Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-01-23 / 1. szám

2005. JANUAR 23. / « Érdekli? Bemutatjuk! „Zrínyi után az első horvát kapitány" -Jelenleg Szekszárdon bérel la­kást, tudomásom szerint közel a főkapitánysághoz. Hol él a csa­lád? - Ha a szűkebb család érdekli, akkor csak a feleségemet említ­hetem, ugyanis gyermekeink már felnőttek és a saját házuk­ban laknak. - Két lányuk van. - Nagyobbik lányom, Viktória rendőrtiszt, vizsgáló a Pécsi Rendőrkapitányságon. Kármen, a fiatalabb leány bírósági titkár szintén Pécsett. Tavaly szakvizs­gázott, s bíró lesz. - Hány éves az unokájuk? - Adél karácsonykor volt hat­esztendős. De már ír és olvas, ^nit magától tanult meg. Mind­flpt idehozom az íróasztalomról a fényképét. - Gyönyörű kislány. És a rajz, amit nagypapájának készített, ügyes kézről, kialakult arányérzék­ről és jó ízlésről tanúskodik (Ekkor megszólalt a főkapi­tány mobiltelefonja. Mivel az élet a legnagyobb rendező, ter­mészetesen Adél hívta a papát, s elújságolta, hogy a mama már délben elhozta az oviból, s most éppen mesélni kezd neki. Ekkor a főkapitány kihangosította a ké­szüléket., „A te ágyadon fek­szem." „És, azt ki engedte meg neked?" „Én magam." „Szóval te engedélyeket adsz? Mi a rend­fokozatod?" „Az, hogy az uno­kád vagyok!" - replikázott a kicsi nagyapja évődésére. - Főkapitány Úr állandó lakása Jtal van? ^P- Baranya megyében, Kozár­mislenyben. - Amikor megismerkedtünk, Dombóvár rendőrkapitánya volt, majd Somogy megyei főkapi­tánnyá nevezték ki. Akkor is Kozármislenyben laktak? - Igen, bár Kaposváron volt egy szolgálati lakásunk... Csak a rend kedvéért jegyzem meg, Dombóvárról Pécsre kerültem. Mivel már 15 éve voltam a tol­nai város kapitánya, én is meg­untam magamat, gondoltam, a kollégák is hasonlóan vannak velem. Ráadásul Pécsre, illetve Baranyába húzott a szívem. En­nél a váltásnál még élt édes­anyám, elsősorban miatta vá­gyódtam „haza", illetve lányaim Pécsen jártak egyetemre. Szóval 25 évi Tolna megyei - Szek­szárd, Paks, Dombóvár - szolgá­lat után 1996-ban sikerült haza­mennem. Baranyában a főkapi­tányság szervezett bűnözés elle­ni osztályát vezettem. Mivel bűnügyesként kezdtem a pályá­mat, nagyon örültem ennek a beosztásnak, s nagyon jól is éreztem magamat. De ez nem tartott túl sokáig, mert két év múltán Szigetváron lettem rendőrkapitány, Zrínyi után az első horvát kapitány. Gyakorla­tilag haza kerültem, hiszen a ka­pitányság területén levő kis fa­luban, Drávakeresztúron szület­tem. - Szigetvárra honnan ingázott? - Pécsről. Ám a hétvégeken vonatra szálltam és Dombóvárra utaztam, ahelyett, hogy az ottani gyönyörű házamat élveztem vol­na együtt a feleségemmel. Karácsonyi számunk­ban Bacsmai László plé­bános azt javasolta, be­szélgessünk a megyei rendőr-főkapitányság vezetőjével, dr. Kustra József dandártábornok­kal, aki eddigi pályafu­tása alatt szinte folya­matosan ingázott ottho­na és munkahelye kö­zött. Vajon ez a tény se­gíti, vagy gátolja a mun­kájában? - Mikor vásároltak házat Kozármislenyben ? - 1997-ben. Onnan jártam Szi­getvárra, most pedig Szekszárd­ra. - Miért vonattal utazott? - Mert nem engedhettük meg magunknak, hogy hétről hétre autóval járjak. Közel fele fizeté­sünk ment el a lányok albérleté­re, de könyvek, ruhák és más egyebek is kellettek, bár nem voltak nagyon elkapatva... - Buszon, vonaton tud alud­ni? - Dehogy tudok. Aludni kizá­rólag kényelmes ágyban, csend­ben és sötétben vagyok képes. Nappal még soha életemben nem aludtam. Ám a legrosszabb álmaim az utazással kapcsolato­sak. Várok, s nem jön a vonat, vagy elromlik az autó, vagy ép­pen nem érek oda, ahova kel­lene... Szeretek utazni, s közben nézelődni. Ugyanazon az úton százegyedszer is felfedezek vala­mi újat. Feltűnik, ha elszáradt egy bokor, ha kivágtak egy fát, ha bepucoltak egy házat... Ma is tudom, melyik fán szokott ülni a vércse, vagy az ölyv... - Az ingázás nem zavarta a munkáját? - Nem, mert egyrészt az bele­fért az életembe, s a nézelődés közben a munkáról morfondí­roztam, s teszem most is. Ha úgy veszem, számomra hasznot ho­zott a sok utazás. Viszont az biz­tos, hogy a család rovására ment és megy. Nagyon összetartó a mi családunk, s a hetelés miatt még jobban hiányzunk egymásnak, mint általában. így a hétvégeket együtt töltjük, vagy mi megyünk a gyerekekhez, vagy ők jönnek hozzánk. Adélt pedig közben is hozzuk és visszük, de Kárment is beviszem Pécsre bulizni, s me­gyek is érte. - Mi annak a magyarázata, hogy a szekszárdi kapitányt nevez­ték ki Somogyba főkapitánynak, Önt pedig onnan helyezték ide Tolnába? Van ebben ráció? - Ez az elv Pintér Sándortól ered. Vagyis nem lehet az főkapi­tány abban a megyében, aki köz­vetlenül előtte valamelyik ottani városban szolgált. Ezzel a gya­korlattal a mai napig nem szakí­tottak vezetőink... Hogy mi ben­ne a ráció? Az, hogy a különbö­ző társadalmi, vagy civil kapcso­latok esetleg hátrányosan befo­lyásolnák a kapitányból lett fő­kapitány döntéseit. Viszont akik ez ellen vannak, azt mondják, hogy az ember ott ismeri alapo­san a viszonyokat, ahol előtte dolgozott, sokkal könnyebben látja át a közbiztonság fenntartá­sának lehetőségeit és a problé­mákat. Én azt mondom, mind­kettőben van igazság. De tegyük hozzá, embere válogatja. Ese­temben a dombóvári 15 év nem szült elvtelen kapcsolatokat. - A főkapitánynak is meghatá­rozott a munkaideje, vagy folya­matos a szolgálat. - Bármikor dolgozom, amikor szükséges. Ám nem hasonlítom magunkat a holland rendőrség­hez, ott egy vezető naponta csak néhány órát tartózkodik az iro­dájában. Nálunk viszont divat ar­ról beszélni, hogy a vezető napi 12-14 órát tölt és dolgozik irodá­jában. Ezt egyszerűen nem hi­szem el, pedig 32 éve vagyok ve­zető. De olyan emberrel, aki bi­zonyítottan folyamatosan már­már dupla „műszakot" dolgozik, nem találkoztam. - A főkapitányságon folyó át­alakításokat Ön, vagy felettesei határozták el? - Is, is. Voltak olyan szervek ­például a fogdaszolgálat - me­lyeket a főkapitányságról a vá­rosi kapitányságra tettem át. Összevontam a vizsgálati és a nyomozó osztályt bűnügyi osz­tállyá. Szintén összevonásra ke­rült a megyei közlekedés-rendé­szet és a közrendvédelem. Ez azt jelenti, hogy egy-két fővel csökkent a főkapitányság létszá­ma, velük viszont a kapitánysá­gok erősödtek. Más tervezett át­alakítást anyagiak hiányában nem tudtunk végrehajtani. Amit sajnálok, hogy az átszervezés miatt néhány jó zsaru 45-50 évesen a nyugdíjba vonulás mel­lett döntött, pedig szükség len­ne rájuk. - A rendőrség folyamatosan anyagi gondokkal küzd. Kik tá­mogathatják? - A jogszabály szerint a városi önkormányzatok nyújthatnak és nyújtanak is támogatást a városi kaptányságoknak. A megyei fő­kapitányságot a megyei önkor­mányzat tavaly támogatta elő­ször, mégpedig kétmillió forint­tal. Más támogató kizárólag a központi alapítványunkon ke­resztül nyújthat anyagi segítsé­get. - A következő három kérdések­re gyors válaszokat kérek. Unoká­ja kedvenc meséje? -AVuk. - Milyen színű a felesége szeme? -Zöld. - Hányas cipőt visel a veje? - Szerintem 42-est. - Kinek adja át a jelképes stafé­tabotot? - Dr. Brázay Lászlónak, a me­gye tiszti főorvosának. Vajon ő is annyira fél a privatizációtól, mint a „jól menő" orvosok? V. Horváth Mária

Next

/
Thumbnails
Contents