Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-05-01 / 15. szám

, SZEKSZÁRDI VASAKNAP 2005. MÁJUS 1. Amiről a fényképek mesélnek Az ötvenes évek szemfödele alatt sok mindent temettek el... Vedd a válladra, mert én téged meg nem bilincsellek." Nyolc hónapot töltött a bányában, az 53-as amnesztiával augusztusban szabadult. Mire megjött, teljesen tönkre ment a szíve. Azzal bocsátották haza, kímélje magát. De hogyan? Semmink sem maradt: a lányom esküvője előtt álltunk, a 16 éves Anti mindenét kinőtte. A lány még csakcsak tanulhatott, de a fiút, mint kulákgyereket, sehová nem vették fel, elhelyezkedni is nagy keservesen tudott. Csak évekkel később, a fiával közel egyidőben érettségizett. Mivel január elsején születtem, bizony már betelt a kilencven év. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy negyvenévi özvegység mellett is össze tudtam tartani a családot. Az egyik unokám annál a tűzoltóságnál dolgozik, amelynek alapításában a nagyapja is részt vett. Nekem az egész vá^fe személyes ismerősöm. A nagynénSIr például még Garay-lányokat bérmáltatott, anyánk Prantner Julianna volt, az ő ágán a Gosztonyi nagyapa révén Mehrwert Ignáccal, a Garay János által Háry János mellett megénekelt főjegyzővel is rokonságban vagyunk. Kell ennél több? Felvételeinken: Jobb felső: Az első világháború éveiben készült fényképen Tamás (Tamm) András, Tam Józsefné (szül. Prantner Julianna), Vesztergombi Antalné (szül. Tam Julianna), Tam József és ifj. Tam József. Bal alsó: Az 1954-ben'készült fotón ülnek: Vesztergombi Antalné szül.: Tam Julianna), Tam Józsefné szül. Prantner Julianna), Tamás Éva, Tam József, Tamás Andrásné (szül. Kelemen Erzsébet), ölében Tamás Endre, Tam Józsefné (szüL Bekes Rozália). Állnak: Vesztergombi Julianna, Vesztergombi Antal, ifj. Vesztergombi Antal, Tamás András, ifj. Tam József és Tam István. Nagy Janka Teodóra - Szabó Géza Rólam akar írni? Miért? Nem történt velem semmi különös, csak tettem, amit kellett. A családért, a szőlőért, a földért, és a leggyötrelmesebb években is a hitem adott hozzá erőt. A 90. születésnapomon a tíz dédunokám egy-egy szál virággal köszöntött. Ez a tíz szál virág volt a legszebb ajándék az én életemben. Egy első világháborús családi fotó Szeretem lapozgatni ezt a nagy albumot. A fényképek a régi időkre emlékeztetnek. Ez a családi fotó például 1917 körül készült. Apámat is elvitték katonának, de harcolnia szerencsére nem kellett. A hadtápnál egy főhadnagy mellett volt kocsis. Amikor hazajött néhány nap szabadságra, akkor készült sebtében ez a fénykép, hogy vihesse magával. A legnagyobb bátyám, aki 1906ban született, s ahogyan akkoriban természetes volt, apánk nevét kapta, nos József egész élete Szekszárdon telt - kivéve a börtönéveket. Pedig csak annyi volt a bűne, hogy jó minőségű vetőmagot adott kölcsön. A sors fintora: apánk Sztálinnal egy napon halt meg. A temetéséről csak a férjem hiányzott: nem szabadult még ekkor. A kisebbik bátyám, András (aki 1910-ben született, s Tamásra magyarosította a nevét) Tolnán katonáskodott, majd öt évig koronaőr volt. Egy utcabeli, Támer Imre bácsi hívta, aki a koronaőröknél vezető beosztásban volt. Egyébként a későbbi sógorom, Vesztergomi Ferenc is odakerült, meg a bátyám barátja. Amikor András megnősült (Kelemen Erzsébetet vette el), vívotanár lett a hadapród iskolában, s az orosz front alatt nyugatra vitték. Hazakerülve mint diplomást, felvették a törvényszékhez fűtőnek. Egy ideig vívást oktatott a kórháznál, de aztán inkább a szőlővel, a földdel foglalkozott. A felesége belépett a Béri Balogh Ádám téeszbe, a bérletbe visszaadott szőlőt művelték, állatokat tartottak és a két gyereket nevelték. Egy emberöltővel később... Ez a kép 1954-ben készült. Apámék már majdnem 50 éves házasok voltak. A bátyám, mint annyian, ki akart menni Amerikába, s kérte, készíttessünk előtte egy családi képet. Aztán mégis itthon maradt. Ezen a képen már ott van az uram is. Az uram előbb ismert engem, mint én őt. Majdnem szomszédok voltunk, s a két bátyámmal együtt gyerekeskedett. A fiatalabbik bátyám meg az uram is 1910-es volt. Egyszer, amikor a kaszárnya mellett karikázva lejött a mai Tesco helyén lévő Mehrwertpusztáig, látta, hogy a kis kocsi, amelybe a bátyáim, akiknek gondjaira voltam bízva, beleültettek, felborult a dűlőúton. Odafutott és visszaültetett a kis kocsira - de erre én nem emlékeztem. Az egész gyerek- Y* és fiatalkorom a családbán és a rokonok, szomszédok között telt az alsóvárosban. Ott volt a vagy féltucat unokabátyám, és persze ott voltak a bátyáim barátai. Az Alkotmány utca 65ben születtem, óvoda után az alsóvárosi iskolába jártam, az óvónőm Paula néni volt, a tanítóm Faragóné Manci néni. Elvégeztem a négy polgárit, s már 17 éves voltam, amikor bálban voltam. Egy-két év, és a korombeli lányok már férjhez is mentek, nekem is ideje volt szétnéznem. Az urammal kölcsönös volt a rokonszenv. A tízéves házassági évfordulónkon mondta, hogy már régen kiszemelt magának. Ki is tartottunk végig egymás mellett. Ötvenéves voltam, amikor meghalt, de meg sem fordult a fejemben, hogy mást válasszak. • „Klerikális, át nem nevelhető egyén" Az uramék családja y komoly tekintélynek *// örvendett a városban. Apósom, Vesztergombi József gazdálkodott, a legidősebb fia, Vesztergombi József dr. plébános volt, a legkisebb, Vesztergombi Ferenc koronaőr. Az ötvenes évek elején azonban ez nem volt jó előjel. Az uramnak az volt a bűne - ahogyan később a tárgyaláson fogalmaztak -, hogy „rendezeti körülmények között, jó módban élő, klerikális, át nem nevelhető egyén". Mivel apósom köztudottan beteg volt, többször is operálták, hozzá nem nyúlhattak, elvitték hát az uramat. Két évre ítélték, s Tatabányára került bányamunkára. Ahogy dolgozok otthon, egyszer csak valaki bekiált az ajtón: „Gyere a sétakertbe, most viszik az uradékat a vasútra!" Ahogy otthon voltam, úgy szaladtam a sétakerthez. A kezüket hátul összeláncolva vezettek tízet, egymás után libasorba. A saroképület falába kapaszkodtam, hogy el ne essek, aztán egyszer csak megláttam a legvégén az uramat. Egy zsák volt a vállán. Később elmondta, hogy egy Sárközi nevű börtönőr, akivel együtt sportolt a leventeegyesületben, azt mondta neki: „Anti, az istenre kérlek, beledobálom ebbe a zsákba amit visztek. t