Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)
2005-03-27 / 10. szám
2005. MÁRCIUS 27. •Interjú J M érnökember. Megfontoltan beszél. Lugosi Béla, hajdani statikus, építési szakértő, egyházi felügyelő, eszperantista 86. évében még motorozik, s reménység szerint idén is végez tennivalóival szőlős-gyümölcsösében, hogy aztán kertje javait bőséggel szétoszthassa. Mint az életét. Az engesztelődés, a kiegyenlítés, az újrakezdés és a felépülés kezdete - Jön, jön a húsvét! - Jön minden időben, minden helyzetben és társadalmi körülmények között. A húsvét jól megalapozott és áldottan végződő ünnep. Böjtben előkészülünk, nagyhéten szomorkodunk, és húsvétkor örvendezünk. Hálát adunk azért, hogy Megváltónk érettünk és helyettünk ment a keresztfára. Mi ezért élünk. Szomorú, ha nincs feltámadásba vetett hit és az a lelki támasz, hogy az élet nem hiábavaló. Tekintsük a húsvétot az engesztelődés, a kiegyenlítés, az ^újrakezdés és a felépülés kezdetének. Az előírásos sonka főtt tojással, tormával... - Gyermekkori húsvétok? - Virágos, ábrás hímes tojásokat festettek ügyes kezű leány családtagjaink. Magam is szívesen mintáztam a tojásokat. - Építőmérnökként jó rajzkészsége lehetett. - Igen, és türelmem is volt hozzá. - Étkezési szokások? - Az előírásos, ízletes sonkát főtt tojással, tormával nagyszombat este ettük meg akkor is. Ma is ünnepélyes a vacsora, együtt a család. - A családfő, édesapja, Szekszárd híres könyvkötőmestere volt. - Jó szakember volt, egyedüli iparengedéllyel. Ő lett a kötészet vezetője és a szakma vizsgáztatója. íróalzat gyárnak is nevezték a nyomda e részlegét. Szabadalmaztatott termékeik voltak. Sokat járt a nyomda érdekében külföldre tárgyalni. Helyettese Horváth Gyula bácsi volt. A gépészetet Kaufmann Mátyás és Rácz Pál vezette. \ - A Molnár Nyomda részvénytársaságként üzemelt, ahol jó nevű banki szakemberek voltak a fő részvényesek mint Leopold Kornél vagy a Schneider bankárok. - Igen, de a szakmához nem értettek, így a Papa szerezte be a papíranyagot a teljes nyomda érdekeit figyelembe véve. Minden jól is ment, mígnem odakerült egy Kalivoda nevű pesti ember műszaki igazgatónak, aki nem kért fizetést, csak a beszerzéseket akarta irányítani. Ebből nézeteltérések támadtak, mert a Papa jó gazdasági érzékkel volt megáldva és tudta, milyen anyagokra van szükség, mi a minőségi munka alapja. Hamar észrevette, hogy Kalivoda a cég forgótőkéjén mindenféle bóvlit hozat, s nagy jutalmakat kap a haszontalan áruk megvételéért. Atyám erősen kifogásolta, hogy nincsenek meg a szükséges jó áruk. Szó szót követett, és jól összepofozkodtak. A vége az lett, hogy a Papát kicsapták 1933-ban. Hiába próbált önállósulni, nem volt elég tőkéje - Ez nagy baj lehetett. - Hiába próbált önállósulni, nem volt elég tőkéje. A bankárok nem hiteleztek, mert öszwwifiwmwmin szetartottak. Akkortájt a Lehel utcában laktunk, ahol sok tanár élt, Pazár Dezső, Schwirián József és Pataki Jákó, akinek francia felesége, Mimi néni segítette meg a Papát kölcsöntőkével. így aztán '34-ben megnyitotta első papírüzletét a mai OTP mellett, amihez egy könyvkötő műhely is tartozott. Később, az államosítás után is az volt az egyik papírbolt Szekszárdon. Mellette a Zaratka hentes, a Benedek készruha bolt, egy írógép műszerész műhely és a Posch vendéglő. Másfél év múlva fölkerült az üzlet a süket Korzó szintjére. - Jött az államosítás. - Mindent lefoglaltak, még az aznapi bevételt is, a bútorokat, a telefont, papírárut azzal, hogy az nekik szükséges. Helyette adtak egy kirakatnyi üzlethelyiséget a Garay téren. Utána áttették a Papát Titte Kálmán villanyszerelő üres műhely helyiségébe, majd azt is államosították. Végül könyvkötészete, amit később nagyobbik lányom, Gabriella vitt a Várközben, 1977-ig megvolt. Szegény Papa nagyon megkeseredett. - Hogyan alakult Béla bácsi élete? - 1944-ben tanulmányaim mellett a Híd Tanszéken voltam műszaki rajzoló. Már nyilasuralom volt, az egyetem részlegeit kitelepítették Németországba gondolván, hogy a hallgatókat kiképzik, s a végzettek majd beállnak a közös hadseregbe, műszakinak. Persze önként senki sem jelentkezett. Egyik este SAS behívót kaptam, s ekkor a professzorom elintézte, hogy feleségemmel mégis kimehessek Németországba, ahol lediplomáztam. így úsztam meg a katonaságot. 1945 júniusában jöhettünk haza. Szekszárdra érkeztünk, a Kossuth Lajos utcai házba, ahová még 1934-ben költözött a család. -Állás után kellett nézni. - Elhelyezkedtem a földhivatalnál. Dombóvárra kerültem, ahol járás nagyságú Esterházy-birtokot osztottak fel. Ott segítettem a földreformban. Fizetés nem volt. Később a paksi földreformot tettem rendbe. Vállalkozó mérnök voltam. Ezután Budapesten megszereztem az általános mérnöki diplomát, mert a németet nem ismerték el. Mint a nyomozás, vagy rejtvényfejtés... - A Pécsi Tervező Vállalat Tolna Megyei Kirendeltségéhez kerültem statikusként. Együtt léptünk be Goóts Kálmán kollégámmal 1951-ben. - Család? - Bubival, a feleségemmel és szüleimmel békességben éltünk. Három gyermekem született, Gabriella könyvkötő lett, Barnabás katonatiszt és Klára, aki az én szakmámat vitte tovább. Ma már hat unokám van. Áldott emlékű feleségemtől '92-ben vettünk búcsút. - Építési szakértőként a bíróságon is dolgozott. - Szerettem ezt a munkát. Olyan volt, mint a nyomozás vagy rejtvényfejtés. 79 éves koromig tevékenykedtem e téren. - Eszperantistaként is sikeres volt. - A padláson találtam ismeretterjesztő anyagokat, eszperantó kulcsot, szótárral. Megtetszett a nyelv logikus egyszerűsége. Később Sudár sarolta tanított, én meg összefogtam a népet. 30-40-en voltunk. A varsói világkongresszusra is eljutottam. - Az evangélikus gyülekezetben betöltött felügyelői szerepvállalása is teljes szívet kívánt. - 1928 előtt a gimnázium dísztermébe jártunk a mamával istentiszteletre. Amikor a templom felépült, részt vettem az avatásán. Láttam, ahogy épül, hiszen a mai Mészáros Lázár utcában laktunk, játszottam a Németh fiúkkal, szép kirándulásokat tettünk, buzgók voltunk. Felemelő látvány volt a harangok megérkezése, Zámbó Pista bácsi műremekének beemelése. Nagybátyám, Hutfless Ádi a fiatalság képviselője volt, örömteli együttlétekben. Kezdetben dr. Levente István, áldozatos lelkű ügyész volt a felügyelő, aki '56 után börtönbe került, s engem kértek fel e szolgálatra. 1992-ig végeztem, szívem teljes odaadásával. Gyülekezetünk egyenes tartással vészelte át a kemény évtizedeket, s most is Istenbe vetett teljes bizalommal élheti kegyelemteljes életét. Hiszen Ő a végső ok, erő és hatalom, amely nélkül nem fogható fel semmiféle változás sem anyagban, sem mozgásállapotban. O a mindenható, teremtő és fenntartó. O a kezdet és a vég. Húsvéti hittel legyen békességünk! Bonan Paskon! Németh Judit