy fölött vérpiros bort termettek... A török utáni időkben egy kilenc és fél öl hosszú, öt és fél öl széles kápolnában messze földön híres Máriaképet őriztek a ferences barátok - közöttük Kovács József és Liszon János. A kis kápolna pusztulását látva Trautsohn apát tőle pár méterre az 1750es években egy újat kezdett építeni. Az engedélyeket Szt. Ilonay József esztergomi érsek helynök 1758. április 29-én látta el kézjegyével. A Remete-kápolnánál a búcsút a város is fontos eseménynek tekintette, hiszen 1777-ben például olyan határozatot hozott, hogy az „Összvegyülekezvén az Remetei Kisasszony kápolnájánál esztendőnként ugyan Kisasszony napján tiszteltetni szokott solenitas mise és bucsu eránt, ecczersmind szívónkre vévén azon búcsúnak alkalmatosságával az kápolnához jó ájtatos inventiókból alamizsnaképen összegyűjtött pénzecskéből tartani szokott ebédet s költségeket determináltuk, enneknutána az kápolna és atyja és képviselője azon ebédet az város rovására akármiféle 60 font húst az konyhájára vihessen és egy forint 3 pound hosszú kenyeret ezenföllül baromfiakkal fogjuk segíteni." A várost és templomát elpusztító 1794-es tűzvész után az épen maradt kápolnák jelentősége különösen megnőtt. Szluha György apát a helyreállítást követően megvette, és a Remete-kápolnának ajándékozta az ideiglenesen emelt fatemplom alapjaiból kibányászott 6400 téglát. Az <i/

f ülő Madonnát ölében a kis Jézussal ábrázoló festett, gazdagon aranyozott, Mariazellben készült faszobrot az a Jager János adományozta a kápolnának, aki 18021806 és 1809-1810 között kétszer is volt a város bírája. A Bécsbe, a spanyolok kórházkápolnájába került szobrot a II. József rendeletét követő felszámolás után annak gondnoka adta a szekszárdi bírónak. (A latin nyelvű tudósítás félrefordítása miatt a szobor sorsát többen összetévesztették a sokáig szintén a Remetén őrzött, Szent Annát és férjét, valamint a könyvet kezében tartó gyermek Máriát ábrázoló /c^fc ménnyel.) A kegyszobrot hazatérig sét követően Jáger János az egyháznak adományozta. Az ünnepi körmenet élén Szluha apát vállán vitte ki a Remete-kápolnához, s saját kezűleg helyezte az oltárra a hajfonattal és palásttal felöltöztetett faragványt. A kápolna lelkészei hosszú ideig az utolsó éveiket a Szűzanya közelében befejezni kívánó idős papok voltak, akik a remetelakban laktak, javadalmukat pedig részben a várostól, részben a kápolna alapjából húzták. A kegyhely utolsó gondozója az 1865-ben elhunyt Tóth Mihály máriakéméndi plébános volt. A helybeli gimnázium római katolikus tanulói a századfordulótól hagyományt teremtve az érettségi előtt minden évben a Remetekápolnában hallgatták a misét. A mézeskalácsos vasárnap hajnalban kelt, s jellegzetes, kocsiderékhoz igazodó, egymásra pakuj^ ható 3-6 fiókos vásári ládákban ték ki a mézesárut. A búcsúsok csak a tíz órakor kezdődődő misére szedelőzködtek össze, amikor A mézeskalácsos sátra a búcsúban. (Szajkó Istvínné szül. Nagy Krisztina, Petrits Istvánné, Nagy Károly, Nagy Zoltán, Petrits István.)