Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-02-22 / 5. szám

, SZEKSZÁRDI YMRN4P 2004. FEBRUÁR 22. Olimpiai komolysággal vett diákkézilabda Szekszárdon villogott a magyar utánpótláselit Érezhették, mert benne volt a levegőben, hogy Szekszárdnak nem közömbös, hogy milyen hangulatban, milyen benyomásokkal távoznak a középiskolás kézilabda diákolimpia legjobb csapatai a csütörtök este kezdődő és a vasár­nap kora délelőtt záruló tornáról. A színpompás, a sporthoz ezer szállal kötő­dő megnyitó, a megyei és városi diáksport-szervezetek és a megyei kézilab­da szövetség embereinek végig aktív jelenléte, azonnali beavatkozása, ha va­lahol probléma merült fel, ez mind a csapatok komfortérzését szolgálta. Egy nagyobb városban, különösen kézilabdás fellegvárban, ahol két havonta vál­togatják a nagy események egymást, ott óhatatlanul a szervezők is talán tompábbá, fásultabbá válnak, nem annyira fontos „csak" egy diákolimpia esetében, hogy a szállás, az étkezés, a körítés, a csarnok a lehető legjobb le­gyen, akkor érkezzen a busz a Palánkra induló csapatokért, amikor az az elő­zetes forgatókönyvben szerepel. Az évenkénti ismétlődő Radenska Kupákon (a részt vevő csapatok létszáma ötven feletti) edző helyi szervezők komolyan véve feladataikat a Magyar Diáksport Szövetség kézilabda munkabizottság vezetője szerint általános közmegelégedéssel tették a dolgukat. Példás rendezés Már az előzetes megbeszélések folytán is lehetett érezni, hogy Szekszárd nagyon jó diákolimpiát akar rendezni, és ez úgy sikerült nekik, mint kevés helyen az or­szágban - értékelt közvetlen a zá­róünnepség után Benedek András, a Magyar Diáksport Szövetség ké­zilabda szákági felügyelője. - Hiva­tali jelentéseimet a végigkérdezett csapatvezetők véleményére alapo­zom, akik mind szervezési, mind szakmai szempontból maximális elégedettségüknek adtak hangot. Ha jelentős kézilabda utánpótlás tornáról van szó, és a megyeszék­helyen rendezik, a helyi utánpót­lás-nevelő klubnak, a Varga­Transfer UKSE nagyszerű műhely­munkájának köszönhetően meg­szokhattuk, hogy az éppen aktuá­lis együttes a százötven gyereket foglalkoztató klubból beleszólhat a torna érdemi kérdéseibe. Most nem lehetett erről szó. Részint azért nem, mert a Garay Gimnázi­um együttes indulhatott, nem a komplett UKSE. Másrészt pedig a mi lányaink átlagéletkora fiatalabb volt egy évvel, mint a világhírű győri, debreceni, dunaújvárosi él klubok korosztályos válogatottjá­val gyakorlatilag egyenértékű, ez­úttal egy adott iskolát reprezentáló csapatoké. Volt egy nehezen áthi­dalható megoldás a Tabajdi-Csirzó kettős által dirigált csapatban: ka­pusposzton keresni kellett egy, nem a versenysportból érkező vala­kit, a Garay Gimnázium berkein belül. Nos ehhez képest a hatodik hely, a Zalaegerszeg elleni begyűj­tött győzelem több, mint tisztes helytállást sejtet. „Magasabb tem­pójú mérkőzéseken tudtunk gya­korolni, így készülhettünk az OSB­re, az NB 11-es bajnokságra, szóval jó dolog volt", kommentálta a tör­ténteket az UKSE trénere, a megyei szövetség főtitkára, Tabajdi Ferenc. Ehhez kapcsolódva hadd mondjuk el, hogy nem véletlenül írtuk, mondtuk az esemény beharango­zásaképpen, hogy minőségi kézi­labda három napon át. A nyolcas mezőnyök legalább fele olyan a mai atomkézilabdának megfelelő ritmusban, magas technikai szín­vonalon, adott korosztályhoz illő taktikai érettséggel kézilabdázott, amit a sportágat szeretőknél ko­moly élvezeti értékkel bírt, aminek láttán nyugodtak lehetünk: eme hosszú évtizedek óta - kisebb hul­lámvölgyektől eltekintve - a szű­kebb nemzetközi élvonalba tartozó népszerű csapatsportágunk köze­lebbi és távolabbi jövőjét illetően ­ellentétben a focival, a kosár-, illet­ve a röplabdával - nyugodtak lehe­tünk. A nemzetközi elit színvonalán A szekszárdi férfi kézilabdázás atyamestere, évtizedeken át a még 505-ösből egész megyére kisugár­zó hatással bíró Csűrös tanár úr is számtalanszor használta: „ez már igen, parádés" minősítést. Noha lá­tott ő már nagy generációkat, jó alapokkal kerültek ki kezei alól az NB-s csapatokhoz került játékosok. „A játék dinamikája, sodró lendüle­te olyan, amit még egy öt évvel ez­előtti diákolimpián elképzelni sem tudtunk, és íme ez a valóság." Ké­zilabdás tanár úr a sportági akroba­ták és fineszes megoldások csodá­lata közepette a megyei csapatokra is nagyon, a tőle megszokott empá­tiával figyelt. „A szekszárdi lányok remek úton haladnak, azt játsszák, amit a kor­szerűség diktál, sok sikerben lesz még részük. Remek szellemben játszott a gyönki együttes, a csapat­munka tudatosságát véltem felfe­dezni. Ha három stabil kezdő em­berük itt van, komoly próbatétel elé tudták volna állítani a Fotexre, a Dunaferr-re, a Szegedre épülő csa­patokat is, és előrébb végeznek a nyolcadik helynél. Az utolsó mecs­csiikön a helyosztókon a Tatabá­nyával olyan szoros meccset ját­szottak, amihez csak gratulálni tu­dok nekik." Dani elindult karrierje A szűkebben vett elitben a Dunaferr-re épülő Rosti Pál, sport­ra szakosodott gimnázium csapatai álltak legközelebb a lelátón helyet foglaló helyi szurkolók szívéhez. Aligha véletlenül. Ez a hozzánk legközelebb eső elitklub, amely fi­gyeli a helyi tehetségeket, akikkel jó kapcsolatot ápolnak a szekszár­diak. A „rostis" diákolimpiai több­szörös címvédők szép száll legé­nyei között persze, hogy ott volt a szekszárdi 3. Számú Babits Mihály Általános Iskola kézilabdás növen­déke, Forrai Dániel, aki korosztá­lyos válogatottsággal büszkélked­het, aki a kézilabdára feltéve min­dent választotta ezt a gimnáziu­mot. Akiről idáig sok jót hallottunk balátlövőként, aki ezúttal haza is érkezett. Nagy meccseken tesztel­hettük őt, hiszen a Veszprém, a Szeged, az Orosháza elleni mecs­csek teljes erőbedobásra késztették a balátlövőt. Akinek a dolga igen csak megnehezült, mivel a riváli­sok zavaróval védekeztek vele szemben. Persze attól is junior vá­logatott ő, hogy az ilyen szituáció­kat megoldja - például remek át­adásaival, betöréseivel a kevésbé felügyelt társaknak adja meg a be­fejezés lehetőségét. Ennek így kellett történnie és így is lett. Persze a rugóként elemelke­dő és elementáris erővel valame­lyik felső sarkot kilövő Forrai, mint a klasszikus átlövéshez is értő játé­kos is meg-megvillant Dani keze nyomán. A rendkívül éles Oroshá­za elleni döntőbeli mérkőzésen ez is kellett a sikerhez. Hát még a veszprémiek elleni döntetlenhez, hogy aztán a büntetődobások drá­mája után fináléba kerülhessen a dunaújvárosi gimnázium. „Mi tagadás, amit az Orosháza gyors indításban, illetve lábmun­kában, védekezésben, illetve labda­szerzési agresszivitásban bemuta­tott erre mi sem számítottunk, megleptek bennünket az ő győzel­mükkel végződött csoportmecs­csen. így „ezer százalék" kellett el­lenük a döntőben. A technikai tu­dás, a magassági fölényünkből fa­kadó előny azért érvényesült. Azt hiszem a csapat érdekei alá tudtam rendelni magam, máshogy segítet­tem, mint általában - gólpass­zokkal, hetesek kiharcolásával -, igen jól érzékeli több gólt szeret­tem volna lőni, jobban villogni, eredményesebben felvenni a rám rontó védőkkel a harcot, amit a vá­logatottban és más mérkőzéseken már megmutattam magamból, de most így jött ki a lépés. - Nagy dolgok történtek veled amióta a Babitsból elkerültél. - Igen a serdülő, majd ifjúsági válogatottság, a francia torna, a Dunaferr felnőtt csapatának odafi­gyelése, a már készülő hosszabb távra szóló szerződés, mind, mind örömmel tölt el. Mint hírlik már a nagy csapatban is bemutatkozott és világhírű ma­gyar kapuvédőnél is „beköszönt már". Való igaz, nem tétmérkőzé­sen már tizenháromszor betettek a felnőtt edzők a csapatba, nagy él­mény volt, szó se róla, különösen az, hogy többek között Szatmári­nak, akit még mindig a világ leg­jobb kapusai között tartanak szá­mon, a Tatabánya elleni edzőmecs­csen kétszer is betaláltam a kapujá­ba. Egyszer már NB l-es tétmérkő­zésen is pályára küldtek, hogy szokjam a légkört. ^^ Többen biztatták, még kon^^ taktikai utasításokat is küldve a le­látóról a még mindig szekszárdi kötődésű fiút. Aki persze csak egy esetben figyelt oda a lelátóról érke­ző bármilyen jó szándékú meg­jegyzésre: ha az a zsűriasztal köze­lében helyezkedő, őt a sportággal megismertető, azt vele megszeret­tető, nem utolsósorban őt igen jó alapokkal elindító „Pista bácsitól", Nagy Istvántól érkezett valami di­rektbe, de ha nem, az ő arckifeje­zését egy-egy megoldás láttán ma­ga is kereste. A győzelem egy ré­szét újfent neki ajánlotta. „Figye­lemmel kísérem pályafutása min­den rezdülését. Szerencsére nem kellett messze utaznom ahhoz, hogy utánpótlás-válogatottként is lássam, elég volt tavaly a gyönki tornát megtekintenem. Remek ke­zekben van, az első csapattól is odafigyelnek rá, kellőképpen szánt, a családi háttér is adott,^r és a fokozatosan kibontakozó ké­pességei révén nincs messze már az igazi élvonalbeli bemutatkozás, hovatovább a nemzetközi nívón va­ló teljesítés lehetősége is adott azt hiszem. Hát igen, az ő példájával tudom motiválni, az új generáció­kat" - jegyezte meg a Szekszárdon időközben talajtalanná váló fiú, il­letve férfi kézilabdázás utóvédhar­cosa, Nagy Pista, aki már Baranyá­ba is „postázott" két élvonalbeli alapadottságú, kellőképpen felké­szített játékost. Mi lenne, ha ez a sportági beoltott testnevelő, nem egy tornaszobánál alig több helyen foglalkozhatna a nebulókkal. Felte­hetően lenne Szekszárdnak is a di­ákolimpia csúcsán szereplő csapa­ta. És több olyan kineveltje, akik jóllehet nem a Rostiba nyernek be­bocsátást, hanem gyönki lámpás­ként a szekszárdi férfi kézilabdá­zás feltámadását tudnák előidézni - különösebb szponzori pénzek nélkül is... (z. a.)

Next

/
Thumbnails
Contents